William Penn, 1956 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1956-07-04 / 7. szám
4-IK OLDAL William Penn 1956 julius 4. Journal of the William Penn Fraternal Association OFFICE OF PUBLICATION 7907 West Jefferson Ave. Detroit 17, Michigan PUBLISHED SEMIMONTHLY BY THE William Penn Fraternal Association Managing Editor. COLOM AN REVESZ Editors: JOHN SABO and ALBERT J. STELKOVICS Editor’s Office: 436—442 FOURTH AVENUE PITTSBURGH 19, PA. Telephone: COurt 1-3454 or 1-3455 All articles and changes of address should be sent to the WILLIAM PENN FRATERNAL ASSOCIATION 436—442 FOURTH AVENUE, PITTSBURGH 19, PA. SUBSCRIPTION RATES: United States and Canada ..................................... $1.00 a year Foreign Countries .................................................... $1.50 a year Entered as Second Class Matter at the Post Office at Detroit, Michigan under the Act of March 3, 1879. KÖZÖS AKARATTAL A sok-sok milliót kitevő bevándorlók, akik felépítették ezt az országot, naggyá és hatalmassá tették, mind összefogtak egy igazán szép és nemes cél megvalósítása érdekében. Lapunkban már megemlékeztünk arról a nagyszabású és igazán páratlan mozgalomról, melynek célja, hogy megfelelő és méltó emléket állítson New Yorkban, a Szabadság szobor talapzatánál, megvalósítsa a Bevándorlók Múzeumát, ahol Írásban és képben a bevándorlók utódai látni fogják, hogy hazánk naggyátételében milyen hatalmas része volt a bevándorlóknak. Az egész országra kiterjedő, minden nemzetiséget magához ölelő elgondolás megvalósítása érdekében, az iparfejedelmek és a munkásság képviselői összefogtak és vállalták az u. n. “Operation Unity” elnökségét. David J. McDonald, az acélmunkások uniójának elnöke és Pierre S. du Pont, Amerika legnagyobb vegyészeti gyárának titkára, átérezve ennek a mozgalomnak történelmi jelentőségét, készséggel álltak annak élére s vezetésük alatt indul meg országszerte a gyűjtés, hogy összehozzák a Bevándorlók Múzeumának építési költségeit. Szimbolikus jellege van ennek a kézfogásnak, követendő példát állít mindannyiunk számára. Ennél a mozgalomnál nincs különbség munkás és munkaadó: keresztény és zsidó, gazdag és szegény között. Itt leomlanak a válaszfalak társadalmi és gazdasági csoportok között; mert és elsősorban mindannyian amerikaiak vagyunk. Az, akinek őse a Mayfloweren jött ide, éppen úgy amerikai mint az, akinek a balsors csak pár esztendővel ezelőtt adta kezébe a vándorbotot. Mi, magyarok, akik közel két évszázad óta annyit adtunk befogadó hazánknak, elvagyunk kötelezve arra, hogy ebből a mozgalomból nem maradhatunk ki. Amint ott voltunk mindig, mindenütt, ahol tenni és áldozni kellett, most is ott van a helyünk és pedig nemcsak mint magyarok, hanem mint a legrégibb és legnagyobb magyar egyesület méltó helyet kell, hogy kivívjunk magunknak. A tervek szerint a muzeum építésének költsége öt millióba fog kerülni — ezt az összeget, egy-két nagyvállalat igazán minden megerőltetés nélkül össze tudná adni, de ha ezt tennék, akkor annak nem lenne meg a kellő értéke. A Bevándorlók Múzeumát a bevándorlóknak, azok leszármazottainak kell összeadni, hogy az mindannyiunk jelképe és ereklyéje legyen. A bányák mélyén, az acélkohók égető melegében, az autógyárak zajos műhelyeiben, a farmokon, az erdőirtásokon dolgozók mindegyikének, éppen úgy, mint az Íróasztalok mellett mint számoló- és írógépeken dolgozóknak ki kell venniük részüket ebből a mozgalomból. De nem maradhatnak el testületeink, egyesületeink sem — mert hiszen csak úgy lesz igazi és nagy értéke ennek a múzeumnak, ha annak megalkotásában közös akarattal részt vesz mindenki. A gyűjtés megindult és éppen ezért ismételten kérő szóval fordulunk fiókjainkhoz és• tagjainkhoz, hogy ebből a mozgalomból vegyék ki részüket, hogy a magyar bevándorlók, Egyesületünk minden tekintetben méltó módon legyenek megörökítve a Bevándorlók Múzeumában. A DETROITI PÉLDA Hosszú esztendők óta súlyos hiányát éreztük mindig annak, Egyesületünk kebelében alig történik annak érdekében valami, hogy gyermekeinket tudatossá tegyük afelől, hogy ők is tagjai a William Penn Fraternális Egyesületnek. Nem tettünk semmit — tisztelet a nagyon kevés kivételnek — hogy kiskoruktól kezdve összekapcsolják őket testületünkkel, megismertessük és megszerettessük velük hetven éves intézményünket; évtizedek hoszszura nyúló alkalmait szalasztottuk el. Megelégedtünk avval, hogy felvettük őket tagjaink sorába, a szülők fizették a tagsági dijakat. Ennek a nemtörődömségnek — nagyon sok esetben — azután az lett az eredménye, hogy amikor a gyermek saját lábára állott, a szülők már nem voltak hajlandók tovább fizetni a tagsági dijakat, a kötvény beváltásra került. Nagyon sok esetben a felnőtté serdült gyermek azt sem tudta, hogy mi fán terem a Verhovay vagy a Rákóczi. Voltak egyes fiókjaink, ahol néha-néha, bizonyos ünnepi alkalomra összeszedték a fiók gyermektagjait, betanították őket, lerendeztek egy előadást velük. Minden fióknál van egy csomó tehetséges gyermek tagunk s igy azután természetes, hogy ezek nagyszerű tánc, ének- és zeneszámaikkal, szavalataikkal szép sikert arattak. Amikor azután elmúlt az ünnepség, mint az oldott kéve, szétszóródott a gyermekcsoport is és maradt minden a régiben. Éppen azért, mert élesen látjuk ennek a helyzetnek a tarthatatlanságát, nagy örömünkre szolgál beszámolnunk arról, hogy végre megtört a jég. Detroitban — ahol eddig is több alkalommal rendeztek nagy sikerrel gyermekeinkkel előadásokat, — komoly lépés történt annak érdekében, hogy ifjúságunkat, a jövő reménységeit megszervezzék, clubba tömöritsék s következetes és rendszeres munkával kis koruktól kezdve beléjük neveljék Egyesületünk szeretetét. Két kiváló tagtársunk, Dankó Istvánná és Madarász G. elhatározták, hogy megszervezik a “William Penn Junior Club”-ot. Tervük az, hogy ebbe a clubba hozzák össze 5-16 éves között lévő gyermektagjainkat, alkalmat adva nekik arra, hogy nemcsak megfelelő módon szórakozzanak, hanem gyűléseket tartva, saját maguk köréből tisztviselőket választva, beléjük neveljék egész kis koruktól kezdve azt a tudatot, hogy ők is szerves, alkotó részei Egyesületünknek, összejövetelek, társasjátékok, táncok, műkedvelő versenyek stb. rendezésével, változatos szórakozásokkal tervezik egész szorosan összekapcsolni a club tagjait. Elgondolásuk, tervük olyan programok összeállítása, ami elsősorban majd a gyermeket vonza, annyira, hogy egyetlen alkalomról se maradjanak le. A 36-ik V. fiókunk égisze alatt működő clubba a Motor Cityben lakó gyermektagjaink mindegyikét szeretettel várják. Minden hétfőn este 6:30 kezdettel, a 8005 West Jefferson alatt lévő, volt Verhovay Otthonba tartanak összejöveteleket, ahol megfelelő gondoskodás történik arról, hogy a club tagjai pompásan érezzék magukat, elszórakozva megfelelő vezetés mellett. Gyermektagjaink szüleit e sorok utján is szeretnénk megkérni arra, gondoskodjanak arról, hogy kicsinyeik ebbe a clubba tartozzanak. Mrs. Stephen Danko, 751 Anderson, Detroit 17, Michigan és Mr. G. Madarász, 1580 Michigan Blvd, Lincoln Park, Mich, a legnagyobb készséggel adnak meg minden felvilágosítást a clubot illetőleg, ők arra is kérik tagtársainkat, hogy adományaikkal, ajándékaikkal — lemezek, társasjátékok stb. — segítsék elő a club működését. Detroitban sok százra tehető gyermektagjaink száma, itt az alkalom és lehetőség, hogy gyermekeink számára megfelelő környezetben nagyszerű szórakozást biztosítsunk. A WILLIAM PENN FRATERNÁLIS EGYESÜLET IGAZGATÓSAGA méSy szomorúsággal tudatja, hogy PAPP ANDRÁS az Egyesület “ELIMERT” tagja, 1956 május 23.-án, Dayton, Ohioban elhunyt. A megboldogult tizenhat évnél hosszabb ideig volt a daytoni v249-ik (Y.) fióknak hűséges elnöke és a fiókot I más tisztségek betöltésével is odaadással szolgálta. Az Igazgatóság, amidőn utolsó tiszteletadással adózik j ELISMERT tagtársunk emlékezetének, a William Penn Fraternális Egyesület nevében legmélyebb részvétét fejezi ki a nagy csapással sújtott családnak.
