Baranyai György et al. (szerk.): 1848/49. zalai eseménytörténete - Zalai Tükör 1974/1. (Zalaegerszeg, 1974)
Kerecsényi Edit: A szabadságharc kora a Zalakomár környéki nép emlékezetében
okmánytárában őrzött eredeti Perczel-kéziratokat is szó szerint leközöljük e kötetben. Amikor jöttek az illérek, összehívták az őrsereget. Abba mindenkinek el kellett menni. Aki nem akart volna, azt agyon is verték volna. A saját ruhájukban voltak és kaszát, kapát, fejszét vittek magukkal. .. Szűrben meg gatyában mentek, a hátukon a hathónapos tarisznyával... A hadnagyukkal elmentek Örtilosig meg Szemenyéig ... Mikor meglátták a túlsó parton az illér sereget, csak úgy feketéllett tőlük a rét, meg a tarló. Mert aratás után volt. Csillogott a szuronyuk, meg a bajnétjuk a napfényben.(7> A nemespátróiak, meg őrtilosiak kiabálták is át — a Murán — Jellasich embereinek: „Emberek nem lőni, nem lőni, mert még baj talál esni állatban, meg emberben.’’ Jellasich horvátjai megértették a mutogálódást és azt kiabálták vissza: „Nem lőni, nem lőni, de szaladni, szaladni.” Hát ezek úgy meg is szaladtak, hogy meg sem álltak a hegyekig. De azért is nem vették fel a harcot, mert olyan utasítást kaptak, hogy hagyják őket, mert majd belehajtják a Velencei tóba. Így aztán visszavonultak és hagyták, hogy vonuljanak Komárváros, Kiskomárom meg Magyaród felé. De errefelé is jártakS23> Akkoriban Horváth László volt a tanítómester és az őrseregvezető hadnagy. Csire István pedig a kisdobos. A galambokiakat toborozták össze, s mikor már kitanultak, elmentek Szemenyére. Mert hogy ott jöttek át az illérek a Murán. Már előre elszaggatták a rév (komp) kötelét, de azért mégis át tudtak kelni... Ügy jöttek, mint a sáskák, és akik bent voltak Szemenyén, azokkal megküzdőitek, azok a komiszárok (?) (granicsárok?) voltak, de mi fent voltunk a hegyekben, aztán, hogy csak jöttek, mint a sáskák, mi is hazajöttünk. Nem volt puskalövés, mert nem is volt puskájuk.!26! Amikor az illérek 48-ban bejöttek, akkor az öregapám volt a kisdobos. Igen sokat mesélt róluk. Ök mentek a Horvát mester úrral összeszedni az embereket az őrseregbe ellenök. Aztán amikor meneteltek, ő akkor is mindig veregette a kisdobot. Igen büszke volt rá .. . Mentek csapatostul, kaszával, kapaccsal, csép- pel, ólmosbottal, ki hogy tudott, meg szűrösen a Murához és ő csak verte a dobon, hogy: Fel-fel vitézek a csatára ... Ö akkor is katona volt, amikor az illérek jöttek, akkor ő volt a kisdobos. Akkor a Murán elvágták a vén komp kötelét, hogy ne jöhessenek át, de azért mégis átjöttek, mert az volt nekik kiadva, hogy meg kell szállni az országot. Hát nem is álltak nekik ellen, hagyták, hogy jöjjenek. Nem akarták Magyar- ország e részét elrongyolni. Azért Velencénél bántak el velük. Kétfelé vált ott a magyar gyalogság, a huszárság meg hátbatámadta őket, aztán úgy verték őket agyon. Ittjártukban Kiskomárom alatt volt a táborukS20> Aztán, hogy mégis jöttek az illérek, összehívták az őrsereget. Az egész népnek el kellett menni ellenük. Letenyére kellett a horvátok elejbe menni. Jellasich vót a vezérgyük, és kiáltozta nekik: Vidis Magyarszki! Indulás Magyar- országba! Az én apám is elment elejbük gatyásán, szűrösen, de igen lüdöztek az 154
