Zala megye történelmi olvasókönyve (Zalaegerszeg, 1996)

Dokumentumok

csátkozott és ugyanaz a Lőrinc mester seregünkért bátran harcolva isten segítsé­gével győzelmet aratott. Másrészt mivel a mondott Kanizsaszeg várát az említett Miklóstól visszafoglalta, az ő három lovas serviense, az alatt a vár alatt a mi üd­vünkért meghalt, kiérdemelte jóindulatukat. Lőrinc mester oly sok és hűséges szol­gálatait és érdemeit megjutalmazzuk, a fent említett vár és birtokok állapotáról a mondott konvent oklevelének szavaiból tudomást szereztünk, azokat a Kokasnak nevezett Miklóstól annak hűtlensége miatt elvettük és mivel nem jutalmazzuk meg méltóan a hűséget, ha a hűtlenség megbosszulatlan marad, az említett Kanizsaszeg várát és a Kanizsa. Losnuk és a Lean villa nevű helyeket, ezenkívül még Pink villa-t, amit hasonlóan Lean-nak hívnak, ugyanígy a Venéce, Csákány és Kerektó nevű helyeket, minden haszonvételükkel és tartozékaikkal, valamint az ősi határ­jelekkel együtt, amelyeket az említett Miklós és utódai adósság nélkül birtokoltak, nekiajándékozzuk Lőrinc mesternek, örököseinek és azok leszármazottainak örök jogú és visszavonhatatlan birtoklásra. így tehát, hogy ennek az adománynak a szavait az örök bizonyság erősítse meg és nehogy valaki kétségbe tudja vonni, kiadtuk ezt az új kettős autentikus pecsétünk hatalmával megerősített jelen okle­velet. Kiadatott László mester, kiválasztott férfiú, kedves hívünk, fehérvári pré­post, udvari alkancellárunk keze által az Úr 1323. esztendejében, május kalendájának harmadik napján, uralkodásunk 23. esztendejében, (a szerző - fí. 1. - fordítása) Forrás: ZO. I. 164-168. o. Irodalom: Vándor: Nagykanizsa 230-232. o. 18. 1325. június 22. A Kőszegi család hatalmaskodása Zalában Károly Róbert oklevele gyilkossági ügyben A Kőszegi család ősei a XIII. század közepén kapták adományid Németújvárt, a mai Gfíssing várát. Az okleveles adatok tanúsága szerint Zalában is korán megvetették a lábukat. Első megszerzett birtokuk Kapornak volt. amit aztán több fontos vár is követett: Pölöske. Szigliget. Kanizsa. Lendva. Lenti (amit akkoriban Nemtinek hívtak). Résznek és Tátika vára. Rajtuk kívül a Kőszegiek uralma alá tartozott még a XI 11-XIV. század fordulóján Egerszeg. Pózva. Fancsika (Egervár mellett) és Kehida. Zalai előrenyomulásuk teremtette meg további dunántúli terjeszkedésük lehetőségét keleti és déli irányban. A történelmi Magyarország 29

Next

/
Thumbnails
Contents