William Penn, 1964 (47. évfolyam, 5-21. szám)

1964-11-04 / 21. szám

VOL. XLVII. Központi tisztviselőink látogatása Johnson elnöknél National President Charles shaking1 hands with Lyndon C. Johnson President of the United States of America A William Penn Fraternális Egyesület, épugy mint orszá­gunk más testvériségi intézményei eleget tettek LYNDON B. JOHNSON elnök távirati meghívásának és képviselői megjelen­tek az 1964. szeptember 21-én tartott, fraternális vezetők számá­ra összehívott gyűlésen, a Fehér Házban, délután 4:30-kor. Egyesületünket CHARLES ELEMÉR központi elnök és STELKOVICS ALBERT központi titkár képviselték. Mivel Igaz­gatóságunknak aznap kezdődött rendes félévi gyűlése, délben fenti két tisztviselő kénytelen volt a délutáni ülést, elmulasztani és Washingtonba repülni, ahonnan este tértek vissza Pitts­­burghba. Johnson elnök meghívásának célja az volt, hogy “fontos és kívánatos eszmecserét folytathasson országunk legkiválóbb test­vériségi intézményei vezetőivel”. Az Elnök a legkülönbözőbb téren működő szervezetek vezetőivel tartott már gyűlést, mert ismerni óhajtja országunk sokrétű csoportjainak gondolkodásmódját. A fraternális vezetők a Keleti Szobában gyülekeztek, majd az Arany Szobában beszélhettek Johnson elnökkel, aki kijelen­tette: “Ez a Ház az önök háza és ez az iroda az Önök irodája mert irodája országunk egész népének.” Aztán beszélt nemzetünk és a világ életbevágó kérdéseiről és hangsúlyozta, hogy a frater­nális egyesületeknek éltető szerepe van országunk jólétében. Be­fejezésképen azt mondta, hogy “Ez a nemzet nem arra született, hogy önmagunkat szolgáljuk, hanem arra, hogy az egész em­beriség javát mozdítsuk elő.” Ezután az Elnök, kísérete és a ven­dégek az Állami Terembe vonultak, ahol fesztelen órát töltöttek és buffet-vacsorában részesültek. Johnson elnöknek a különböző vezetőférfiakkal tartott gyűlé­sei és értekezletei kedvező és építő hatással vannak. Ezt jelentet­ték az Igazgatóságnak Charles központi elnök és Stelkovics köz­ponti titkár. YOUR RED CROSS NEEDS HELP ... JOIN AND SERVE TODAY! A William Penn Fraternális Egyesület Igazgatósága 1964 szeptember 21.-26. napjain, a Központi Hivatal Igazgatósági Termében tartott rendes félévi gyűlése jegyzőkönyvének kivonata 1. VARGA Lajos, az Igazgatóság elnöke, a gyűlést megnyitja, Charles központi elnök üdvözli a megjelenteket. Megjegyzi, hogy a tárgysorozat igen érdekes és kéri mindenki teljes közreműködését. 2. Charles központi elnök közli az Igazgatósággal Kolozsváry Kálmán 1964. szeptember 8-án, 86 éves korában bekövetkezett elhunytát. Az Igazga­tóság tagjai felállással rójják le kegyeletüket e nagy és hűséges fraterná­­lista emlékének, aki Egyesületünknek csaknem 64 év óta tagja volt. Ezalatt az idő alatt Kolozsváry Kálmán Egyesületünket mint a 14.-ik fiók elnöke, mint nagygyülési delegátus, mint igazgató és két Ízben mint központi elnök szolgálta. Áldott emléke a testvériségi gondolat és szeretet ragyogó pél­dája marad. Charles központi elnök jelenti az Igazgatóságnak, hogy ő, valamint Stelkovics központi titkár meghívást kapott Lyndon B. Johnsontól, az Egyesült Államok elnökétől, hogy szeptember 21-én, délután 4:30-kor, a Fe­hér Házban egy gyűlésen vegyenek részt, amelyen az elnök országunk leg­kiválóbb fraternális intézményeinek vezetőivel eszmecserét óhajt folytatni. 3. A névsorolvasás tanúsága szerint a következők vannak jelen: Charles Elemér központi elnök, Varga L. Lajos első alelnök, Lénárt J. Gyula máso­dik alelnök és Balia P. János, Bero Ferenc, Dankó István, Fáczán J. Mihály, Faiussy C. Alajos, ifj. Hegedűs Mihály, Körmöndy József, Dr. Kovács An­dor1, ifj. Láng István, Torna József, Vassy László és id. Wukovits J. Ferenc igazgatók, továbbá Stelkovics Albert központi titkár, Szabó János központi ellenőr, Somogyi E. Gyula központi pénztáros, Phillips J. Richárd Investment Manager és Gay B. Banes jogtanácsos. 4. A quorum fennállása alapján, vagyis az Igazgatóság cselekvő tag­jainak jelenléte folytán, Varga igazgatósági elnök a gyűlést hivatalosan ülé­­sezőnek nyilvánította. 5. Az Igazgatóság köszönettel veszi tudomásul a következő helyekről ér­kezett üdvözleteket: Első fiók, Bridgeport, Conn.; 14.-ik fiók, Cleveland, Ohio; 18.-ik Fiók, Detroit, Michigan; 48.-ik fiók, New York N. Y.; 132.-ik fiók, South Bend, In­diana; 249.-ik fiók, Dayton, Ohio és 296.-ik fiók, Springdale, Pa. 6. Ifj. Láng István, az Igazgatóság jegyzője, felolvassa az 1964. május 3Ö-án tartott rendkívüli igazgatósági gyűlés jegyzőkönyvét, mely változatlanul elfogadtatott. 7. Az Ellenőrző Bizottság tagjait mutatja be ezután Charles központi el­nök. Papp Gáspár, az Ellenőrző Bizottság elnöke bizottsága nevébén üdvözli az Igazgatóságot. 8. Az Igazgatóság elfogadja a tárgysorozatot. 9. Az Igazgatóság meghallgatja Charles központi elnök, Stelkovics köz­ponti titkár, Somogyi központi pénztáros, Szabó központi ellenőr, Phillips investment Manager, Banes jogtanácsos, Gömöry főorvos jelentéseit, azon­kívül Szabó adminisztrátor jelentését az Országos Kugfizóversenyről és Testvériségi Napokról, valamint a Pénzügyi Bizottság és az Ingatlanok Bi­zottságának jelentéseit. A jelentéseket a gyűlés további tárgyalás alapjául el­fogadta. 10. Bencze János tiszteletbeli elnök megjelenik az Igazgatóság előtt, üd­vözli tagjait és sikert kiván működésükhöz. Charles központi elnök megköszöni szives szavait és azt a reményét fejezi ki, hogy még számos alkalommal lesz módja Bencze tiszteletbeli elnököt az igazgatósági gyűlés nevében üdvözölni. 11. Fiók A. Albert, a Court of Common Pleas of Allegheny County, Pa. birájának következő levelét olvassák fel: “Judges’ Chambers COURT OF COMMON PLEAS Pittsburgh 19, Pa. Fiók A. Albert, bíró 1964. szeptember 16. Charles Elemér Urnák, William Penn Fraternális Egyesület Verhovay Building Fourth Avenue and Grant Street Pittsburgh, Pennsylvania 15219 Kedves Charles Uram! Nagyszerű erkölcsi és anyagi erőfeszítésük, valamint a széleskörű publi­citás, melyet hivatalos lapjukban oly előzékenyen voltak szívesek kifejteni, nagyban elősegítette a tiszteletemre adott díszvacsora sikerét és leghálásabb köszönetemet és elismerésemet igényli. Nem emlékezem egy magyar esemény­(Folytatás a 2-ik oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents