Öcse-Petőfalva - Zala megye helytörténeti lexikona. Kéziratos regesztagyűjtemény 18.
Ördöghenye (Ma: Pethőhenye része) 18.359. 50
Egervár-i majorsághoz adnak l-l munkást. - Továbbá a Gős-i /= Gősfa-i/ szőlőhegyen lévő majorsági szőlőt is kötelesek munkálni. - Ugyanigy a Henye-i urasági malomhoz is adják a szükséges munkásokat. Az Egervár-i deszkametszőhöz pedig kötelesek 10 rönköt vinni. Évente adnak egy "Mecző Borjut", vagy helyette 1 Ft 25 den-t. Az irtásföldekről tizedet adnak, az irtás rétek minden falcastruma után 20 dénárt fizetnek. Hegyek közé eső földjeik soványak, sok kárt tesznek bennük a hegyekről lefutó vizek és forrásvizek is. A völgyekben sokszor ártanak a termésnek a ködök is. - Rétjeik a Szála folyó mellett vannak, ezért posványosak, csádésak, ezeket is gyakran pusztítja az árviz. Az idén szántóiknak s szőleiknek tekintélyes részét megcsapta a jégeső, s annyi kárt tett bennük, hogy 2-3 évbe is beletelik mire kiheverik. A legeltetés gondját igy oldják meg: " Ezen Helysógh Határo az Uraságnak tsak Sz. Iványi Falujává, határos, de a pascuatioban Gousussal nincsen, hanem más idegen Uraság szabad erdejére, ugy mint Csacsira és líemes Apátira righi bé vett szokás szerint öszvő járnak marháik." Egyébként a földesúrnak itt semmiféle allodiuma nincs, de még állattartása sem, s ezt igy indokolja meg az összeirás / éppen a legelőgonddal kapcsolatosan/: "... nem is tartha^tt az Uraságh semmi féle Marhát á Szeginsignek Notabilis káró nélkül, mivel magha is a Szeginsigh Határjok szük volta miatt Petp Henyei határra kintelenilte^tik marhájukat bérleni és attul feles munkásokat kölletik adni." Mészárszék nincs a faluban. . Ha az uraság korcsmáitat, akkor ezt a jogát Szt Györgytől Szt. Mihályig gyakorolja, de árendában is szokta e jogát adni a falunak évm 4 Ft-ért. Urasági két kövü malom jár a Szála vizén, évi vámjövedelme kb. 173 köblös gabona. "Erdejek a szőlők nagy és sok volta miatt igen kevés Bük és Cserfábul és épületre haszontalanyokbul, azis csak imitt ammtt a Szőlők Megyéi között vagyon. A szőlőkből az uraság hegyvámot kap, évente 87 3/4 akótályban. " Bora e táján lévő termisekhez képest megh lehetős vagyon."