Olvasókönyv Zala megye történetéhez (Zalaegerszeg, 1961)
D) A kapitalizmus kora az I. világháború végéig. (1848—1918)
Nem kételkedem, hogy úgy a járási főszolgabírók, mint a faluk jegyzői valamennyien átérzik a veszedelem nagyságát, tudni fogják a kötelességteljesítés mértékét.... a köztisztviselő, ha ezt a feladatot nem teljesíti, akármilyen mintaszerűen vezeti is hivatalát, akármilyen pontos minden jelentése, minden nyilvántartása, sem mint ember, sem mint köztisztviselő, sem mint hazafi nem tette meg kötelességét, Csertán alispán 1905. nyarán megyénkben is volt aratósztrájk. Ezeket azonban lever_ ték, mert az alispán által most idézett 1898: II. t. c. 38. és 62. §-a lehetővé tette a munkát megtagadó szerződött arató csendőri elővezetését, és munkára kényszerítését. Ez után aratómunkások a következő évre nem voltak hajlandók aratási szerződést kötni. Ez az alispáni körrendelet mutatja, mennyire a földbirtokosok érdekét szolgálta a vármegye. Nagy hangon kötelezte a tisztviselőket, hassanak oda, hogy az aratási szerződéseket megkössék, és ezzel aratás idején az aratók ki legyenek szolgáltatva a munkáltatóknak. A Zala c. napilap értesülése szerint egyidejűleg az alispán a kormányhoz fordult, aratás idejére katonaság kirendelését kérte (1906. febr. 20.). Ennek ugyan aktaszerű nyoma nincs, de ez a körrendelet is fenyegetőzik a „bujtogatok" ellen. Ez a körrendelet bizonyítja azt is, mennyire üres és felszínes volt a vármegyének a törvénytelen, parlamenten kivüli Fehérváry kormánnyal szembeni ellenállása. Formálisan megtagadta ugyan az engedelmességet, de csak a saját érdekeit védte, nem a népét, sőt a nép jogos követeléseivel szemben maga is a kormányra támaszkodott. 12. Mezőgazdasági munkások sztrájkja Szombathelyi ÁL. Vasvári járási főszolgabíró elnöki 19/1906. sz. 1906. ápr. 5. Báró Gutmann László zalabéri uradalmának intézősége. Tekintetes Főszolgabíró Urnák Vasvár Pakodi munkások Vas vármegyei Lipóthegyen, Tilaj községbeli munkásokat fenyegetéssel kényszeritik a munka abbahagyására. Ezek a munkát abbahagyni nem akarják. Minthogy