William Penn, 1961 (44. évfolyam, 3-16. szám)

1961-07-05 / 7. szám

second section William Penn SEC0ND SECTI0N 13-ik oldal

1961. julius 5.

Az amerikai magyarságnak egyik hatalmas alkotása a William Penn Fraternális Egyesület

Irta BENCZE JÁNOS, a Verhovay Segély Egylet volt elnöke

Macker Gyula elnökünk felkért arra, hogy Egyesületünk gyémánt jubileuma alkalmából, hivatalos lapunk ünnepi száma részére én is írjak egy cikket. Készséggel teszek eleget kérésének, bár nagyon nehéz helyzet elé állított. Sohasem szerettem ugyanis olyasmiről írni, ami személyemmel is kapcsolatban van, viszont elvitathatatlan tény az, hogy a Verhovay Segély Egyletnél eltöltött közel 27 évi központi szolgálatom alatt résztvettem mindazon fontos tervek kidolgozásában, amelyek elősegitet.ték Egyesületünk előrehaladását. Most tehát kénytelen vagyok szokásomtól eltérni és a szolgálatom ideje alatt életbeléptetett olyan tervet ismertetni, amelynek kidolgozását én ajánlottam és megvalósítását én szorgalmaztam.

Azok a tagtársaim, akik az 1929-ben tartott rendkívüli konvenció idején már tagjai voltak Egyesületünknek, bizonyára emlékeznek még arra, hogy én olyan időben lettem központi titkárrá megválasztva, amikor egyesek már az Egyesület bukását emlegették és a magyar sajtó is hozzájárult ahhoz, hogy a tagság bizalmát megingassa. A központi tisztviselők a tagokkal, főleg a fiókok titkáraival folytattak levelezést vagy személyes tárgyalást, ami sok panaszra adott okot. Hivatalos lapunkban közölt első cikkemben azért meg-jgértem, hogy ezt az áldatlan állapotot óhajtom legelőbb megszüntetni, mért Egyesületünk csak úgy fejlődhet nagyobbá, ha a fiókok, a tagság és a központi tisztviselők testvériesen összefogva dolgoznak az Egyesület fellendítése érdekében.

Első fontos feladatomnak az uj tagok szerzésének fellendítését tartottam. Nem tudtam belenyugodni abba a nagyarányú tagveszteségbe, amely az 1923-ban tartott konvenció után érte Egyesületünket. Ez a konvenció ugyanis végre elfogadta annak a rátának a bevezetését, amelyet főképpen New York állam Insurance Departmentje követelt. Nagyban elősegítette annak elfogadását a központi tisztviselőknek az a jelentése, hogy már más államok is kezdik sürgetni a korszerinti ráta bevezetését. Ez 1924. január 1-én lépett életbe, minek következtében sokezer tagtársunk hátat fordított Egyesületünknek.

1930-ban tagszerzési verseny rendezésével kísérleteztünk, de bár a nyertesek részére tekintélyes összegű dijakat állapítottunk meg, a remélt eredményt nem értük el. Megállapítottam, hogy közel 100 fiókunknál évek óta nem vettek fel uj tagot. Ezeket a fiókokat levélben sürgettem uj tagok szerzésére. Több fiók titkára

válaszra sem méltatta levelemet, a többiek pedig azzal a kifogással éltek, hogy székhelyükön már nincsenek felírható korban levő magyarok, az itt született fiatalság meg hallani sem akar az egyletbe való beállásról. Több fiók titkárától pedig azt az értesítést kaptam, hogy sikerült pár, a második generációba tartozó fiatalembert felvennie, de amikor ezek a gyűlésen véleményüket nyilvánították, az öreg tagok úgy letorkolták őket, hogy többé nemcsak a gyűlésre nem jöttek el, hanem kimaradtak a tagok sorából is.

Látva ezt az áldatlan állapotot, az 1931-ben tartott konvención azt a javaslatot terjesztettem elő, hogy ha uj tagok szerzésében eredményt akarunk elérni, át kell térnünk az amerikai hasoncélu egyesületeknél bevált rendszerre, vagyis tagszerzőket kell alkalmaznunk. Javaslatomat a konvenció olyan felzúdulással fogadta, hogy azt érdemlegesen nem is tárgyalták. Szerencsére a konvenció által kiküldött alapszabály-módosító bizottság értekezletén már előzőleg rámutattam az uj tagok szerzésével kapcsolatos nehézségekre, főképpen pedig arra, hogy miért nem tudtuk a fiatalságot tagokul megnyerni, holott jól tudjuk, hogy a magyar bevándorlás lecsökkentése folytán, már csak ezek beszervezése révén van lehetőség Egyesületünk tagságának jelentős gyarapodására. A bizottság nagy érdeklődéssel fogadta fejtegetéseimet és a következő határozatot hozta: “Indítványozzuk, hogy a konvenció utasítsa a

megválasztandó igazgatóságot, hogy a központi tisztviselőkkel együtt, dolgozzanak ki megfelelő tervet, a második generáció beszervezésére.” Ezt az indítványt a konvenció vita mellőzésével elfogadta.

Ez a konvenció Daragó Józsefet választotta meg központi elnökké, aki 1932 január 1- én vette át az elnöki teendők végzését. Központi számvevővé Révész Kálmánt választották meg, akiben képzett és szorgalmas tisztviselőt nyert Egyesületünk. Mivel Daragó elnök, szokásos központi látogatásai során látta, hogy a tisztviselők ideje mennyire le van kötve munkával, értekezletre hivott bennünket Akronba, hogy háborgatás nélkül dolgozhassuk ki az uj szervezési tervet.

Mivel a legutóbbi konvenció oly nagy ellenszenvvel fogadta a szervezők beállításának gondolatát, a tervet úgy módosítottuk, hogy a szervezők elsősorban angol nyelvű fiókokat fognak alakítani, a második nemzedék tagjaiból. Tervünkben kifejeztük azt a nézetünket is, hogy szükségesnek tartjuk egy az életbiztosításban jártas főszervező alkalmazását is, aki a munkára jelentkezőket kiképezi.

Az Igazgatóság 1933 januári gyűlésén a tervet elfogadta és a költségekre 5000 dollárt engedélyezett, nem volt hajlandó azonban a főszervezői állásra pályázónak az általa kért havi 300 dollárt engedélyezni. Emiatt hat hónappal odázódott el a szervezői kar megteremtése. Mivel a következő igazgatósági gyűlésig sem sikerült olyan főszervezőt találnunk, aki kevesebb fizetés mellett lett volna hajlandó az állást elvállalni, én annyira bíztam tervünk sikerében, hogy ideiglenesen magam vállaltam a szervezés irányítását. Hat szervezővel kezdtük a munkát, akik három napi kiképzésben részesültek a központban. Akkor még nem volt nehéz elsajátítani a szervezéssel kapcsolatos tudnivalókat, mert csak egész életre szóló, valamint 20 és 30 évig fizetendő kötvényeket adtunk ki. Nem volt azonban könnyű a fiókok tisztviselőit, főképpen a titkárokat meggyőzni a szervezők beállításának szükségességéről. Annyi tiltakozó levél érkezett hozzám, hogy este 9-10 óráig is kénytelen voltam dolgozni és személyes levelekkel érvelni a titkárokkal. Ellenszenvük csak akkor enyhült, amikor megtudták, hogy “TAGMEGTARTÁS” címén a szervezők által felirt tagok után is kapnak jutalékot. Pár hét múlva már láttuk, hogy szervezőink sikereket érnek el, tehát még két egyént alkalmaztunk.

A szervezők között csak egy

(Folytatása a 19-ik oldalon)

AZ EGYESÜLET FEJLŐDÉSÉT VIZSGÁLÓK ASZTALA . . .

Még a számok embereinek gondterhes arcán is megjelent a mosolygás. Balról jobbra: Szabó János ellenó'r, utána körben Balaban Tamás három fia. Hátul középen Lenart J. Gyula második alelnök és neje, majd Brucé Itobertné, Szabó Jánosné, Bruce Robert biztosítási számfejtő és végül Balaban R. Tamás, Pennsylvania Állam Deputy Insurance Commissionerje látható.