William Penn Life, 2002 (37. évfolyam, 1-11. szám)
2002-04-01 / 4. szám
hazonló szinösszhang. Ez a kép nagy tett; befejezett, bátor, igaz és egész. A nagy lobbanásai után megint nagy a györtrelem. Olyasmit szeretne találni, amiben megleli a festés gyönyörűségét, de mint képtárgy is megjelenhet a müncheni Parnasszuson. Vállalt csoportképeket, de nem festette meg. Rajzolt előzményeiről tudjuk, hogy a sokalakos családi portré indításakor a belső tér sötétjének és a szabadtér fényének házasitására gondolt. Folytatni akarja az Anya és gyermek korábbi vázlatainak tanulmányozását. Komponált tehát egy üde, füves, erősen lejtős domboldalt, gyermekalakokkal. Utazása közben emlékezetében maradt egy pusztai táj, rajta egy melodramatikus gólyamadárral. Megfestette - es el is adta rögtön. A kép átkelt a tengeren, s csak egy fénykép maradt róla. Minden tudását összeszedte, amelyet az Akadámián szerzett, mértékkel vegyitett bele a maga álmodozásából, s megszületett a Szerelmespár cimü munkája. Nagyon szép, különös izü, de telivér "müncheni" kép. Mint minden közízlést nem háborító és részleteiben is megérlelt alkotását, ezt is azonnal megvásárolták, s a kép meg sem állt Miami-ig. Csak 1927-ben került különös szeren-csével haza, Magyarországra. Szinyei világát a bennünket körülvevő természet igazsága nevelte. Főműve a Majális lett. Telve tavaszi zendüléssel, földi táplálékokkal, vidámsággal, hangos örömmel. Erről három vázlatot készített. Géniusz alkotás; és része a sors minden verésében és áldásában, amely a lángelmék alkotásainak a társadalom oldaláról szinte törvényszerűen kijár. Látták megszületésének helyén és idején: nem ismerték fel. Méltatlanul háttérbe szorították, úgy, hogy a sértődött festő visszavonta alkotását Bécsben, a világkiállítás zajgása közepette. A művész, aki tudta, érezte müvének fontos, nagyszerű voltát, ajándékul kínálta fel hazájának Nemzeti Képtára számára. Nem fogadták el. Ekkor több mint tiz évre, Jemyén, elrejtette a világ szeme elöl, hogy az 1836.-iki millenniumi tárlaton, az akkor ifjú nemzedék, a nagybányaiak hódolatától kisérve, végre méltó helyére kerüljön a magyar festészet világában. A Majális színvilága, szemünknek ez az ínyenc gyönyörforrása, a festő felsörendü képességeinek fellebbezhetetlen hitelesítése. Jóllehet műterem falai között került vászonra, születni viszont a szabadtér társaságában született. Domoldalakon, gabonaföldek mesgyéjén, bokrokkal foltozott, virágokkal hímzett pázsitszőnyegen, amelyeken a festő szeme megittasult. Megittasult, s felszívta őket olyan érzékenységgel, hogy felidézésüknek a műteremben magától értetődő tökéletességgel sikerülnie kellett. Sikerült is. A piros folt lobogva ég. A fehér ruha hivalkodva világit. A rózsaszínű a pünkösdi virág vaskos erejével pompázik. S a zöld, az árnyékos gyep olajosán mély árnyalatából, végiglépkedi a képmezöt, a szárba szökkent gabonatábla reszelösen hűvös halványságáig. Az egész alkotás pedig, megfestés, szerkezet és színezés egysége, maga a megvalósult csoda. Fiatal, magabizó művész életrekelt álma. A Majális csúcs volt. Aztán festett egy hasonló elképzelésüt a Séta Tuzingban-t. Festett egy Mondái jelenet-et is. Kigondolt, megfejthetetlen tartalmút, bizonyítva, hogy tud mítoszt teremteni ö is. De megelevenedett benne a Zöld gyepen cimü vázlatának nyugtalanító emléke is. Úgy érezte, hogy most, hogy szerelmes, s hogy ezentúl már ifjú felesége lesz a modell, s a környezet a szeretett haza virágbaborult rónája, levegője, az otthon éltető illata, sikerülni fog a lázas kis vázlatból kidolgozott, nagy, komoly képet megalkotnia. Igaza lett: megszületett a Lilaruhás nö; hazánk egyik legszebb, s talán a legszélesebb körben ismert festménye. Csodálatos kép. Versmondás ez is: a kiművelt, a féken tartott érzés, az idill. A modell fejének, hajának, arcának, s összekulcsolt két kezének formai szépsége, megfestésének tökéletessége, lélekzetet elállitó. Elragad a ruha szine, redövetése, anyagszerüségt A hátrafutó sik mező virágpompája ábrándozásra csábítja a nézőt. A kép előtt megállva érezzük, hogy nagy esemény tanúi vagyunk. A harmincéves férfivá érett festő előttünk szakad el ifjúságának lobogásátol. Szinyei azonban ebben az évben aggahagyta ismét a festést. S mikor újra ecsethez nyúlt, s felemelte a palettáját, látszólag a tanítás, a közszellem és a hagyomány mellett döntött. Bécsbe költözik, hogy ott megfesse Léghajó, Pacsirta, a Pogányság és a Tavasz ébredése cimü munkáit. Majd újra hazaindul, s most a tájhoz fordul. Fíóolvadás cimü képe vallomás és számonkérés. Sivár, terméketlen, de végtelenbe vesző sik földek. Nem csoda, hogy eget ez alkalommal nem festett a föld fölé. 1884-ben nem látott eget maga Ham l'cnn Life, April 2002 11
