Bázakerettye-Boncodfölde - Zala megye helytörténeti lexikona. Kéziratos regesztagyűjtemény 3.

Bezeréd 3.55. 72

illetve az elkövetkező Szt, György napján teljesitik, ill, beadják, /Majd igen érdekes módon, az urasági szőlő müvelése ellenében rögtön módosítják is a tabelláris részben vállalt, s eddigi szolgáltatásaikat rögzítő vállalásukat,/ "Másodszor, Lévén ezen Bezerédi hegyben a T, Uraságnak egy szőlője, ezen szőlőnek minden féle munkáját, gyarapítását és leszedésit, ki préselésit, szükséges karó csinálását a T Ura­sághoknak Köz erdejéből, egy szóval pedig valami ezen Szőlő Mun­kához fog kívántattni, valamint ekkoráigh, ugy továbbá is véghben vin ni tartozunk és böcsülettel ezen bor termését bé takaréttyok, de olly értelemmel, hogy az föllebb föl tett házbéli cenzus Száma #1 fog maradni, és kiki az kitett egy egy foréntot nem fogjuk praestálni, avagy megfizetni, ugy az eddig adott házrul való tyúk is el marad• w /Igen érdekes a harmadik pont is a kilenced helyett adandó föld­kereszt-ről,/ "Harmadszor: az kilenced helyett á mégh a Földes Uraságunknak bővebbi rendelési tetethetik, a ki tett föld keresztet meg ad­juk és bé hordjuk, de ezt ágy kell érteni, á kiménémő gabonával fogja bé vetni a földet, ollyas föld-keresztet is fog adni az Uraságnak." A negyedik pontban a bor- és gabonatermés behordásával á kapcso­latban vállalják a jobbágyok, "hogy mi akik marhasak vagyunk, a­jánlottuk, hogy két szekeret öszvö fogunk csinálni és egy vitelt fogunk praestálni." Az ötödik pont szerint, ha a földesúr idegen cséplőket nem kapna, akkor a jobbágyok kötelesek a termést elcsépelni, de a törvényes és szokásos cséplőrészt ők is megkapják. "Hatodszor. Az Hegyvámbéli bé adás és szedés, igy az Tyúkok adá­sa fönt marad az Uraságnak élőbben! mód és szokás szerint." /Ezután a szokásos záradék, s az aláírások, ill. kézjegyek követ­keznek, végül a fonás és kisebb datiák megváltásáról az utóirat! pont,/ " Henem a fonyást meg kivánván váltani, fontjátul 10 pénzeket fi­zetnek, egy kappan ára 15 den., egy csirke ára tészen 5 den,, 12 Tojásnak az ára tészen 5 den," K.Gy,

Next

/
Thumbnails
Contents