William Penn, 1964 (47. évfolyam, 5-21. szám)
1964-06-03 / 11. szám
VOL. XLVII. 1964 JUNIUS 3. 51 NUMBER 11. Kivonat az Igazgatóság 1964. április 13-18 napjain tartott gyűlésének jegyzőkönyvéből 1. A gyűlést Charles Elemér központi elnök megnyitja. Üdvözli az Igazgatóság tagjait és a tisztviselőket. Kifej ti, hogy az igazgatósági gyűlés célja az Egyesület haladásának biztosítása tervek kidolgozásával és az eddigi eredmények felbecslésével, általános egységben és egyetértésben. Biztosra veszi, hogy az Igazgatóság- teljesteni fogja kötelezettségeit az egész tagság legjobb érdekében. ^ 2. A névsor felolvasása szerint a következők vannak jelen: Charles Elemér központi elnök, Varga L. Lajos első alelnök, Lénárt J. Gyula második alelnök; Balia P. János, Bero Ferenc, Danko István, Fáczán J. Mihály, Falussy C. Alajos, ifj. Hegedűs Mihály, Körmöndy József, Dr. Kovács Andor, ifj. Láng- István, Torna József, Vészi László és id. Wukovits J. Ferenc igazgatók; Stelkovics Albert központi titkár, Szabó János központi ellenőr, Somogyi E. Gyula központi pénztáros és Phillips J. Richárd Investment Manager. Banes B. Gay jogtanácsos szintén jelen van. 3. Varga L. Lajost 1964-re egyhangúlag megválasztják az Igazgatóság elnökévé. 4. Az Ellenőrző Bizottság megjelenik az Igazgatóság előtt. Charles központi elnök üdvözli az Ellenőrző Bizottság tagjait és egyenkint bemutatja őket az Igazgatóságnak. Az üdvözlést az Ellenőrző Bizottság részéről annak elnöke, Papp Gáspár köszöni meg. 5. Az Igazgatóság tudomásul veszi Veszprémi János fiókelnök, valamint üsztök István, a 18-ik fiók (Detroit, Michigan) részéről kifejezett üdvözleteket, úgyszintén id. Láng István, volt igazgató megemlékezését. 6. Felolvassák Charles központi elnök, Stelkovics központi titkár, Szabó központi ellenőr, Somogyi központi pénztáros, Phillips Investment Manager, Gömöry C. Sámuel főorvos, Benes jogtanácsos, az Ingatlan Bizottság, Robert E. Bruce Actuary és Szabó adminisztrátor jelentését a Kugliverseny és Testvériségi Napok rendezéséről; mindezen jelentéseket az Igazgatóság megvitatta és elfogadta. 7. Az Igazgatóság tudomásul veszi, hogy a Szent Imre herceg Betegsegélyegylet, New Brunswick, N. J. megszerzése 1964. április 1-én végbement. Az Igazgatóság különösen hálás Körmöndy igazgatónak, az Egyesület érdekében véghez vitt fáradozásaiért, amelyek révén sikerült a Szent Imre csoportot a William Penn-nel egyesíteni. Körmöndy igazgató sok időt töltött és nagy erőfeszítéseket tett Kopency József társaságában, hogy ezt az egyesülést nyélbe üsse. Az Igazgatóság elismeri Starnberger Géza, a Szent Imre Egyesület jogtanácsosának közreműködését is, mint ahogy elismeri a Szent Imre Egyesület más tisztviselőinek, valamint a William Penn, tisztviselőinek hathatós együttműködését is. 8. Az Igazgatóság elhatározza, hogy a Betegsegélyre vonatkozó Szabályokat és Rendelkezéseket oly módon kell kiegészíteni, hogy az Egyesület minden betegsegélyigénylésnek helyt ad, amely igazolja, hogy a beteg tagot korlátolt működésű orvos kezelte, amennyiben az állam gyógykezelési engedélyt adott neki. 9. Az Igazgatóság köszönettel veszi tudomásul Rt. Rév. Stephen Bessemer, Bridgeport, Connecticut, üdvözlő táviratát. 10. A Nagygyűlés az Igazgatóság elé utalta néhány delegátus ama kérelmét, hogy tegye megfontolás tárgyává a Németországban és Ausztriában élő magyarok részére eladandó Williáni Pehn biztosítások kérdését. Az Igazgatóság alaposan megtárgyalta e kérdést és nem tartja gyakorlatilag keresztülvihetőnek. 11. AZ IGAZGATÓSÁG ELHATÁROZZA, hogy az uj üzlettel foglalkozó ügyosztály tagtársakul fel(Folytatás a 2-ik oldalon) Amikor az első golyók Harmarvilleben, Pittsburgh egyik külvárosának Laura Lanes nevű óriási arénájában a William Penn Fraternális Egyesület XXI. ORSZÁGOS KUGLIVERSENYÉN kigurulták, pontosan abban a pillanatban indultak meg Detroitban a nyomógépek, melyeken ez a hivatalos lapunk készült, tehát a versenyünk győzteseiről, eredményekről a legjobb akaratunk dacára is, csak a jövő lapszámainkban tehetünk jelentést, amikor már a részletes eredmény kimutatásokat is közölni tudjuk. Megvalljuk őszintén, hogy sokkal nagyobb érdeklődést és sokkal több csapat benevezését vártuk a versenyünkre. Csak 74 férfi és 32 női csapat nevezett be, csupán 106 csapat mérte össze erejét. Bár ez a szám KISSÉ TÖBB MINT AZ ELMÚLT ÉVBEN VOLT, de még mindig nem az, mint amit az áldozatok ellenében várunk és remélünk. Rendületlenül hisszük azonban, hogy a jövő esztendőben legalább 50 csapattal több vesz majd részt az amerikai magyarság legnagyobb sportünnepélyén, a William Penn Fraternális Egyesület Országos Kugliversenyén. Nincs alkalmunk e számunkban beszámolni uj központi elnökünk Charles Elemér tiszteletére rendezett bankettről és annak művészi műsoráról sem, de BEMUTATJUK BERE BETTE művésznőt az olvasótáborunknak, aki az estélyünkön vendégszerepeit. i ! tfífj Úgy a versenyünkről, mint a vele kapcsolatos társadalmi eseményekről következő lapszámainkban számolunk be részletesen.