Zala vármegye története. Oklevéltár 2. 1364-1498 (Budapest, 1890.)

napon a nevezett bán sem meg nem jelent, sem tanukat nem állított, a nevezett püspök azonban alkalmas tanukat állított elénk, eléggé értelmes és kiváló nemes férfiakat; kiket midőn valamennyit szorgalmatosan kérdezve vallattunk, bizonyságot tettek, mondván, bogy a mint ők maguktól és öregjeiktől tudhatják, az a föld mindenkor a veszprémi egyházé volt, és Róbert úrnak, néhai veszprémi püspöknek elődei is annak mindenha birtokában valának. A. tanúk nevei pedig ezek: veszprémi káptalan, zágrábi káptalan, Búzád bán és testvére Mihály, Gordon, Damasa testvére Márton, István fia Orbán, Balad fia Cheker, Lőrincz fia Illyés, Vak Vulchuk, Márk a Gordon nemzetségből, Lukács ispán fia György, Jakab zalavári hadnagy, Csepán, Achilles, Balázs, Chetyl, Gergely veszprémi dekán, Barabás pap, Endre mester veszprémi kanonokok, Scynke, Pulachi Ádám és ugyanazon egyház több nemes jobbágya. Kiknek vallomásaikat szorgalmatosan meghallgatván és írásba foglalván, mindkét fél részére keresztelő Szent János nyolczadik napjára határnapot tűztünk ki, a melyen ez ügy végleg el fog döntetni; a mely napon nevezett püspök megjelenvén, Oguz bán makacsul elmaradt s pusztán követét küldte, ujabbi határnapot kívánván. Es mi, habár ugyanakkor ítéletet hozhattunk volna, mindazáltal a püspök igazságának nagyobb kivilágítása végett, ismét határnapot rendeltünk, melyre az előlmondott püspök megjelenvén, a többször nevezett Oguz bán sem személyesen, sem kópében senki meg nem jelent. Mi tehát látván az ő felettébb való makacsságát, s hogy a püspök tanúinak vallomása hiteles és jóváhagyandó legyen, a püspököt Apáthi Andornak pristaldusunk és két társaink Márton és István által a keresett birtokba bocsáttattuk, kik midőn a püspököt a birtokba bevezetni akarták, őket ebben Oguz bán erőszakkal meggátolta, és így ugyanazon bán ítéletünket semmibe sem vette, holott ő annak megtartására magát esküjével kötelezte vala. Mely cselekedetnek tehát teljesebb emlékére s a véghezvitt dolognak bizonyságára adtuk a mi pecsétünkkel megerősített jelen levelünket. Kelt Ketudhidán, az úrnak ezerkétszáz barminczkettedik esztendejében.