Baranyai György et al. (szerk.): 1848/49. zalai eseménytörténete - Zalai Tükör 1974/1. (Zalaegerszeg, 1974)
Simonffy Emil: A jobbágyfelszabadítás Zala megyében
helységet osztályba kellett sorolni, meg kellett állapítani a jobbágytelek nagyságát, meg kellett állapítani minden egyes úrbéres földjének terjedelmét, és ennek alapján meg kellett állapítani, hogy egész, fél vagy negyed jobbágytelekkel rendelkezik-e. Zala megyében egy egész jobbágytelek állt egy hold belsőségből (házkörüli udvar és kert), az I. osztályba sorolt helységekben 18, a II. osztályban 20, a III. osztályban 22 hold szántóföldből, 8 szekér szénát termő rétből, ha csak egyszer lehetett a réteket kaszálni, vagy 6 szekér szénát termő rétből, ha kétszer lehetett kaszálni. Egy szekér szénát termő rétet egy hold szántófölddel vagy belsőséggel lehetett pótolni és fordítva. Egy hold úrbéres szántóföld a föld minőségétől függően 1100, 1200 vagy 1300 négyszögöl (3956, 4316, 4676 m2) lehetett, az egy szekér szénát termő rét tényleges nagysága szintén a föld minőségétől függött, Zala megyében 800—1000 négyszögöl (2895—3597 m2) volt általában, de nagy különbségek lehettek. A jobbágynak ezenkívül járt a legeltetési szolgalom a közös területeken, a legelőn, az erdőn, a tarlón, az ugaron és a réteken is a kaszálás után. Ha a falu határában erdő is volt, ott rendszerint megillette a jobbágyot az erdei haszonvétel, a faizási jog is, tűzi és épületfát vághatott vagy szedhetett magának saját szükségletére, de nem eladásra. A Mária Terézia-féle úrbérrendezést gyorsan hajtották végre, ennek során nem volt lehetőség arra, hogy a földeket mérnökök mérjék fel, az egyes parcellák nagyságát pontosan megállapítsák. A végrehajtás gyakorlatban úgy történt, hogy a jobbágyok a földesúr vagy a földesúri tiszt jelenlétében bevallották, hogy az egyes parcelláik milyen nagyok. Tulajdonképpen azt vallották be, hogy hány pozsonyi mérő rozsot szoktak elvetni abba a parcellába, és az összeírok azt a területet tekintették egy holdnak, amelybe két pozsonyi mérő rozsot szoktak elvetni. Hasonlóan a réteknél is a termés szokásos mennyisége volt az irányadó. Mindkettő igen bizonytalan mérték- egység volt, és bizonytalan eredményre vezetett volna akkor is, ha a jobbágyok nem lettek volna pillanatnyilag érdekelve úrbéres földjeik bevallott mennyiségének csökkentésében. Az úrbérrendezés során megállapítandó jobbágyi kötelezettségek jelentékeny része (elsősorban a legterhesebb robotkötelezettség) az úrbéres föld mennyiségétől függött, de ez volt az alapja az állami adózásnak is. A földesurak sem bánták — a későbbi lehetőségekre figyelve —, ha a jobbágy kevesebbet vallott be. A földesurnak bármikor lehetősége volt, hogy a falu határát mérnökileg fölméresse, és ennek során a jobbágyoknak csak akkora telket adjon ki, amennyi az úrbérrendezés során a bevallás alapján készített tabella szerint járt. Ezt az eljárást úrbéri rendezésnek, regulationak nevezték. Ha a jobbágyok kezén lévő úrbéres föld a felmérés során többnek bizonyult, mint amennyi a telekszám alapján járt volna, a ,,maradványföld”-ből a földesúrnak új jobbágytelkeket kellett alakítania, tehát az adó alapját képező úrbéres föld mennyisége nem csökkenhetett, ezt a területet a földesúr — legálisan — nem csatolhatta a majorsági földjeihez. A házas zsellér belsőséggel és házzal rendelkezett, szántóföldjének és rétjének területe nem érte el az 1/8 telek után járó mennyiséget. Legeltetési és erdei haszonvétel azonban megillette. A házatlan zsellér vagy lakó nem rendelkezett földdel és házzal. 5 Zalai Tükör 65
