Olvasókönyv Zala megye történetéhez (Zalaegerszeg, 1961)
E) Az
hangzatban járjon el. Mindenféle súrlódást kerüljön, nézeteltérés esetén, valamint a járás területén netalán előforduló zavarokról tegyen jelentést. Zala vármegyei Direktórium: Vig, Dandy, Varga. * Két nappal a Tanácsköztársaság megalakulása hírének Zalaegerszegre érkezése után a hatalom már a munkástanács által jelölt direktórium kezében van. Ez azonban egyenlőre csak a főispáni jogokat gyakorolja maga, minden régi vezető tisztviselőt helyén hagy, őket bizza meg a rendeletek végrehajtásával. A zalaegerszegi hivatalokhoz mégis bizalmiakat rendel ki, a vidéki főszolgabíróknak pedig (ezek is megkapták a 3. alatti táviratot) meghagyja, hogy a helyi munkástanácsok által rendelendő bizalmiakkal egyetértőleg járjanak el. Az ellenforadalom idején a direktórium mindhárom tagja börtönbüntetést szenvedett, Varga Gábor 1944-ben deportáltként halt meg. 4. Táviratok a falusi direktóriumok megalakulásáról ZÁL. Nagykanizsa polgármesteri 4809/1919. 1919. március 25—27. Népbiztosságnak Kanizsa Járási directorium megalakult. Tagjai: Koréin Sándor, Hadik Imre, Hallek Lajos, Szálai Ede. Munkástanács Zalaszentgrót * Népbiztosság Nagykanizsa Balatonfüred márc. 26. Táviratára jelentjük, a direktórium tagjai: Dr. Somogyi Károly, Gerbovics Ferenc, ifj. Pintér Gábor. Kérünk további utasítást. Pártvezetőség * Népbiztosság Kanizsa Csabrendeken 1919 március 25-én megalakult munkás direktórium tagjai idős Kopecskó József földművelő, Nóvák Rudolf kőművessegéd, ipariskolai hallgató, Lőb Jenő szövőgyári munkavezető Munkás direktórium * Népbiztosság Nagykanizsa Lesencetomaj március 24. Tegnapi távirat értelmében a direktó-