Zala megye történelmi olvasókönyve (Zalaegerszeg, 1996)

Dokumentumok

69. 1605. Bocskai István fejedelem hadai Zalában Istvánffy Miklós krónikájából (részlet) Bocskai István fejedelem Habsburg-ellenes szabadságharca Zalában legin­kább a töröknek kedvezett. Bocskai hadai 1605 májusában keltek át a Felvidék­ről a Dunántúlra. A zömében hajdúkból álló sereget Némethy Gergely vezette. A dunántúli végvárak őrségének zöme Bocskai pártjára állt. noha a hajdúkat török segédcsapatok (főként tatár könnyűlovasok) támogatták. Jóllehet a törökkel való szövetkezés az ország elemi érdekeit sértette, olyan nagy volt a császáriakban való csalódás, olyan elkeseritőek voltak a császári zsoldosok garázdálkodásai, hogy a zalaiak egy része is szembefordult Béccsel. Bocskai zalai rokona, Hagy- mássy Kristó f csellel elfoglaltatta Sümeg várát, és legyilkoltatta az ott tartózko­dó veszprémi püspököt. Miután Hagymássy Bocskai kezére juttatta Sümeget, a kanizsai basától kért segítséget, és Sopron ellen vonult. Hag)>mássy hajdúit és török segélyhadát azonban Sopron alatt megfutamították. Némethy visszavert hadai ezután Stájer- országba törtek be az alsólendvai Bánffyak segítségével, akik közben maguk is Bocskai oldalára álltak. Erejükből azonban csak egy rövid rablóhadjáratra fu­totta, mert visszaszorították őket; Hagymássy Szentgrótra. Némethy pedig a tö­rök oltalmába menekült. Sümeg vérontás nélkül, csellel került vissza királyi kéz­re. Kisvártatva Némethy - a kanizsai törökök segítségéve! - újabb támadást in­dított. Sümeget - amint Istvánffy Miklós írta krónikájában - "két kis ágyiíval megszállá, de az igen védett helyen fekvő várat, mit a Batthyány által belehelye­zett Tulok Tamás védelmezett, meg nem vehette". Hagymássy - tatár segítséggel - a Mura mentén tört be Stájerországba, azonban csúfos vereséget szenvedett. Bocskai embereinek dunántúli hadjárata idején a Zala megye déli részét meg­szállva tartó török mag\>ar segédlettel dúlta, rabolta a királyi kézen maradt te­rületeket. Csallóközön keresztül Németi György35 hajdúvezér 1300 emberrel és egy tatár csapattal Szamár és Rajkánál a Dunán átkelt, s a dunántúli részeket gyújtogatás és latorkodással elpártolásra sürgette, mindenekelőtt a Fertő tava kies városokkal rakott vidékét gyújtogatá, pusztítá, és Cscpregig nyomulván, ott megállapodék. [...] Németi György a tágas palotába, hol gróf Zrínyi Miklós Nádasdi Ferenc leá­35 helyesen: Némethy Gergely 100

Next

/
Thumbnails
Contents