Baranyai György et al. (szerk.): 1848/49. zalai eseménytörténete - Zalai Tükör 1974/1. (Zalaegerszeg, 1974)

Szemle - Rácz Endre: Ördög Ferenc: Személynévvizsgálatok Göcsej és Hetés területén

zett személy (vagy valamelyik őse) a ragadványnév létrejöttére. A másodiknak említett főcsoportot tárgyalja előbb. Ez nagyjából megfelel annak a kategóriának, amelyet a kutatók Lőricze nyomán belső keletkezésű ragadványneveknek szoktak mondani (az elsőnek említett főcsoport pedig az úgynevezett külső keletkezésű ragadványnevek kategóriájával párhuzamos). A szerző azonban azzal az eljárásával, hogy a névadás indítékát világosan elkülöníti a ragadványnév öröklődésének problémájától, megtisztítja ezt a kategóriát a korábbi következetlenségek foltjaitól (tudniillik sokan belső keletkezésűnek tekintették az olyan tulajdonképpen külső eredetű ragadványneveket is, amelyeket úgy örököltek a viselőik). — A névadás indítékán kívül gondosan figyelembe veszi a megnevezés nyelvi eszközét, a nevek hangulatát, funkcióját, szerkezetét, s — mint említettük — az öröklődését, s mindezeknek a mozzanatoknak kölcsönös összefüggéseit is.

Ha a névadás indítéka az elnevezett személyen kívül eső okokban keresendő (1. főcsoport), akkor ezek a nevek a pontos vagy az egyszerűbb megkülönböztetés eredményeképpen keletkezhettek. Az elnevezettek lehetnek a leszármazottak; ez esetben a megnevezés nyelvi eszköze a szülők (olykor a mostohaszülők), nagyszülők vagy dédszülők keresztneve (nemegyszer becéző formában), de ragadványnévvé válhat a mostohaapa (nevelőapa), az anya (mostohaanya), a nagyanya, az anyai dédapa vezetékneve is. — Ha a megnevezett a férj, akkor ragadványnévvé alakulhat a feleség keresztneve (becézőneve), a feleség vezetékneve (főleg benősülés esetén), a feleség első férjének vezetékneve. — Ha viszont a feleség a megnevezett, akkor a ragadványnév a férj keresztneve (becézőneve), a férj keresztnevének feminizált alakja, az első férj vezetékneve.1

Mindezek az alkategóriák természetesen nem egyforma fontosságúak. A szerző valamennyit (néhány nem említett ritkasággal együtt) tüzetesen boncolgatja, kibővítve tárgyalásukat a már említett szempontokkal. Nem lehet célunk ennek az igen alapos vizsgálódásnak részletekbe menő ismertetése, így csupán az összefoglaló megjegyzésekből idézünk néhány tanulságos következtetést. „Az itt közölt 1787 adatból — olvashatjuk a könyvben — mindenekelőtt az tűnik ki, hogy a megkülönböztetés céljából keletkezett ragadványnevek nyelvi eszköze kétharmad részben a keresztnév (becézőnév), egyharmad részben a vezetéknév. Ezek a nagyszülők, dédszülők stb. vagy a házastárs már meglevő ragadványnevével együtt is előfordulnak [s itt következik az a már idézett fontos megállapítás, hogy a keresztnévi (becézőnévi) eredetű ragadványnevek használata Göcsejnek és Hetésnek jellegzetes antronímiai sajátos'A feleség megnevezéseinek sorában figyelmet érdemelt volna a férj vezetéknevének -né képző nélküli használata. A szerző — mint a 153. lap jegyzetéből sejthető — az ilyesfélét is hivatalos névhasználatnak veszi, ám korántsem így áll a dolog. A hivatalos magyar névhasználatban nem lehetséges, hogy például Kovács Jánösné Szabó Mária ezen a néven szerepeljen: Kovács Mária. Igaz, az ilyen névforma főleg a vezető pozíciót betöltő nők körében meglehetősen dívik, de nyelvművelőink nagyon ellenzik, idegenszerűségnek tartják. Ám magam úgy sejtem, hogy az efféle névalakulat idegen hatástól függetlenül is létrejöhet a parasztság körében is. Az említett Kovácsné-1 — ha idősebb — valószínűleg Kovács néni-nek hívják, nem pedig — eltekintve a ritka kivételektől — Szabó néni-nek. Ettől csak egy lépés a Kovács Mária (néni). Vö. Hexendorf: Nyr. 87: 431.

13*

195