William Penn Life, 2003 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2003-03-01 / 3. szám
Magyar Nyelv Széchenyi’s dream: the Chain Bridge, connecting Buda and Pest. Széchenyi őszinte örömmel ismerte el, hogy Kossuthék politikája bizonyult helyesnek. Hatvanadik életévéhez közeledvén, végre alkalma nyilt arra, hogy terveit komoly állami támogatással valósítsa meg. Az újonnan alakult Batthyány kormány közlekedési minisztere lett. A kormány legidősebb tagja nagy energiával látott munkához. 1848 tavaszának rövid hetében úgy látszott, hogy az összes akadály egy csapásra eltűnt egy minden eddiginél merészebb és hatékonyabb alkotó tevékenység utjából. De rövidesen bebizonyosodott, hogy nemcsak az ország teherbíró képessége, az anyagi korlátok szabnak határt. Az ellenforradalmi nyomás mind érezhetőbbé vált. Az országnak, a felelős minisztériumnak fegyveres konfliktus veszélyével szemben is szembe kellett néznie. E konfliktus, mint nemzete egyik vezetőjét, roppant felelőssége teljes tudatában, Széchenyi idegrendszerét rettenetesen megviselte. S mivel gyengének, erőtlennek becsült nemzete számára a fegyveres erőpróbát végzetesnek tartotta, ennek kirobbanásakor 1848 szeptemberben önvádjai és a rettentő távlatok, egy borzalmas vérfürdő utáni nemzethalál viziója rémlett fel előtte - megviselt idegrendszere összeroppanásához vezettek. Elborult elmével hagyta el hazáját, melyért élni meg nem szűnt ugyan, de ahová már csak holtában térhétett meg. Orvosa a Bécs melletti Döbling egy szanatórimába kisérte. A zaklatott lélek a kényszerű pihenésben sem találhatott megnyugvást. Lázas képzelődéseiben önmagát okolta a történtekért, úgy érezte, övolt minden baj elindítója, és okozója. Ezért önkéntes fogolyként soha többé nem hagyta el döblingi menedékét. így próbált vezekelni "bűneiért", igy próbálta megóvni "rontásától" nem-zetét és környezetét. Állapota az évek során lassan, a hazulról érkező kedvező hirek jóvoltából javulni kezdett. Látogatókat fogadott, újra feltámadt olvasási kedve, s folytatni kezdte naplóját is. Szinte önmagát gyógyította meg azzal a másoktól is sugallt felismeréssel, hogy nemzete nem halt meg, s hogy az abszolutizmus dacára az élet megannyi jelét mutatja. Döblingi szobája valósággal politikai szalonná alakult, s a Széchenyi évtizedek óta felügyelő titkosrendőrség mind több jelét ismerhette fel annak is, hogy a szanatóriumban politikai műhely van kialakulóban. Széchenyi támogatta a passzív magatartást. Amikor azonban az Akadémia vezetői hajlandónak mutatkoztak, hogy az alapítók meghagyásaival ellentétben, felsőbb utasításra töröljék az alapszabályokból a magyar nyelv ápolására és a tudomány magyar nyelven történő művelésére vonatkozó pontokat, Széchenyi nyilt levélben fordult hozzájuk, s arra figyelmeztetett, hogy ez esetben megvonja az Akadémiától alapítványának kamatait. Levele kézírásos másolatok formájában száz számra terjedtek el az egész országban. Az emigráció politikai törekvéseit elutasítva ugyan, de nem ítélte el a szabadságharc vállalóit, s élete fö ellenfelének most egyértelműen az abszolutizmust tartotta. A lángelme immár működésének minden szikráját ennek megsemmisítése szolgálatába állította, s egy olyan, az abszolutizmusredszerét minden izében leleplező gyilkos erejű, maró stilúsú munka megírásába fogott, melyet utóbb megtalálója és kiadója méltán nevezett el Nagy Magyar Szatírának, írását nem szánta, nem is szánhatta kiadásra, de amikor kezébe került a Bachrendszer egy külföldnek készült öndicsérö röpirata, hatalmas kéziratának egy részét átdolgozta, enyhébb fogalmazású, német nyelvű ellenröpirattá formálva, s konspirációs hálózaton keresztül külföldre juttatta, s Londonban Kiadatta. Az Ein Blick..(Egy pillantás) cimü röpirat szerzőjét egyedülálló stílusa árulta el. A felismerést vizsgálat, döblingi és néhány tovább, a vele kapcsolatban álló személyeimé; lefolytatott házkutatás követte. Megtalálták az eredeti, bővebb kéziratot, mely már néhány felségsértési perre elegendő anyagot szolgáltathatott, amit tudniillik halálbüntetéssel sújtottk. A rendörminiszter Széchenyi válaszolva egyértelműen kifejezte: "Döbling az Ón számára megszűnt menedékhely lenni." Döbling lakóján pedig újra úrrá lett a félelem. Nem tudta mi történik vele; tébolyda és főbenjáró per egyaráni osztályrésze lehetett, vagyona, és igy családja sorsa is veszélyben forgott. A tenni soha meg nem szűnő - most tehetetlen. Cselekedni képtelen. "Nem tudom magamat megmenteni" - irta be utolsó szavait naplójába. S még egyheti iszonyú benső gyötrelem után, amelyben a vallásoss lélek már csak önmagával, öngyilkosságot elutasító hitével tusázott, a hetvendik életéve felé közeledő Széchenyi az egyetlen, még megcselekedhetönek tartottal búcsúzik életétől: 1860 húsvétjának hajnalán golyóval vet véget zaklatott életenek a "legnagyobb magyar". US WÍIIbb Ni Life, March 2003 15
