Deák Ferenc ügyészi iratai 1824-1831 (Zalaegerszeg, 1995)

Bevezető

befogását javasolja, netán esetenként újabb, alaposabb vizsgálatot kér. Az ügyész véleményét a közgyűlés elé terjesztette, és indítványát a közgyűlés (ha csak időközben nem merült fel valamely módosító körülmény) általában helybenhagyta, és a gyanúsítottat vagy vád alá helyezte, vagy megszüntette ellene az eljárást. Ha a per mellett döntöttek, az ügyet ismét átadták az ügyészi hivatalnak, most már vádemelés céljából. Az előkészületi perszak a vádlevél elkészítésével ért véget. Ekkor vette kezdetét a törvényszék előtti eljárás, esetünkben az írásbeli ("sollemniter", ünnepélyesen lefolytatott) büntetőper. Az enyhébb vétségek elkövetőit tiszti fenyítő, a súlyosabbakat büntetőperrel sújtották. Nemesek bűnügyeinél minden esetben, nem nemeseknél pedig a (3 évi tömlöcnél) súlyosabbnak látszó bűntett esetében folytattak általában írásbeli pert (máskülönben a szóbeli, vagy sommás büntetőpert alkalmazták). Az írásbeli per jellemzője volt a polgári perekhez való hasonlatosság; a megengedett illetve kötelező ügyvédi védelem, a fellebbviteli lehetőség (halálos ítéleteknél a kötelező fellebbvitel), és főképpen a per érdemét nem érintő, perhalasztó formai kifogások érvényesítése, amelyek miatt némely büntetőper évekig is elhúzódhatott. írásbeli büntetőper esetében csak a per jegyzőkönyve került (a törvényszéki jegyző előterjesztésében) a törvényszék színe elé, maga az írásbeli feleselés a pertárban történt, mind a felperes tiszti ügyész, mint a gyanúsított alperes védője részéről, mégpedig a törvényszéki ülések alatt, az ún. törvénykezési időszakban. A törvényszék előtti írásbeli büntetőper a perfelvétellel (levata) vette kezdetét. A felperes tiszti ügyész felfektette a perjegyzőkönyv első ívét, arra feljegyezte a kereseti és megmarasztási kérelmet. Nemesek esetében az előre elkészített vádlevelet külön mellékelte, nem nemesek ügyeiben itt fogalmazta meg a vádat is. A perfelvétel után a védő különböző perhalasztó vagy pergátló alaki kifogásokkal (exceptio) élhetett, amelyekkel időt lehetett nyerni. Miután azonban az esetünkben tárgyalt büntetőpereknél a hivatalból kirendelt védőknek általában nem állt érdekükben a perhalasztás, ez a szakasz a legtöbb perben alig volt jelen, így inkább az érdemi vita (allegatió) során tett feljegyzések növelték meg a pertest terjedelmét. A feleknek a pertárban folyó írásbeli feleselését időnként a törvényszék közbenszóló ítéletei (vallomások meghitelesítéséről, kiegészítő vizsgálatok elrendeléséről, újabb gyanúsítottak elfogatásáról vagy kihallgatásáról stb.) szakították meg. A per hossza az eset bonyolultságától, az érintett vádlottak számától, vagy a felperes ügyész ambíciózusságától - esetenként a védő kifogásaitól - függően változott. Akadt olyan egyszerűbb ügy, amelyben ugyanazon a törvényszéki ülésen hoztak ítéletet, amikor a perfelvétel történt, de az ügyek zömét több törvényszéki ülésszakon (néha több éven) keresztül is tárgyalták. A per sorsa gyakorlatilag a felek érdemi vitájában, az allegatiók szakaszában dőlt el. A felperes ügyész a vád bizonyítására becsatolta az esetleírást, a látleletet, a vádlottnak, valamint a vád tanúinak a vallomását, és ez utóbbiak hitelesítését kérte. A védő az alperes melletti tanúvallomásokkal, és egyéb dokumentumokkal igyekezett a felperes ügyész érvelését, és ezzel a vádat gyöngíteni. Az ügyész viszontválaszában hasonló módon igyekezett cáfolni a védő állításait, vagy egyszerűen fenntartotta az