Semjénháza-Szécsisziget - Zala megye helytörténeti lexikona. Kéziratos regesztagyűjtemény 21.
Szécsisziget 21.425. 100
bírósága előtt folyik egy por, melyben /a fenti okmánynál fogva/ a felperes Ryma Zech-i Zechy Tamás az alperesek néhai gr. Aroho-i Pirrus /sicl/ özvegyet Zechy Margit, valamint von Salnds et Netuburgh Gyula gróf felesége: Erzsébet, kire néhai Bathori András özvegyének, Thurzó Annának halála után szállt át a per, valamint részbeni alperesek! Somlyo-i Báthory István és Kristóf is. A felperes jogi képviselője bemutat a perben kétrendbeli oklet'elet /egyik Ferdinánd bizonyítást elrendelő, i a vasvári káptalan erre szőlő jelentőlevele, a másik pedig Miksa Ítélet - illetve birságlevele. Az alperesek erről hiteles kiadványt kérnek. /Ezután következik a vasvári káptalan jelentőlevele. Tartalma • bár igen nagy szakadások és hiányok nehezítik fejtését ~ a következőt/ A káptalan vette I. Ferdinánd bizonyítást elrendelő levelét, mely szerint megjelent a király előtt a Zechy«csalad több tagja /közülUk György és Péter neve olvasható/, s előadják, hogy a korábbi esztendőkben fivérük, Felsőlymdwa-i Zechy Tamás a mohácsi csatában harcolva, V. Lajos király mellett elesett, s halála után az ő első házasságából származó fiat Zechy István jelentkezett, mint törvényes örökös, e ő is, valamint Zekol Magdolna, az elesett Tamás második felesége, s Margit, ebből a házasságból való leánya a Vas megye Felsewlyndwa és Bobra várak, valamint Murayzombath oppidum, továbbá a Zala megyei Zygeth castellum ás*Lethenye oppidum, valamint e javak tartozékainak törvényes örökösei. Zekel Magdolna később második házasságot kötött Bethlenffalwa-i Thurzó Elekkel / ki országbíró volt akkor/, Zechy István pedig évek múlva örökösök nélkül meghalt, igy aztán az összes javaik /itt még Pest, Hőgrád, Krazna megyei possessiokat is felsorolt/ az exponens, Zechy - fiukra szálltak át. Miseket a javakat Zekel Magdolna vette kezelésbe, sőt Thurzó Elek közbejöttével - s Zechy fiuk távollétében és tudtán kivül - , mint magvaszakadt birtokos vagyona, adományképpen királyi donáció formájában Zekel Magdolnára, valamint második férjére és a házasságukból származó gyermekeikre szálltak át. Zechy Margit azut-n a két Thurzó lánnyalt Annával és Erzsébettel osstályegyezséget kötött, s a fenti birtokukból az osztályegyez3Őg során birtokukba jutott javakat