William Penn, 1962 (45. évfolyam, 5-23. szám)
1962-08-01 / 15. szám
8-IK OLDAL 1962. augusztus 1. William Penn LINCOLN ÉS A MAGYAROK Irta: VASVÁRY ÖDÖN Katonai pályafutásáról nincsenek adataink. Ami érdekessé teszi további életét az, hogy már jócskán megállapodott ember volt, amikor a 90-es években a Kansas állami Dodge City polgármestere lett. Ez a Dodge City kicsinysége dacára az egész amerikai kontinens egyik leghirhedtebb helyévé lett. Amikor a polgárháború után Glück Dodge Cityben telepedett, le, mint órás és ékszerész, a falunak csak 700 lakosa volt, de már akkor az egész Amerika legzüllöttebb kisvárosának nevezték, ahol minden 50 emberre jutott egy csapszék, ahol 50 “táncterem” csalogatta a szórakozni vágyó cowboy-okat és ahol elveszettnek tartották azt a napot, amikor senkit sem öltek meg. Napjainkban az akkor szerepelt “Bat” Masterson, Wyatt Earp és más “hősök” révén ismerjük meg, talán nem is túlságosan eltúlzott formában ezt a falut. Az élet ábrázolása lehet valóban korszerű, de a hősök merőben költött alakok, ahogy ábrázolják őket. Glück már ott élt ezekben az időkben s minden bizonnyal rendes életű, megbízható embernek kellett lennie, aki megérdemelte azt a kitüntetést, hogy a lassan kisvárossá dagadó Dodge City városi tanácsába beválasszák, amit a kilencvenes években a legnagyobb kitüntetés követett: polgármester lett a lakosság bizalmából. Az évtizedekkel azelőtti féktelen, törvénytelen és méltán legrosszabb hirü élet már csak a múlt rossz emléke volt akkor. A városka, bár megnőtt, nehezen boldogult és inkább rossz, mint jó esztendők sorozatát élte át. Egy kis fellendülés akkor jött, amikor a Santa Fé vasút szárnyvonalat épített Dodge Cityből kiindulva. Nem tudjuk, mennyi része volt Gitteknek abban, hogy a városka jobb hírneve megalapozódott, de kétségkívül neki is részének kellett lenni benne, mert máskép aligha választották volna a városka első polgárává. A kisváros lakossága ma 9-10,000 ember. Glück ott halt meg Dodge Cityben, 1917-ben, 74 éves korában. 3 DEBRECZENYI IGNÁC (1823—1913) is mint honvéd harcolt a szabadságharcban s neki is menekülnie kellett az országból. A honvéd évkönyvek mint volt főhadnagyot tartották nyilván. A száműzetés első évében az osztrákok is figyelték, dacára annak, hogy névsoraikban, mint “jelentéktelen” embert könyvelték el. Jelentősége valóban alig lehetett, de mint ember, érdekes egyéniség volt. Ezért emlékezünk meg róla külön is. Szegeden, az Alsóvárosnak nevezett kerületben született régi ottani polgár családból, amelynek legnevezetesebb tagja, Debreczenyi János később egri kanonok lett. A mi Debreczenyink apja szabómester volt, aki tanittatni szerette volna a fiát. Be is Íratta a piaristák gimnáziumába, ahol azonban bár értelmes fiú és jó tanuló volt, csak egy esztendőt töltött. Utána az apja mellett a szabó mesterséget tanulta ki, később azonban, mert igen szép kézírása volt, Írnok lett egy ügyvéd mellett. 1848 decemberében állt be a honvéd hadseregbe, mint a 93-ik gyalogezred közkatonája. Helyét vitézül megállta, mert 1849 május 21-én, amikor a magyar sereg visszafoglalta Budavárát, az elsők között volt, akik a falat megmászták és állitólag ő tűzte ki elsőnek a várfalra a magyar zászlót. Ezért főhadnagyi rangot kapott. Vitézül kellett verekednie, mert a szabadságharc vége felé egy ütközetet 12 sebtől vérezve harcolt végig. Betegen került vissza szülővárosába, ahol röviddel azután megtudta a fegyverletétel hirét is. Ugyanakkor egyéb is történt vele, nagyon komoly és súlyos dolog: a fiatal özvegyasszony, akit feleségül akart venni, távolléte alatt máshoz pártolt. A hevesvérű fiatalember egy féltékenységi jelenet után agyonlőtte az asszonyt. Volt hát oka elég, hogy minél gyorsabban ott hagyja a magyar földet. Sikerült Németországba jutnia, ahonnét az Egyesült Államokba jött. Itt inkább a borbély mesterséggel foglalkozott. Emigráns körökben jól ismerték, mint bőbeszédű, hangoskodó embert, akiről ács Gedeon, Kossuth papja igy ir naplójában: ‘‘A fecsegő, hallgatagságával dicsekvő, száját azonban soha be nem fogó borbély.” A kiegyezés után visszament Magyarországra, előbb azonban el kellett intézni a régi bűnt. Szeged egy közismert ügyvédjét, Pillich Kálmánt fogadta meg, aki csavaros észjárással politikai merénylettel hozta kapcsolatba a régi emberölést, azon a réven, hogy a gavallér, aki szive szerelmét elhódította Debreczenyitől, osztrák tiszt volt. Ez aztán elég is volt ahhoz, hogy a menekült kegyelmet kapjon. Szegeden lovaskézbesitő lett a tanyavilág népe között, aki a bírósági idézéseket hordta ki. Bátor ember kellett oda, mert az akkori betyárvilágban ezek a kézbesítők könnyen, nyomtalanul eltűnhettek a végtelen pusztákon. Majdnem négy esztendeig folytatta ezt a munkát Debreczenyi, azután városi vámpénztáros lett, amely állásából csak 85 éves korában vonult nyugdíjba. Sohasem nősült meg. Kilencven éves elmúlt, amikor 1913 decemberében meghalt. Utolsó akarata szerint cigánybanda muzsikája kisérte utolsó útjára a temetőbe, ahol már várta előre megépített sírboltja. Nyugdiját halálig kapta az Egyesült Államoktól. 1929-ben egy szegedi ügyvéd, Czibula Antal, aki Pillich Kálmán mellett volt ügyvédjelölt, regényszerü korrajzot irt “A nagy diktátor” címmel. A főszemély, de más névvel, az egykori Pillich Kálmán és a szereplők mind a régi szegedi világ emlékezetes alakjai. Szegednek “Porváros” a neve a könyvben, Debreczenyi Ignác pedig mint “Szegedi Náci bácsi” szerepel benne, aki szivesen és sűrűn meséli háborús kalandjait, főképen a budai várfalon elsőnek kitűzött magyar zászló történetét. (4) BARŐTHY KÁLMÁN (1845-1944) csak azért érdekel bennünket különösebben, mert ő élt legtovább a polgárháborús magyarok közül. 99 éves volt amikor 1944-ben meghalt Omahában, Neb. Baróthy Nagyváradon született, apja László őrnagy volt a szabadságharcban, akit az osztrákok különös gonddal kerestek halálra, rendkívül energikus forradalmi tevékenysége miatt. Károly csak 18 éves volt, amikor beállt az első nebraskai lovasezredbe és két év, kilenc hónapig szolgált. Öccse, Árpád, igen sokáig általánosan ismert orvos volt Chicagóban. Károly a polgárháború után az indiánok elleni harcokban is résztvett. 1938-ban, amikor az amerikai kormány a gettysburgi csata 75-ik évfordulójára, először és utoljára, a déliekkel együtt találkozóra hívta a polgárháború összes életben levő veteránjait, Baróthy is résztvett a találkozón. Mikor meghalt, mindössze kilenc polgárháborús veterán maradt még életben, akik azóta már mind elhaláloztak. HATODIK FEJEZET Két magyar főur “megnézi” a polgárháborút. 1862 nyarán két magyar arisztokrata érkezett az Egyesült Államokba. Tanulmányútra jöttek, bár az Egyesült Államok a polgárháború éveiben nem sok információt nyújthatott az ország normális körülményei felől. Az ország keleti részét akkor már teljesen elboritották a háború hullámai, aminek végső kimenetelét természetesen senki sem tudhatta. Az kétségtelen volt, hogy a dél szerencsésebb katonai vezetők tekintetében, mert aránylag több szakképzett hadvezére volt, akik a testvérharc kezdeti szakaszában több sikert tudtak kivívni. A két magyar ur, régi történelmi nevek viselője volt. Egyikük, gróf Széchenyi Béla (1837-1918) fia volt a Kossuth által “legnagyobb magyarnak” nevezett gróf Széchenyi Istvánnak, a másik gróf Károlyi Gyula, (1837-1890) az ősmagyar Kaplony nemzetség leszármazottja, amely család a Rákóczi forradalomnak 1711-ben történt leveretése utáni évben kapott grófságot, annak a szerepnek jutalmául, amelyet Károlyi Sándor, Rákóczi “főtábomoka” játszott a béke megkötése körül. Károlyi Gyula lett különben 13 esztendő múlva az apja a későbbi magyar történelem egyik erősen vitás alakjának, gróf Károlyi Mihálynak. A két fiatalember egyforma korú volt: 25 esztendősek voltak mind a ketten. Körülbelül egyformán részesültek abban a nevelésben, amit koruk arisztokrata ifjai általában kaptak. A magyar mellett beszéltek, jól-rosszul németül, franciául, angolul és utazásaik révén valamennyi világot is láttak. Mint hazájuk “született törvényhozói”, leendő főrendiházi tagok, természetesen a haza problémái is érdekelték őket. Utazásaik révén igyekeztek tanulni is a külföldtől, ami különösen a fiatal Széchenyi esetében apjára, a nagy reformerre való tekintettel, kötelesség is volt. Volt emellett egy egészen speciális kötelességük is, amit eskü alatt kellett teljesiteniök külföldön jártukban: amikor ugyanis indulófélben voltak Európából Amerika felé, Károlyi Gyula édesanyja, a rendkívül Habsburg ellenes érzésű Zichy Karolina grófnő, aki egészen 1882-ig emigrációban élt, ünnepélyes esküt tétetett velük, hogy akármerre járnak, csakis magyar ruhát fognak viselni. (Zici.y Karolina nővére, Antonia grófnő volt az özvegye gróf Batthyány Lajosnak, az első magyar alkotmányos miniszterelnöknek, akit az osztrákok az aradi vártanuk kivégzési napján, 1849 október 6-án végeztek ki.) A két fiatal arisztokrata szerencsés volt abban, hogy Figyelmessy Fülöp, több háború hőse épen akkor szabadságon volt és több útjukon hozzájuk csatlakozhatott. Az ezredes felesége, öccsével, akkoriban érkezett meg Amerikába és Hobokenben laktak. Figyelmessy már akkor majdnem egy éve Amerikában élt és sok minden felől felvilágosítást adhatott a két fiatal magyar urnák. Hogy merre jártak, mit láttak, nem tudjuk. Károlyi Gyula melegen ajánlotta az ezredesnek, hogy térjen vissza Magyarországra, ez azonban erre nem volt hajlandó. Az osztrák zsarnokság még akkor teljes erővel dolgozott Magyarországon, ahol még mindig remélték, hogy Kossuth nemsokára Garibaldival és Türr Istvánnal hozza a’ fegyvereket. Az Almásy Pál és Nedeczky István féle összeesküvések világosan tükrözték a nemzet hangulatát. A különbség talán csak annyi volt, hogy az összeesküvőket lezárták, de nem végezték ki, mint tiz évvel azelőtt. Az érdekes útról Széchenyi Béla naplót vezetett s ennek alapján adta ki 1863-ban “Amerikai utam” címmel azt a 157 oldalas kis kötetet, amelyből az ut egyes részleteit és a két magyar főur személyes észrevételeit megismerhetjük. (A könyvet, amely egyébként négy más nyelven is megjelent, Emich Gusztáv, az akkor már amerikai tábornok Stahel-Számvald Gyula, valamikori könyvkereskedő és kiadó társa adta ki.) Az amerikai körút két hónapig tartott. Amit Széchenyi Béla könyvében saját szavai szerint elmond, a “két hónap alatt látottak, hallottak s tapasztaltak természetes ész sugallta elbeszélése.” A két magyar bevallottan a déliek ügyének adott igazat. Idézi is Gladstone angol miniszterelnök egy akkor tett kijelentését, mintegy mottóul az ő saját megállapításaik elé, amely szerint: “A dél függetlenséget akar, — lehetséges ennél nemesebb inditó ok?" Az Egyesült Államok akkori helyzetét igy próbálja leírni a magyar főur: “Hihetetlen adósság, tűrhetetlen terhek, a szabadság csak nevéről ismeretes, szerkesztők lezáratnak, a praesidens újságokat betilt vagy elnyom, kémek alkalmaztatnak, levelek töretnek fel, — kérdem, szabadságnak nevezhető ez? Nem szomoritó kinövései-e ezek a szabadsággal visszaélésnek?” “Szomoritó látvány” — folytatja tovább — “hogy az éjszak azon selfgovernmentet, melyet maga számára követel, meg akarja vonni a déltől, midőn az nekik alkalmatlannak látszik.” Az utolsó elnökválasztást, amely által Lincoln másodszor került az elnöki székbe, nem tartja kielégítőnek. “Nem is lehet elnökválasztásnak tekinteni, mert ott nem az embert, hanm az ügyet kell szem előtt tartani, ki a pártok fölött tudjon állani. Hogy ez Lincoln praesidenssé történt választása alkalmával nem igy volt, kiki tudja ...” A két magyar megállapítása szerint lehetetlenség, hogy az észak legyőzze a délt. Majd igy elmélkedik a fiatal gróf: “De tegyük fel, hogy az éjszaknak végre mégis sikerülne legyőzni, leigázni a délt, melynek terjedelme nagyobb a magáénál, — helyre lesz-e állítva ezáltal az Unió? Nem lesz-e kénytelen erőhatalommal, szuronnyal elnyomva tartani a levert félt, mint az orosz a lengyelt? Mily szép komédiázás lesz ez az Unió nevével! Tartósságot igér-e oly kormány, mely elleneit csak a harcmezőn tudja sújtani? Gyönyörű szerep juthatott volna az éjszaknak, ha eleitől fogva máskép cselekszik, a délt futni hagyván saját sorsa után; ez lett volna az egyedüli mód azt az unióba visszaterelni. Ha pedig e mód nem sikerülend, egy hálás nemzetet nyert volna szomszédul. A magyar országgyűlés nemesebben és józanabbul nyilatkozott Horvátország irányában.” (FOLYTATJUK
