William Penn, 1963 (46. évfolyam, 5-23. szám)
1963-10-02 / 19. szám
1963 október 2. 3-IK OLDAL William Penn A XXV. konvenció kiemelkedő eseményei (Folytatás a 2-ik oldalról) felolvasása és névsorolvasás után, Wukovits Ferenc gyülésvezető elnök bemutatta a vendégeket: Puskás Béla (New Brunswick, N. J.) és Rinkó András (Passaic, N. J.) szervezőket és Dr. Nádas Gyulánét (Cleveland, Ohio), majd felolvasták, a konvencióhoz érkezett üdvözlőtáviratokat: Nt. Molnár Ágostontól, az Amerikai Magyar Intézet elnökétől (New Brunswick, N. J.), aki közölte, hogy édesapja váratlan halála miatt nem jöhetett el személyesen a Nagygyűlésre, hogy a Rutgers Egyetem magyar tanulmányi alapja kérelmét tolmácsolja, — továbbá a Greater Pittsburgh Authority üdvözletét. Id. Radvány Ferenc igazgató indítványára, a konvenció határozati javaslatot fogadott el, melyben megköszönik az Amerikai Magyar Református Egyesület elnöke, Nt. Borshy Kerekes György ama magyar testvéri szeretetet sugárzó, előzőnapi kijelentését, hogy a két egylet közötti együttműködés és a vezetők időnkinti értekezletének lehetősége előtt az ajtót kitárta, A Nagygyűlés határozatot hozott a William Penn Fraternális Egyesület vezetőségének ugyanilyen készségéről. A konvenció utasította a jövőbeni vezetőséget az évi országos kugliversenyek folytatására, mint ami sikeres társadalmi s egyben üzleti tevékenységnek bizonyult. A WILLIAM PENN hivatalos lap ügyét a konvenció az Igazgatóság hatáskörébe utalta. A lap terjedelme és megjelentetési ideje egyelőre úgy marad, mint eddig volt. A tervezett pittsburghi William Penn épület ügyét alapos tárgyalás alá vette a Nagygyűlés. Megállapítást nyert, hogy az építkezésnek 1959-ben történt megszavazása után érkezett állami és szövetségi adóhivatalok véleménye szerint az egész Egyesület adóztatás alá eshetett volna, igy az építkezés tervét el kellett vetni. Az eddig felmerült költségeket pedig le kellett Írni veszteségképen. Szerencsére a régebben vásárolt belvárosi telek értéke időközben annyira felment, hogy a veszteséget az ezen szerezhető nyereség fedezheti. Phillips J. Richard befektetési manager a fel nem építhető William Penn irodaépület ügyében kimerítő felvilágosításokat nyújtott. Pártolt indítványra megszavazták, hogy mindazokról a kiadásokról, amelyeket az Egyesület az épület-tervvel kapcsolatban kifizetett, minden delegátus teljes részletes listát kapjon. Falussy C. Alajos, new yorki delegátus az Egyesület belső ügyeivel kapcsolatban számos olyan kérdést tett fel, melyeknek tárgyalása folytán sok értékes és számokban is pontosan kifejezett felvilágosítást kaptak a Nagygyűlés tagjai. Az Egyesület jelenlegi anyagi helyzetéről Robert Bruce Actuary és Walter Hank CPA számszakértő adtak tiszta képet az Ellenőrző Bizottság jelentésének tárgyalása során, melyet Kohut Béla olvasott fel s ő adott bővebb magyarázatokat is a kérdésekre. NEGYEDIK NAP — Szeptember 12-én, csütörtökön reggel folytatódott az Ellenőrző Bizottság jelentésének tárgyalása, melynek során felolvasták Szabó János kp. ellenőrnek az Igazgatósághoz intézett több átiratát és az azokban foglalt takarékossági ajánlatokat, valamint az ajánlatokra hozott igazgatósági határozatokat. A pénzügyeket és az Egyesület anyagi helyzetét érintő hoszszas tárgyalások azzal fejeződtek be, hogy Macker Gyula kp. elnök megkérdezte az Actuarytől, mondja meg, a legutóbbi vizsgálatok' alapján hogyan áll ma anyagilag a William Penn. Az Actuary kijelentette, hogy “jó pénzügyi helyzetben van az egyesület, 106.89 % -osan képes a kötelezettségek teljesítésére. A délután folyamán a Nagygyűlés áttért az alapszabály-módosítások tárgyalására. Az elfogadott módosítások a konvenció jegyzőkönyvében lesznek ismertetve , mely hivatalos lapunkban mind magyar, mind angol nyelven közölve lesz. Elfogadták, hogy szervezők és alkalmazottak a jövőben konvenciós delegátusságra csakis saját fiókjuknál legyenek választhatók. A központi tisztviselők fizetésén, az igazgatósági és ellenőrző bizottsági tagok tiszteletdiján és az utazási költség megtérítési rendelkezéseken a konvenció nem változtatott. ÖTÖDIK NAP A konvenció ötödik és befejező napja, péntek, szeptember 13-a azzal kezdődött, hogy a tisztviselők választási módja felett határozott a Nagygyűlés. Egy delegátus csak egy tisztségre pályázhat, a szavazólapokon neve csak egyszer szerepelhet. A teljes időt dolgozó szervező, ha igazgatói, ellenőrző bizottsági vagy hasonló tisztségre választanák meg, nem köteles lemondani szervezői állásáról. Azt az indítványt, hogy a központi tisztviselők az igazgatósági gyűléseken szavazati joggal bírjanak, a Nagygyűlés nem fogadta el tárgyalásra. A délután folyamán a konvenció táviratban üdvözölte az éppen akkor beiktatásra kerülő uj Allegheny megyei bírót, tagtársunkat, Fiók Aladár magyar ügyvédet. s Pártolt indítványra a konvenció egyhangúlag kinyilatkoztatja, hogy az Egyesület fiókjai által rendezett és esetleg a jövőben rendezendő magyarországi társasutazások, — amelyeket a budapesti kormány propagandaszerüen emleget a magyarországi lapokban és amelyek kedvezőtlen fényt vethetnek az egyesületre, — magánjellegűnek tekintendők s távolról sem jelentik azt, hogy a William Penn Fraternális Egyesület azonosítja magát a magyar kormány politikájával. Tóth Kálmán (Passaic, N. J.) ama indítványát, hogy a központ a jövőben minden fióknak adjon anyagi támogatást, melyek karácsonyi gyermek napokat rendeznek, a konvenció megszavazta. Falussy C. Alajos javaslatára a konvenció egyhangú felkiáltással megszavazta azt az utasítást, hogy Richard J. Phillips befektetési managert az uj Igazgatóság erősítse meg további négy évre állásában. A Magyar Intézet további támogatásra irányuló kérését a konvenció az Igazgatóság elé utalja. A konvenció elnökének, jegyzőjének és alelnökeinek tiszteletdiját a négy év előtti Nagygyűlés alkalmával kiutalt öszszegek szerint szavazták meg. Wukovits J. Ferenc gyülésvezető elnök a neki megszavazott tiszteletdijat nem fogadta el, ifj. Láng István jegyző pedig tiszteletdijából 50 dollárt a William Penn Alapra ajándékozott. Végül elkezdődtek a különböző tisztségekre a jelölések. Az elnöki tisztségre Charles Elemér központi szervezőt és Macker Gyula jelenlegi elnököt jelölték. Alelnök-jelöltek: Varga Lajos és Lénárt Gyula Jelölés nélkül, lelkes éljenzéssel újraválasztotta a konvenció az Egyesület három főtisztviselőjét: Stelkovics J. Albert központi titkárt, Szabó János központi ellenőrt és Somogyi E. Gyula központi pénztárost. IGAGATÓKNAK jelölték a következőket: Balia P. János, Bero Ferenc, Bokor János, Danko István, Dobozi István, Fáczán Mihály, Falussy C. Alajos, Hegedűs Mihály, Ibos Albert, Ivancso Mary, Dr. Juhász János, Körmöndy József, Kőrösy Mihály, Dr. Kovács Andor, ifj. Láng István, László Elvira, Magyary Ferenc, ifj. Miller József, Nádas Gyula, Nánai Sándor, Phillips J. János, id. Radvány Ferenc, Semetko József, Sohonyay Sándor, Tokár György, Torna József, Vészi László és Wukovits J. Ferenc. AZ ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG jelöltjei: Czernai Gábor, Juhász Miklós, Kereszti László, Kocsis Albert, Kohut Béla, Konyha Bálint, Nagy János, Németh Helen, Papp Gáspár, Santo Alex, Taylor József és Zimonyi Vendel. A szavazást az elnök este 7 órára tűzte ki, mert a nyomtatott szavazólapok csak akkorra készültek el. A FEGYELMI BIZOTTSÁG jelöltjei: Dudás Ferenc, Hegedűs János, Emődy Imre, Kertész Albert, Messinger Erzsébet, Madarász Géza, Soltész János, Pollák József, Corvin Imre. A FELLEBBEZÉSI BIZOTTSÁGBA jelöltettek: Bokor Mózes, Uskó János, Mataya Susie, Koroknay Sándor, Márton György, Huthansel Mary, Chobody Alex, Hrabar Mihály, Rich Esther. A szavazatok összeszámlálása után a legelsőnek kihirdetett eredmény volt a legmeglepőbb és ez jelentette az egész konvenció legdrámaibb pillanatát: A William Penn Fraternális Egyesület következő elnöke, aki hivatalát 1964. január 1-én veszi át: Charles Elemér, az Egyesület eddigi főszervezője lett. Charles 93 szavazatot kapott, ellenjelöltje, Macker Gyula (a jelenlegi elnök) pedig 50-et. Első alelnök: Varga L. Lajos (97), második alelnök: Lénárt Gyula (90). IGAZGATÓK: Balia P. János (81), ifj. Láng István (80), Dankó István (76), Fáczán Mihály (73), Wukovits Ferenc (72), ifj. Hegedűs Mihály (68), Dr. Kovács Andor (62), Körmöndy József (61), Falussy C. Alajos (54), Biró Ferenc (47), Vészi László (49), Torna József (44). — Pótigazgatók: Kőrösy Mihály (39), id. Radvány Ferenc (37), Magyary Ferenc (35), Ivancso Mary (33), Dr. Nádas Gyula (31), Tokár György (30), Ibos Albert (27) szavazattal. A többi jelölt: Dr. Juhász János (22), Sohonyay Sándor (23), Phillips J. János (22), László Elvira (18), Semetko József (18), ifj. Miller József (27), Bokor János (12), Nánai Sándor (11), és Dobozi István (8) szavazatot kapott. ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁGBA: Konyha Bálint (93), Kohut 1 (Folytatás a 4-ik oldalon)