William Penn, 1957 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1957-09-04 / 9. szám
/ 14-IK OLDAL William Penn 1957 szeptember 4. A MUNKA ÉS A PIHENÉS Irta: Pálvágási Ferenc —Aki nem dolgozik az ne is egyék, — mondja a magyar közmondás. Az intézményesen biztosítóit nyolc órai munkaidő és a fizetéses szabadság viszont mindnyájunknak megadja a lehetőséget, hogy az elvégzett munka után, az evésen kívül, az élet sok más örömében is részt vehessünk. Ma a technika vívmányainak egy nagy része is az emberiség szórakoztatását szolgálja. A szabadidő a szórakozások keresésének az ideje. Kérdés azonban, hogy megtaláljuk-e azt, amit keresünk, ami után vágyunk ? Több körülménynek az összetalálkozása szükséges akhoz, hogy a rövidebb vagy hosszabb munkaszüneteket nyugodtan és kellemesen eltölthessük. A szabadidő, illetve szabadság rendeltetésszerű és sikeres kihasználásához elengedhetetlenül szükséges, hogy bizonyos erkölcsi színvonallal rendelkezzünk, mely cselekedeteinket irányitja. A kiegyensúlyozott, nyugodt, békés családi élet és egy állandó jellegű jövedelemforrás, — amely. létfenntartásunkat biztosítja, — nagyban hozzájárul a szabadidő gondtalan élvezéséhez. A tehetség, — amellyel ki bírjuk aknázni adottságainkat és ki tudjuk fejleszteni érzékeinket annyira, hogy a tudományban, művészetben, irodalomban, sportban és a természet örök szépségeiben észrevegyük, meglássuk és élvezni tudjuk mindazt, ami valóban csodálatraméltó, szép, hatalmas, fenséges, — megelégedetté és boldoggá tesz bennünket. Ha a praktikusan gondolkozó embereket megfigyeljük azt tapasztaljuk, hogy ök szórakozásaik kiválasztásánál teljesen mentesítik magukat az idegen befolyásoktól és főképen a divattól. Tudják jól, hogyha olyan szórakozást, sportot vagy játékot választanak, amelyet sem testük, sem lelkűk nem kíván, a várt siker elmarad és ennek hiányában kimerültén lehangolodva, az alacsonyabbrendüség érzetének kellemetlen lelkiállapotába sodrodnak. Sokan azt mondják, hogy a szabadság sok pénz nélkül nem ér semmit. Ezt a megállapítást nem lehet fenntartás nélkül elfogadni. Kevés pénzzel is lehet nagyon jól és nemesen szórakozni és boldognak lenni, különösen ha az ember még fiatal. Tizenhét esztendős koromban a nyári szünetet egyik osztrák városban töltöttem, a német nyelv begyakorlása céljából. A sovány diákpénztárcából bizony, csak a szerény ellátás és egy a Mura-folyóra néző hónapos szobácskának a bére futotta. Egyik erdei sétám alkalmával összehozott a jó sorsom a helybeli gimnázium természetrajz tanárával, aki osztrák létére a magyarok nagy tisztelője és barátja volt. Összebáratkoztunl: és naponta találkoztunk. A tanár ur az erdőben a madarak életmódját tanulmányozta. Én, — és a tanár ur ragyogó szépségű 16 éves kisleánya vittük a tanulmányhoz szükséges eszközöket: Egy nagy művészi kivitelű képes albumot. — melyben a festőművész az erdei madarak élethűen kiszinezett megjelenési formáját ábrázolta, — "egy kicsi fonográfot a hozzá tartozó lemezekkel, — melyekre a különféle madarak éneke, csipogása, fütyülése stb. volt felvéve, — egy kitűnő éles látcsövet, végül *émi madár eledelt a madarak lecsalására. Leheveredtünk az egyik terebélyes fa alá és a madár tollazatának színeiből, valamint az énekéből ki kellett találnunk, hogy hogy hiják az illető madarat. Eliznek már nagy gyakorlata volt ebben a játékban úgy, hogy a tanár ur kénytelen volt majdnem mindig neki Ítélni a dicsőség babérját. Megfigyeltük továbbá, hogyan raknak a különféle madarak fészket, mivel táplálkoznak és hogyan szerzik meg U zsákmányukat, hogyan etetik a fiókákat, miképen tanitják repülni és rovart fogni a kicsinyeket. Ebben a festői környezetben és briliántos társaságban úgy elröpült egyik hét a másik után, hogy észre sem vettem és máris haza kellett utaznom Budapestre. Frissen, napbarnitottan és tele életkedvvel léptem át a szülői ház küszöbét és még hónapok múlva is újból és újból átéltem élményeimet és szórakoztattam vele másokat is. Néhány évvel később egy kedves fiatal pár nyári fizető vendége lettemr Vendéglátogiazdáim Péter és Sára a nemzet napszámosai és a nép barátai, — tanítók — voltak. Gyermekkorukat vidéken, fiatalságuk egy részét azonban a fővárosban élték le és ott is szerettek volna tanítani. A sors azonban másképen intézkedett. Vidékre nevezték ki őket egy kis falusi iskolához, ahol a mezítlábas kis gyerekeket és kisleányokat oktatták sok hasznos és a mindennapi életben elengedhetetlenül szükséges alapismeretre és nem utolsó sorban emberségre. A falu egy természeti szépségekben gazdag tágas folyóvölgyben feküdt és mindenfelől magas hegyek vették körül. Barátaim természetbeni lakást és nagyon szerény fizetést kaptak, ami bizony sehogysem volt arányban azzal az értékes és lelkiismeretes munkával, amit végeztek. A fiatal házaspár nagy szegénységében is megelégedett és boldog volt, mert ismerte az utat amelyen haladva bebizonyodott, hogy kevés pénzből is lehet rendesen élni és élvezni az élet szépségeit. Szabadidejüket a legolcsóbb szórakozásokkal töltötték el. — A költséges szórakozásokat nem nekünk találták ki, — mondogatta mindig Sára. Péter szép méhcsaládokat nevelt és kertészkedett. A kertészkedéssel közösen foglalkoztak. Áhítattal ültettek, vetettek és várakozásteli izgalommal figyelték a növények fejlődését, gyarapodását, mely jelenségek az örök élet törvényeit követik. Ha hosszabb idő állt rendelkezésükre a környező hegyek erdőiben barangoltak. Mindketten jártasak voltak a növények világában. Különösen sok gyógynövényt ismertek. Kirándulásaikról, az összeszedett növényekkel feszesre tömött hátizsákokkal megrakodva tértek haza. A szakszerű kezelés után, ha a megfelelő mennyiséig már rendelkezésre állt, jó pénzért értékesítették a különféle gyógyteákat. A fokozott társadalmi ellenőrzés, — mely a falusi életnek mindig az árnyoldala volt és még az igaz utón járó embereknek is sok kellemetlen percet okozott, — a tanitóékat is megfigyelés alá helyezte. Nyomon követték őket és találgatták, vajon mit akarnak művelni azzal a sok giz-gazzal? Péteréket nem bántotta a tolakodó kíváncsiság. Magukhoz édesgették a leselkedőket és betanították őket a gyógyfüvek szedésére. Nemsokára annyira megkedvelte a ráérő szegény lakosság ezeket a kedélyes kirándulásokat, — melyek rendesen szalonasütéssel végződtek, — hogy időről-időre nagyobb lett a kirándulók száma. Egy-két év eltelte után pedig egész jelentőségteljes jövedelmet biztosított a szegény embereknek a gyógyfüvekkel való kereskedés. így lett a két fiatal tanitó olcsó szórakozásából, sok szegény ember számára, számottevő jövedelemforrás. Péterék szórakozásai között nagy szerepet játszott az olvasás és az idegen nyelvek tanulása is. Különösen kedvelték az útleírásokat, melyekből más országok természeti kincseit és a világvárosok nevezetességeit úgy ismerték, mint a tenyerüket. Vágyálmuk volt, hogy egyszer Párisba utazhassanak. Ezt az álmukat a második világháború valóra váltotta, de nagyon nagy árat kellett érte fizetniök. A meneküléssel mindentől meg kellett válni és mindenről le kellett mondani, amiért addig élni érdemes volt. A bennük élő hit, remény és szeretet azonban, ,az idegen földön is helyes irányba kormányozta életük sajkáját. Ma mindketten egy nagy gyógyáru üzem alkalmazottai Párisban. Határozottan jól élnek és van autójuk, televíziós készülékük, rádiójuk, meg egy kis családi házuk Páris környékén. Azt Írják, hogy a tövisekkel kirakott és sok küzdelemmel megtett Útjukat a Champs Elysees-ig, nagyon megkönnyítette a francia nyelvben való jártasságuk és olvasottságuk. Mikor Párisba megérkeztek egész otthonosan mozogtak a nagy világvárosban. Hébe-hóba érkező leveleikből azonban kiérzik, hogy még ma is a múltból élnek és szabadidejükben szívesen keresik fel az olyan helyeket, amelyek a kis falut juttatják eszükbe, ahol mint fiatal emberek tanitóskodtak. A New Brunswicki piknik nagyszerűen sikerült Julius 28.-án tartották nagyszabású piknikjüket a new brunswicki William Penn fiókok. Ez alkalommal ünnepelték meg az 52.-ik (V.) fiók ötvenéves jubileumát is. Az ünnepélyre nagyon szép számban jelentek meg tagok és pártolók New Jersey, New York, Connecticut és Pennsylvania államokból. A rossz idő ellenére is több mint 1500 vendég gyűlt össze, hogy együtt örüljenek az 52.-ik fiók tagjaival az ötvenéves évforduló elérése alkalmából. Az ünnepélyt ifj. HEGEDŰS MIHÁLY nyitotta meg, megköszönve a vendégeknek és tagoknak, hogy ily szép számban jelentek meg, majd bemutatta a műsor levezetőjét, KÖRMÖNDY JÓZSEF igazgatót, aki a tőle megszokott rutinnal nagyszerűen állta meg a helyét. Először a központ, kiküldöttjét. STELROVICS ALBERT központi titkárt mutatta be és kérte szólásra. STELKOVICS központi titkár szép beszéd keretében tolmácsolta a központi tisztviselők üdvözletét és arra buzdította a tagokat, hogy “Továbbra is összetartva fejlesszük ezt a fiókot, melyet ötven évvel ezelőtt 18 ifjú magyar kezdett meg, akik akkor bizonyára nem gondoltak arra, hogy ötven év múlva az ő kis fiókjuk 1100-nál több tagot fog számlálni és ma oly nagy családba tartoznak, amely a világ legnagyobb magyar egyesülete”. Megjegyezte, hogy amikor New Brunswick környékére jön, úgy érzi magát, mintha hazajönne, mert itt sok jó barátra tett szert az elmúlt évek folyamán. Sok sikert kíván az 52.-ik fióknak a központi tisztviselők névéin. KÖRMÖNDY JÓZSEF igazgató ezután bemutatta a megjelent igazgatókat: FÁCZÁN MIHÁLY, Johnstown, Pa., IBOS ALBERT, New York, N. Y., RADVÁNY FERENC, Trenton, N. J. RADVÁNY FERENCET kérte fel, hogy SZABÓ BÁLINT-nak, aki az 52.-ik fióknál 1937 óta mint alelnök, 1944 óta pedig mint pénztámok működött, — a központ kitüntetését átadja. RADVÁNY igazgató megkapó szavakkal adta át a kitüntetést SZABÓ BÁLINT tagtársunknak, aki meghatódottan köszönte azt meg. A programmvezető ezután a két jelenlevő alapitó tagot mutatta be: özv. PUSKÁS SÁNDORNÉT és BERKES ANDRÁST. Bizony ma már csak hatan vannak a tizennyolcból. Nagyon kedves vendégek képviselője, Mrs. MESSINGER, a bridgeporti 147.-ik (R.) fiók elnöknője szólt fel ezután a nők nevében (57- en jöttek autóbusszal), megköszönte a meghivást és azt mondta, hogy mindig szívesen jönnek a new brunswicki piknikre, mert itt nagyon jól érzik magukat. KÖRMÖNDY JÓZSEF igazgató bemutatta a szervezői kar képviselőit: Torna Jzsef szervezési felügyelőt, ifj. Simon Ádám, Balogh Endre, Bocskoros János, Révész Lajos, Vértes Vince és Holló József kerületi szervezőket. Az utolsó felszólaló az ünneplő osztály elnöke, id. SIMON ÁDÁM volt, aki érdekesen adta elő az 52,-ik fiók történetét. Nagyhatású beszédét igy fejezte be: “Most, a mai napon másodszor dobbant nagyot a szivem. Először ez 27 évvel ezelőtt történt, amikor New Brunswickba jöttem és érdeklődésemre, hogy hol tartja gyűléseit a Verhovay Egylet, a válasz az volt, sehol, hiszem az megbukott. Bizony megijedtem, hogy az én drága egyletem megszűnt. De hála Istennek, ez nem igy történt. Most ismét megdobbant a szivem, persze most az örömtől, mert amint a központi titkár ur is mondojka, 25 milliónk van és közel 90,000 tagunk, de még több lenne, ha drága jó magyar testvéreink mind feliratták volna gyermekeiket a mi Egyesületünkbe, ha azt tették volna, amit én, mert a mi családunkban 60,000 dollár ára biztosítás van a mai napon és mindenki legnagyobb megelégedésére, mert a mi Egyesületünk az egyik legnagyobb a világon.” Ezután kéri a tagokat, hogy amint eddig tették, továbbra is tartsanak össze, a szülők pedig állítsák be gyermekeiket ebbe az erős alapokon álló magyar egyesületbe és végül mindenkinek megköszöni a piknik sikeréhez való hozzájárulását. Ezzel a műsor véget ért, amely rövid volt ugyan, de szép és hasznos. Mindent összegezve, megállapíthatjuk, hogy az ezidei piknik is gyönyörűen sikerült. A rendező bizottság tagjai és a többi tagtárs a legnagyobb harmóniában és megértéssel végezték a rájjuk eső munkát. Hálás köszönet érte. A rendezőbizottság tagjai KÖRMÖNDY József, BÍRÓ István, id. SIMON Ádám, ifj. SIMON Ádám, FARKAS József, HORVÁTH Vendelné, KÁDI Péterné, SZEKERES Kálmán, ifj. HEGEDŰS Mihály voltak. H. M.
