Baranyai György et al. (szerk.): 1848/49. zalai eseménytörténete - Zalai Tükör 1974/1. (Zalaegerszeg, 1974)

Vajda László–Vajda Lászlóné: Zala megye az 1848–49-es polgári forradalom és szabadságharc idején

Telekinek a szeptember 4-i leirat tartalmát, amelyből megtudhatta, hogy a király tulajdonképpen helyesli, hallgatólagosan támogatja Jellasics lépéseit. Erre Teleki még aznap bejelenti Csányinak, ha Jellasics támad — mivel kevés az erő, amely felett rendelkezik — ő visszavonul. Csányi hiába próbálta meggyőzni a harc szükségességéről — vállalva a teljes felelősséget is — Teleki nem tett le szándékáról. Csányi figyelmeztette a minisztériumot, s egyben újból benyújtotta lemondását, mivel a főparancsnok árulása miatt nem tudja a politikai hatáskörét gyakorolni.76 De tudta, lemondása nem old meg semmit. Tovább folytatta védelmi előkészületeit, igyekezett mindent tőle telhetőén megtenni. Még szeptember 9-én értesítette a megyei állandó bizottmányt Jellasics hadmozdulatairól. A bizottmány elrendelte a nemzetőri mozgósítást. Ugyanebben a levélben fogalmazza meg egy esetleges népfelkelés megszervezését: „ha a sorkatonaságunk csekély száma és nemzetőreinek gyakorlatlansága képes nem leend visszatartani a számra erős ellenséget, nincs más mód féktelenségének megzabolázására mint egy általános népfelkelést előidézni.”'7 Intézkedése, elképzelése ekkor már későinek bizonyult, nem tudta megakadályozni az ellenség behatolását az ország területére. A hadseregre is egyre kevésbé számíthatott. Teleki szeptember 10-én levelet kapott Jellasicstól, amelyben kéri, hogy csatlakozzék hozzá. Erre még nem volt hajlandó, hivatkozott arra, hogy köti a magyar minisztériumnak tett esküje. Ugyanekkor kijelentette — ha a minisztérium lemondana, „nézete más fordulatot veend”.78 Csányi azonnal értesítette Kossuthékat és kérte, hogy a kormány feltétlenül maradjon hivatalában. Levele azonban már megkésett — szeptember 10-én a Batthyány-kormány lemondott. Ugyancsak sikertelen maradt a hadsereg és Teleki marasztalására tett minden további kísérlete. A hadsereg visszavonulásának megkezdése láttán kiadta rendeletét az addig összegyűlt nemzetőrök és a felkelő nép szétoszlatására. Semmiképpen sem akarta a szinte fegyvertelen népet — amelyet eredetileg is a reguláris (csapatok) katonaság kiegészítésére, támogatására szánt — vágóhídra küldeni.

S bekövetkezett az, amitől rég tartani lehetett: Jellasics szeptember 10-ről 11-re virradó éjjel betört Magyarországra. Megkezdődött tehát a szabadságharc, a honvédő háború. Az ország népének többsége, köztük a politikai vezető szerepet játszó birtokos nemesség is — bár a legvégsőkig kereste a békés, a törvényes megoldás útját — az önerőből kivívott állami önállóságot kész volt megvédeni a legnagyobb áldozatok árán is. Példa rá Csányi László és a Zala megyei liberális nemesség, értelmiség. Csányi még a támadás éjjelén sürgönyt küldött Zalaegerszegre Csillagh Lajos alispánhoz, melyben értesítette a „pártütő horvátok” betöréséről és sürgősen kéri az önkéntes nemzetőrség toborzásának meggyorsítását és mozgósítását: „Tüstént úgy amint lehet felfegyverkezve a haza védelmére kiállítsák és pedig a lövői járásbelieket Lendvára, egerszegieket Letenyére, kapornakiakat Kanizsára, a szántói és tapolcaiakat szinte Kanizsa felé tüstént lehető legnagyobb gyorsasággal éjjel-nappal, még szekereken is szállítsák!. . ,”79 Az intézkedés bizonyítja: még bízott abban, hogy sikerül talán a Mura mentén feltartóztatni Jellasics hadseregét. De bizonyítéka annak is, hogy az előző napon feloszlatott és hazaküldött — komolyabb katonai akciókra alkalmatlan — nép22

N