Baranyai György et al. (szerk.): 1848/49. zalai eseménytörténete - Zalai Tükör 1974/1. (Zalaegerszeg, 1974)

Degré Alajos: Zala megye központi közigazgatása 1848-ban

bizottság által összállított névsor alapján ellentmondás nélkül, közfelkiáltással megválasztották.

A bizottság névsora sajnos nem maradt ránk.21 Az ügyirat helyén csak egy feljegyzés van, hogy a főjegyző a jegyzéket 1849. június 12-én a Keszthelyen tartandó gyűlés céljára átadta Csertán Sándornak, az akkori kormány- biztosnak, és nem kapta vissza. 1860-ban, a bizottmány újbóli összehívásakor is hiába keresték. Csak egy újsághír tudósít arról, hogy a bizottmánynak 1000-nél is több tagja lett, és hogy Csányi László ezt a törvény paródiájának gúnyolta.22 De számos más megyében is volt 600—900 tagú bizottmány. Somogybán még 1860-ban is 295-en éltek az 1848-ban megválasztott bizottmány tagjai közül, olyanok, akik a Bach-rendszerben nem kompromittálták magukat.23 Szabolcs megye reálisabban 207 tagú bizottmányt választott. Hasonlóképpen Nógrád, Zemplén, Baranya.24

A Zala megyei állandó bizottmány oly nagy számú, hogy reális tanácskozótestületként nem is működhet. Összeállítóit nyilván az az elgondolás vezette, hogy amint a megyében szavazatra jogosult 4—6000 főnyi nemességből a népesebb nemesi közgyűlésekre 2—300 ember jött össze, akként az 1000 főnyi bizottságból rendszerint 30—70 tag fog összegyűlni, akikkel tényleg lehet tárgyalni. Hogy ez a számítás nagyjából helyes volt, mutatja, hogy Szabolcs megyében a bizottság május 22-i ülésén 75-en jöttek össze, de június, júliusban egyre fogyott a jelenlevők száma.25 Egyáltalában nem tudjuk, hogy Zalában a bizottmány ülései mennyire voltak népesek, mert a jegyzőkönyvek a megjelenteket soha nem sorolták fel. Két ízben azonban a sorok között megtaláljuk annak jelzését, hogy az ülésen vajmi kevesen lehettek jelen. Egyik ilyen alkalom június 12-én volt, amikor Cányi felhívására a nemzetőrség mozgósítása ügyében június 17-re újabb ülést tűz ki, melyre Csányit is meghívják, és amelyen „nagyobb létszámban fognak megjelenni”, A főszolgabírákat is felhívják, tegyék közhírré az új ülés időpontját és fontosságát.26 Ez az intézkedés azt jelenti, oly kevesen vannak, hogy nem mernek a nemzetőrség mozgósításának és útbaindításának kérdésében határozni. A másik eset szeptember 3-án történik. Ekkor is Csányi sürgeti most már a hosszabb időre vállalkozó önkéntes nemzetőrök toborzását. A bizottmány nem nagyon bízik abban, hogy miután már három nemzetőrcsapatot is küldött a Drávához (egymást váltó zászlóaljak), most fog akadni 1000 önkéntes, amennyit Csányi Veszprém és Somogy példájára kíván. Mégis megkísérlik a toborzást, de ,,e kis létszámú bizottság” ebben a kérdésben nem határozhat, ezért új ülést tűznek ki, melyről a főszolgabírák az ülés idejének és tárgyának megjelölésével értesítsék a tagokat. Külön határoznak a muraközi és tapolcai járásbeli tagok meghívásáról,27 amiből arra következtethetünk, hogy e járásokból senki sem volt jelen a szept. 3-i ülésen. Utólag persze könnyű megállapítani, hogy az önkéntes nemzetőrség toborzásával alkalmasint akkor is elkéstek volna, ha azt azonnal elkezdik, hisz szeptember 11-én Jellasics már átkelt a Dráván. Azt azonban, hogy az intézkedés nagyon sürgős volna, nemcsak Csányi és a minisztérium sürgetéseiből, de a Horvátországból közvetlenül érkező hírekből is tudhatták. A nagy létszámú bizottság igen kicsi számban megjelent tagjai azonban nem mertek ilyen súlyos kérdésben dönteni.

48