Milej-Nagyrada - Zala megye helytörténeti lexikona. Kéziratos regesztagyűjtemény 16.
Nagykapornak 16.335. 163
Kádasdy Tamás© vizsgálatot rendel el 15 61-ben, mert Mezewlaky Perenc zalai apát panaszt emelt Ghersei Pethew Péter ellen, aki 1546-ban felfegyverzett szolgáival, hadi eszközökkel és katonai sereggel Kapornak erősséget körülvette és a panaszttevő kapornaki házának kapuit feltörte, onnan háziállatokat és mindennapi szükséges dolgokat elvitt, a panassítevőt, aki ekkor még világi öltözetben volt, az esztergomi érsek irásos parancsával elfogta, fogva tartotta és mindezzel 400 Ft. kárt okozott. Sill P., Szombathely. 62. Állami Levéltár, Szombathely. 1561. Kapornak. A. csomag, Kr. 100. Kapornak Baláss kapornaki plébános panaszát a zalamegyei biróság kivizsgálja. Az ügy ezután Pozsonyba keiült 1561-ban. Majd 1564-ben Kádasdy Tamás elé. A kivizsgálás szerint Dala Tamás nem adja meg a Donathaza-i szőlőhegyről a 20 korsó /hydrias/ bort, amely hegyvámként jár a kapornaki plébánosnak. Dala István, Dala Tamás apja hagyta el ezt a régi szokáson alapuló kötelességet, igy 50 arany forint kárt okozott.- Dala Tamás azt állitja, hogy ősei nem mint hegyvámot adták, hanem egy időre adták azt minden 3 hegy jog nélkül. Sill P., Szombathely. 63. Áll. Levéltár Szombathely 1561. Kapornak.A.csomag.Kr. 65. Kapornak Tanúkihallgatás Kapornakon 156l-ben megtartott törvényszéki ülésen. - Donathazai /Donatfalvai/ Dala Máté halála után vita támadt a kapornaki Szt. Kozma és Damjan egyház plébánosa, Ba-