Csokma-Dusank - Zala megye helytörténeti lexikona. Kéziratos regesztagyűjtemény 6.

Csörnyeföld 6.109. 64

utca valamint az "Alsó utca" / József Attila utca/ falusi jel­legű, ahol az ó'slakos nép lakik. Kerettyén a faluban 60-70 ház van, az olajtelepen kb. 200, utóbbiból sok az ikerlakás is, ill. a bérház. A kempen talál­hatók a különféle létesitmények is mintegy 1200 lélek számára. Bázán ma 65 lakóház van, valamennyi magántulajdonban, zömmel falusiak lakják, kb. 300 lélekkel. Üzemi létesitmények itt is vanna •^z olajipar fellendülése óta a két község élete gyökeresen megvál­tozott. E falvak népe a legnagyobb szegénységben élt addig, ho­mokos , rossz földje nem biztosította a megélhetéshez szükséges javakat, ^mellett nagybirtok is terpeszkedett Bázára. Majorjá­ban a felszabadulás után bontották szét a régi négyeskonyhákat, melyekben négy család főzött a sarkokban elhelyezett tűzhelyeken. Az üzemi dolgozók - még a munkásság is - az ország minden részé­ből verbuválódott, sőt a szakmunkások között számos külföldi is van, román, cseh. német. A faluban minden családtól egy-két fő az olajiparban dolgozik, anyagilag tehát jó helyzetben vannak. Itt kell megemliteni, hogy Kerettye 1944-ben szőnyegbombázást kapott régi tipusu lakóházainak zöme akkor leégett. A kerettyei Nagy-hegyen a németek 1944 telén a hegyi pincéket felgyújtották, ekkor az összes boronapince leégett. A Kis-he­gyen és a bázai szőlőhegyeken azonban még számos régi borona- és sövényfalu pince található, többnyire zsúppal fedettek. Belső­pince, présház, kis szoba beosztásúak, a kisebbeknél szoba nincs is. A présházakban a legtöbb a vaslánccal működő "huzósprés", de található még néhány nagy "bábános faorsós prés" is. Mindkettő­nek nagy, fából bárdolt melencéje van, a szőlőt pedig préselés­kor deszkákból összeállított "garatba" teszik. Ezek a hegyi pin­cék a népi épitkezés értékes alkotásai. Nagykanizsa, 1967. H. Kerecsényi Edit.

Next

/
Thumbnails
Contents