Baranyai György et al. (szerk.): 1848/49. zalai eseménytörténete - Zalai Tükör 1974/1. (Zalaegerszeg, 1974)
Degré Alajos: Zala megye központi közigazgatása 1848-ban
még fő gondja az új miniszterelnök leirata nyomán „a kedélyek megnyugtatása”.42 Május 10-én még közzéteszi a miniszterelnök aggályos leiratát, mely szerint a nemzetőrséget csak ott kell megszervezni, ahol „bátorságosan lehet a népet felfegyverezni”43, pedig akkor már ismeri az új törvényt, mely szerint csak a bizonyos vagyonnal bírók veendők fel a nemzetőrségbe. De ugyanezen az ülésen (alkalmasint május 16-án) a horvátországi mozgalmak hírére, melyek hatása alatt a Muraközben is izgatnak a Magyarországtól való elszakadásra, úgy véli, hogy a nemzeti őrsereg iránt „a megyebeli békés lakosok között a kellő hajlam és vonzódás, igen sok helyeken egész lelkesedéssel nyilvánult”. Ezért intézkedik, hogy az összeírását 14 napon belül fejezzék be, a minisztériumtól pedig fegyvert kér a nemzetőrség számára.44 Ezt a lelkesedést némileg lehűtötte a miniszterelnök május 22-én érkezett értesítése, mely Szerint fegyvert egyelőre nem tud küldeni, csak a nemzetőrség összeírásának felküldését sürgeti. A bizottmány erre felszólította a fő- és alszolgabírókat, hogy a nemzetőri szolgálatra köteles személyek összeírását még a június 5-re kitűzött határidő előtt haladéktalanul küldjék be.45 Azonban június 5-re még sem a nagykanizsai és keszthelyi városi, sem a muraközi összeírás nem érkezett be. Ami beérkezett, azt a bizottmány sürgősen felterjeszti, és most már nemcsak fegyvereket, de szervezési szabályzat küldését is sürgeti, hisz anélkül a nemzetőrség kiképzését el sem kezdhetik.46 Bogdán György, a muraközi dráva-vidéki alszolgabíró csak június 12-re terjeszti fel vidéke nemzetőreinek névsorát. Mentegetőzik nemcsak a késedelem miatt, hanem azért is, hogy a Dráva vidékén — Csáktornyát nem számítva — mindössze 537 a nemzetőrök száma. Ezt azonban azzal indokolja, hogy az egész „Hegykerület”-ben (ez csupa szőlőhegyi hegyközségből áll) nincs olyan tulajdonnal rendelkező férfi, aki nemzetőri szolgálatra köteles volna. Az összeírtak azonban „vagyoni és polgári állásuknál fogva felfegyverezhe- tők”. Egy szóval sem mondja, hogy e horvát anyanyelvű lakosok magyar szempontból nem lennének egészen megbízhatók, sőt hangsúlyozza, hogy „a Muraköz népe tán soha nagyobb rokonszenvet nem mutatott magyar hazája iránt mint most, és ennélfogva kívánja magát a nemzetőrök közé íratni”. Pedig egyébként részletezi, mekkora félelemben él a határ közvetlen közelében a „dühös illírek vészes mozgalmá”-tól.47 Ezzel kapcsolatban talán érdemes megemlíteni, hogy a muraköziek magyarhűsége annyira elterjedt a köztudatban, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter külön is megdicséri a muraközi papságot a „haza iránti lelkesedéséért.48 Az állandó bizottmány azonban erről nem lehetett annyira meggyőződve, mert július 3-án, amikor Légrád mezővárosnak a tisztújítás elhalasztása iránti kérelmét felterjeszti, ezt azzal indokolja, — noha erre a mezőváros nem hivatkozott — hogy a választás ellentétet, ingerültséget válthatna ki a város magyar és horvát nyelvű lakosai között, ezt pedig a horvátországi izgatásra tekintettel el kell kerülni.49 Igaz, Légrádot 1836-ban is magyar és horvát vegyes lakosságú falunak ismerték, 1900-ban pedig lakosságának kétharmada horvátnak vallotta magát.50 A nemzetőrségre visszatérve 1848. június 17-én az állandó bizottmány már azt vállalta, hogy a kért 5000 nemzetőr helyett 6000-et (tehát járásonként ezret) hívnak fegyverbe, úgy, hogy az összeírt nemzetőrök közül minden 51
