Deák Ferenc ügyészi iratai 1824-1831 (Zalaegerszeg, 1995)
Deák Ferenc Ügyészi Iratai
volna, hogy ott is valami gonoszságot követett el, mert onnét ismét elszökött, s itten ezen vármegyében csavargott, kéri nemes Somogy vármegyének megíratni, hogy ott ellene szoros vizsgálatot végbevitetni, s javait sequestraltatni 56 , s a tanúkat meghitelesítés végett a jövő törvényszékre felküldeni méltóztasson. ítélet alá bocsátja. 1825. december 3-án a törvényszék újabb közbenszóló ítélete elrendelte, hogy a vádlott Somogy megyei javait vegyék zár alá, és vizsgálják ki az ott elkövetett bűncselekményeit is. Mindezek teljesítésére hivatalosan felkérték Somogy megye közgyűlését. A fölpörös tiszti ügyész: ámbár ugyan ezen raboskodó Zala vármegyei zalakoppányi születés légyen is, és itten Zalába szolgálgatott, mivel azonban itten a csavargáson fölül semmi vétke nem volna 5 , 7 , hanem a C alatt lévő szabad vallásábul az jönne ki, hogy ő utolján a pusztadencsi csikósnál nemes Somogy vármegyébe bujtár volt, s onnénd illantott el, folyik a következtetés, hogy ottan kölletett nékie valami csínyt elkövetni, azért mind bűntetteinek megvizsgálása, mind megítélése végett tekintetes nemes Somogy vármegyének általküldettetni kéri, evégben ítélet alá bocsájtja. A zalai törvényszék 1826. január 18-i közbenszóló ítéletével előbb elrendelte, hogy a vádlottat adják át Somogy megyének, röviddel később azonban mégis úgy döntöttek, hogy (tekintettel a terhelő tanúk késedelmes megjelenésére) maradjon Nagy János Zala megye fogházában, és utasították az ügyészi hivatalt, hogy helyben folytassák a pert.5% A felperes tiszti ügyész a D. alatt idecsatolt, és az előbbi ítéletet megváltoztató végzés következésében ezen pert újra folyamotba veszi, s minthogy a múlt esztendei december 3án ezen perben hozott ítéletnek következésében nemes Somogy vármegyétől az illető tudósítás mégsem érkezett meg, azt sürgetőleg eszközöltetni kéri. ítélet alá bocsátván. Eredeti, de csupán a perfelvétel s.k. ZML. Büntetőperek 1825. Fasc. 32. No. 101. (perjegyzőkönyv) A törvényszék 1826. április 24-i ülésének közbenszóló ítélete nyomán ismét Somogy megyéhez fordultak ugyan, de a kívánt vizsgálatot hiába várták. így azután az 1826. december 6-i ülésen csupán a zalai pincefeltörések ügyében hoztak Nagy Jánost elmarasztaló ítéletet. Az addig elszenvedett, mintegy másfél esztendei fogságot elegendőnek találták, és a vádlottat mindössze 25 pálcaütésre, valamint az okozott kár és afogvatartás költségeinek megfizetésére ítélték. sequestraltat - zár alá vétet A per fennmaradt irataiból nem derül ki, hogy milyen körülmény folytán változott meg Deák véleménye. Részes kiírás a megye törvényszékének 1826. január 10-i jegyzőkönyvéből (110. sz.)