56 vidéken. Zalaegerszegen 1991. november 13-án rendezett Levéltári Napon elhangzott előadások (Zalaegerszeg, 1992)

Litván György: Kié 1956?

Ami a másik kérdéscsoportot, a reformkommunisták és a forradalom viszonyát illeti, azt hiszem, hogy e kérdésben annak ellenére, hogy sok vitának nincs helye, még sok részletkérdést kell tisztázni. Többen is tiltakoztak az ellen, hogy azonosítsuk a Nagy Imre féle reformkommunizmust a forradalommal, annak céljaival és jellegével. Én nem hiszem, hogy akadna komoly történész, aki ezt tenné. Az 1956 előtti ún. reformkommunisták azért voltak reformkommunisták, mert reformerek voltak és a szocialista rendszert akarták jobbítani - az írószövetségben, a Petőfi Körben és más ilyen fórumokon. Funkciójuk, történelmi szerepük az volt, hogy föllazították a rendszer tudatát. Részben éppen azok a kommunista újságírók, ideológusok, akik sajnos, az ötvenes években a Rákosi-rendszer ideológiai rohamcsapatát képezték, akik a sajtóban, a történetírásban és másutt őszinte lelkesedéstől és meggyőződéstől hajtva, de ezt szolgálták, amikor Sztálin halála után és elsősorban a koncepciós perek hazug voltának a lelepleződése után rájöttek arra, hogy becsapták őket, hogy cinkossá váltak, akkor a rendszer ellen fordultak és az ő érdemük, hogy lelkiismereti válságot idéztek elő magában a pártapparátusban is. Olyan helyzetet, amelyben már a Nógrádi Sándorok, a Horváth Mártonok is kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy ez a ideológia már nem hat. Ez volt a funkciójuk. De ez csak az első szakasz. Úgy gondolom, hogy ez még nem a forradalomnak, hanem az előkészítésnek az első szakasza. És volt az előkészítésnek - szerintem egy második szakasza, ami még mindig nem a "pesti srácoké", hanem a pesti és szegedi diákoké. Akik már nem marxisták és elsősorban nemzeti oldalról közelítették meg a helyzetet. Ők voltak azok, akik '56 szeptemberében és októberében továbbvitték azt a tipikusan reformkommunista mozgást, amit a magunkfajta írók, ideológusok és egyéb marxista gondolkodású értelmiségiek kezdtek el. Ők vitték túl az egész mozgást a legitimitás keretein, ők hozták be azt a két elemet, amely a reformkommunistáknál elképzelhetetlen: a többpártrendszerű parlamentális demokráciát és a szovjet függéstől való megszabadulást. Ez a Petőfi Körben, az írószövetségben talán senkinek nem jutott eszébe, s amikor a diákok ilyen húrokat kezdtek pengetni, mi még helytelenítettük. Október 23-ától már nem a diákoké volt a vezető szerep, hanem legalábbis estétől kezdve - azoké a fiatal munkásoké, akik harcba mentek. És valóban, nemcsak az értelmiség, hanem a diákok között is viszonylag csekély volt az elesett. Elsősorban munkások voltak a harcban elesettek és a fegyveres felkelésben való részvétel miatt kivégzettek is.