William Penn, 1956 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1956-04-04 / 4. szám
4. OLDAL. 1956 április 4. William Penn Journal of the William Penn Fraternal Association OFFICE OF PUBLICATION 7907 West Jefferson Ave. Detroit 17, Michigan PUBLISHED SEMIMONTHLY BY THE William Penn Fraternal Association Managing Editor. COLOMAN REVESZ Editors: JOHN SABO and ALBERT J. STELKOVICS Editor’s Office: 436—442 FOURTH AVENUE PITTSBURGH 19, PA. Telephone: COurt 1-3454 or 1-3455 ■ All articles and changes of address should be sent to the WILLIAM PENN FRATERNAL ASSOCIATION 438—442 FOURTH AVENUE, PITTSBURGH 19, PA. SUBSCRIPTION RATES: United States and Canada ..................................... $1.00 a year Foreign Countries ................................................... $1.50 a year Entered as Second Class Matter at the Post Office at Detroit, Michigan under the Act of March 3, 1879. BUDAPESTEN FOGJÁK A LÁNCOT . . . Irta: FALFSSY C. ALAJOS Moszkva kezei messzire nyúlnak, — ezt aligha kell sokat magyarázni, hiszen az amerikai élet — sajnos — túlsók bizonyítékot ad erre. De köztünk, amerikai magyarok között is motoszkál Moszkva keze, mégpedig Budapesten keresztül . . . Aki a közelmúltban az. Amerikai Magyar Szövetség keleti kerületében végbement eseményeket s azok hátterét, következményeit figyelte, fontos tapasztalatokra tehetett szert, Jómagam sokat okultam s ezt szeretném tovább adni azoknak, akik talán munkájuk, vagy más elfoglaltságuk miatt nem szentelhetnek elég időt és fáradságot a láncszemek egymásbafüzésére. Mert csakugyan láncszemek összetűzéséről van szó. Képzeletbeli játék ez mondhatom, megéri a fáradságot. Ez a képviseletbeli lánc, ha kellő érzékkel összeillesztjük, nagyon hosszú. Átnyúlik az óceánon s valahol Budapesten, illetve Moszkvában ér véget . . . De menjünk csak sorjában. Az Amerikai Magyar Szövetség keleti kerülete az elmúlt jónéhány hónap során nagyszerű munkát végzett. Politikai gyűléseken, utcai tüntetéseken, televízión, újságokon keresztül komoly amerikai tömegek figyelmét sikerült a magyar ügyre irányítani. Nem túlozunk, ha azt mondjuk, hogy az amerikai magyarság motorja lett a “keleti kerület,” tehát a New Yorkban és a környező államokban élő magyarság szervezete. Büszkék voltak rá honfitársaink szerte az egész amerikai kontinensen s egy kicsit talán irigyeltek is, mert — mint mondták — “ti tudtok valamit csinálni.” Moszkva csatlósa, a budapesti vörös kormány, természetesen, nem nézheti ölhetett kezekkel ezt a lázas rpágyar munkát, hiszen minden mozdulatunk, az összetartásra hivó szavunk az o elevenükbe vágott és vág. “Szét kell bomlasztani!” — adta ki a parancsot Moszkvában és Budapesten a népbiztos és ez a parancs szelek szárnyán repült az ügynökökhöz. A Magyar Szövetség szétbomlasztására irányuló törekvések, mint tudjuk, a múltban is voltak, de sohasem ilyen koncentrikusan, minden földalatti erőt befogva, mint most, amikor jobbról és balról egyforma lendülettel, teljes összhangban indult meg a keleti kerület ellen az a támadás, amely még korántsem fulladt ki, nem ért véget. Hacsak balról jönne a támadás, az természetes volna. De jobbról is jön és lehetetlen fel nem ismerni egyes baloldali és jobboldali akcióban a közös vonást, az összefüggést. Nem akarnék hosszadalmas lenni, de azt is el kell még mondani, hogy a bizonyos esetekben kitünően álcázott vörös ügynökök és cinkosaik bomlasztó munkája nemcsak New Yorkra és a környező államokra szorítkozik, hanem kiterjed az egész országra. Jelentős intézményeink vezetőit, tekintélyes magyar közéleti embereket próbáltak befolyásolni, a keleti kerület “robbantására” rábírni és ezzel párhuzamosan szennyes rágalmakkal vádaskodó iratok tömegével árasztották el a washingtoni külügyminisztérium illetékes osztályait, a kongresszus tagjait, tehát mindenkit, akiket ők az amerikai politikai életben “valakinek” találtak. Nincs abban semmi furcsa, hogy a budapesti vörösek támadása az amerikai magyarság átfogó szervezete s annak éppen legdinamikusabb tagozata, a keleti kerület ellen megerősödött, fejlődött. Hogy úgy mondjam: számítottunk reá. Nem kell elfelejteni, hogy a budapesti vörös delegáció mostmár hivatalosan is befészkelte magát New Yorkba, az Egyesült Nemzetek palotájába. Ezek a különlegesen tenyésztett, emberszabású kommunisták távolról sem a nyugati értelemben vett diplomaták — ugy-e ebben valamennyien egyetértünk? — hanem különleges feladatok végrehajtására kiképzett alkotóelemei egy, az egész világot behálózó földalatti szervezetnek. Rövidre fogva, a budapesti vörös kormány közelebb került eddig kissé elhagyatott ügynökeihez. Nem kétséges, hogy egyik legfontosabb feladatuk az Amerikai Magyar Szövetség és éppen ennek keleti kerületét szétbomlasztani és az első rohamnak éppen most vagyunk szenvedő tanúi. Biztos vagyok benne, hogy még sok “furcsa” dolognak leszünk tanúi. A könyörtelen ellenség még sok-sok ravasz fogást tartogat számunkra. Nem kiméi semmi eszközt az amerikai magyarság szétporlasztására. Most élesítsük meg a szemünket! Lássuk meg -az összefüggéseket, azokat a bizonyos láncszemeket! Lássuk meg a bennünket széthúzásra ösztökélőkben, a rágalmazókban, az utszéli hangú felelőtlen támadókban legnagyobb ellenségeinket, a vörös ügynököket s azok néha öntudatlan cinkosait. A kommunista érdekeket szolgálják ők, akár baloldali, akár jobboldali, vagy éppen demokratikus mezbs-» is ágálnak közöttünk. Erre pedig a tisztességes amerikai magyar tömegek csak azzal fedhetnek, hogy összébb zárják soraikat. Ha egymás kezét megfogjuk s egyetlen szent ideált látunk magunk előtt: a magyar ügyet. Ennek képviseletére egyetlen tömegszervezet van a szabad világban, az Amerikai Magyar Szövetség. Mutassuk meg, hogy a moszkvai és budapesti ügynökök és cinkosaik nem tudnak léprecsalni bennünket és örömükben még korántsem dörzsölhetik a kezüket. Köztünk, amerikai magyarok közt lehetnek kisebb nézeteltérések az ut és a mód keresésében, de egyek maradunk a magyar ügy szolgálatában. Ma kell összefognunk, mert holnap már késő lehet. Csak igy védekezhetünk a vörös bérencek ellen. S mától fogva ne felejtsük eh soha-soha egy pillanatra sem, hogy a jobbról-balról láthatatlanul — de nem érthetetlenül — összekapcsolódó láncszemek túlsó végét Budapesten, sőt Moszkvában fogják! EMLÉKEZZÜNK... —A Passaici “Szabadságserleg” fölavatása 1909. március 15-én— Mindenben van fejlődés. Maga a természet, a tudomány, művészet, irodalom, ipar, kereskedelem, az emberi intézmények, szokások állandóan fejlődnek. A fejlődés örök igaz törvényeinek van alávetve maga a tömegében ma már valóban impozáns amerikai magyarság is, melynek minden vonalon való folytonos fejlődése kétséget nem szenved. Ki hitte volna, ki merte volna még csak álmodni is egykor, hogy azok a szórványosan, majd egyre nagyobb tömegekben Amerikába érkezett magyarok, kik kétségbeesett elszántsággal ragadták meg a vándorbotot, Amerika tágas terein, a szélrózsa minden irányába el oszolván, valamikor oda fejlődnek, hogy intézményeket vallhatnak magukénak. Lehetetlen nem a legnagyobb megílletődéssel nézni, hogy a bujdosásba menekült amerikai magyaroknak féiszáznál több egyházközségük, templomuk, félezernél több egyesületük, nagy szövetségeik, számottevő hirlapirásuk, -fejlődni kezdő irodalmuk és üzleti életük van Amerikában. A szabadságharc számüzöttjei bizonyára álmodni sem mernék, hogy ott, ahová ők az utat a kenyér ezer meg ezer számüzöttjeinek megmutassák, a magyar nemcsak ujlétének, de fejlődésre képes intézményeknek is megveti az alapját. örök és hervadhatatlan érdeme az amerikai magyarságnak, hogy minden intézményén áttör a hazafiság, az elhagyott Haza elmulhatatlan szeretetének izzó, éltető sugara. Tény, mely a történelem nagy könyvébe Íródik majd, hogy minden amerikai magyar intézménynek első rugója, első életet adó ereje a hazafiság, a fajszeretet neve alá foglalható. Ez a hazaszeretet, ez az olthatatlan faj szeretet hozta öszsze a magyarokat. S valamint a Magyar Hazát is ezeresztendőn keresztül tisztán a haza — és faj szeretet tartotta fenn, úgy az amerikai magyarokat is csak a haza — és fajszeretet szent lángja tartotta és tartja fönn az idegen népek nagy amerikai óceánjában. Ez a szent tűz fejleszti az amerikai magyarok intézményeit, alkotásait, egyesüléseit, művelődését. Ez a fejlődés büszkévé tehet minden amerikai magyart. Szemmellátható azonban fejlődésünk a .magyar nemzet nagy eseményeinek amerikai megünneplésében is. Március 15.-ét, október hatodikat valamikor csak kis magyar társaságok, később egyes egyesületek, újabban már az ünneplésre egyesült egyesületek ünnepük. Az ünneplések minden évben nagyobb arányuakká válnak. Március 15.-ének idei ünneplésébe Passaicon az ünneplésnek immár fejlődöttebb, Amerikában uj módja illeszkedik be. A Verhovay Egylet passaici, 87, számú osztálya ugyanis “ Szabadság-serleg”-et alapitott, mellyel egy szónok 1848 március 15.-e emlékezetére évről-évre ünnepi áldomást mond. Ez a “Szabadságserleg”, mint serleg művészi, nagybecsű. Két és félfont szinezüst az anyaga, alakja pedig méltó a magyarsághoz a nagy naphoz, melynek emlékezetét lesz hivatva évrőlévre föiujitani. A passaici magyarok régi dicsőségüket, eddig is jó hirüket-nevüket gyarapítják és öregbítik ezzel a serleggel, melynek szerepe az amerikai magyarok életében szép és nagyszerű lesz. A Verhovay Egylet passaici osztályának “Szabadságserlege” évről-évre oly férfiak kezébe juthat, kik ezzel a serleggel kezükben sok nagyszabású eszmét, az amerikai magyarságét valóban érdeklő és előbbre vivő gondolatokat mondhatnak ki. Ezzel a serleggel, melynek mostani , március 15.-i fölavatásán sok lelkes és számottevő férfiú lesz jelen, uj nevezetes ünneplési mód illeszkedik be az amerikai magyarok ünneplésébe. Mindenesetre ez a Szabadságserieg újabb fejlődés jele és ezért örömmel üdvözöljük a Verhovay Egylet passaici osztályát, a passaici magyarokat. Adja Isten, hogy Passaicon (Folytatás a 9-ik oldalon)
