Zala megye történelmi olvasókönyve (Zalaegerszeg, 1996)

Dokumentumok

ilyen módon a helyi erőviszonyok határozták meg. A királyi kézen maradt zalai területeken 1620-ig viszonylagos béke honolt. Ekkor azonban Bethlen Gábor erdélyi fejedelem hadai léptek a Dunántúl földjére. Gersei Pethö Gergely króni­kája szerint Bethlen "Haller Györgyöt és Fekete Pétert háromezer katonával és hajdúval Győr és Komárom között által költözteté a Dunán. Ezek Pápát, Süme­get, Kiskomáromot, Pölöskét, Egerszeget, Egervárat, a bennek való urakkal. Sza/a vármegyét Bethlen hivségére esküdteték és hódoltaták". A g}>ors katonai siker annak volt köszönhető, hogy a végvárak mag)>ar hajdúi önként Bethlen mellé álltak. Ilyen módon sikerült elkerülni, hogy a török beavatkozzon, és segít­ségnyújtás ürügyén újabb végvárakat vehessen birtokba. Zala végvárai valószí­nűleg a niko/sburgi békekötés (1621. december 31.) révén kerültek vissza királyi kézre. Bethlen 1623-as hadjárata idején Zala megye //. Ferdinánd parancsára általános felkelést hirdetett a fejedelem hadai ellen. 1. A közgyűlésen bemutatták a fentebb említett legszentebb császári és királyi Fenség [II. Ferdinánd] kettős parancslcvelét a jelenlegi veszélyes és zűrzavaros helyzetben, amit most Bethlen Gábor, Erdély fejedelme idézett elő, aki törökökkel és tatárokkal veszélyesen készülődik az ország elpusztítására és a keresztény nép elnyomására. A felkelés összehívásán felül személyesen, vagy alkalmas módon szembe kell szállni ugyanezen fejedelem felforgatóival. Az urak és nemesek közössege a jelen közgyűlés ideje alatt [...] a legszentebb Fenség kegyes parancsa alapján elrendelte, hogy minden két jobbágyporta után állítsanak ki egy jól felfegyverzett lovast, hasonlóképpen a földcsurak is minden két porta után egy lovast egy héten belül a Mindenszentek ünnepéig [november 1.]. A Muraközből és Zalán inneni részből itt, Körmend városában37 rendelik el a szemlét, a Zalán túlról pedig Szcntgróton. Ezután itt. Körmendnél gyülekezzenek az ország törvényei szerint érvényes büntetés terhe mellett az alispán vagy megbí­zott embere jelenlétében. 2. Kapitánnyá Balogh Péter nemest választották, akinek a fizetését havonta 60 forint császári pénzben határozták meg, vagy a katonák száma alapján fizessenek neki szokás szerint az egytelkcs nemesek 20 dénárt. 3. Ha a földesurak késlekednek és a kitűzött időre a lovast nem tudják kiállíta­ni, a pénzt hajtsák be a lakosságtól abban a mennyiségben, amiben a porták száma szerint tartozik fizetni, és ezen a pénzen hasonló módon állítsanak ki lovasokat. 37 A török háborúk idején Zala megye gyakorta tartotta közgyűlését vasi területen, a jól meg­erősített Könnenden. 102

Next

/
Thumbnails
Contents