William Penn Life, 2001 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2001-03-01 / 3. szám
agyar A költő azonosítja a hazaszeretetei a népszeretettel. A lépcső mostani legmagasabb foka a Nép nevében: Még kér a nép, most adjatok neki! Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép, ha fölkel, és nem kér, de vesz, ragad? Nem hallottátok Dózsa György hírét? Izzó vastrónon öt elégetétek, De szellemét a tűz nem égeté meg, Mert az maga tűz; úgy vigyázzatok: Ismét pusztíthat e láng rajtatok! Küzdelme nem díjért, - a belső parancs, a temperamentum és erkölcse kielégítésére folyik; s A XIX, század költői - nek is épp ez a magva: Előre hát mind, aki költő, A néppel, tűzön vizen át! Átok reá, ki elhajítja Kezéből a nép zászlaját mert ha a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet, ha majd a jognak asztalánál mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága ragyog, minden ház ablakán, Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, mert itt van már a Kánaán! S taglaljuk, hogy gondolataiban mennyi van a korabeli utópistákból, s a helyes történelmi ösztönből? - Ebben hitt, mert eszményein kívül temperamentuma is forradalmi: "borzad, iszonyodik", s egyszersmind kedvre derül. A többiek vagy a népért, vagy a nép nevében beszélnek, de mindig a saját osztályukhoz; Ö az első, aki ezeken a fokozatokon gyorsan áthaladva, közvetlenül a néphez tud szólni ügy, mint azóta mindmáig senki; aki megcsinálja a csodát, a "legalacsonyabb" tömegek előtt is közérthető, anélkül, hogy "leszállana." Ekkor emelkedik fel Kelet- Magyarország poros síkságáról a másik férfi, az, akinek ö örök szövetségese és barátja, sarkallója és komplexusa lesz: Arany János. Kezelhetetlenségéröl, amelyet akkor is, és később is annyian szemére vetnek, Aranyhoz való barátsága ad igaz képet: összeférhetetlenségében nincs egy szemernyi irigység, vagy önzés. Kortársai közt Arany az egyetlen, akitől dicsőségét félthetné, s Ö támogatja azt legjobban; naphoszszat szaladgál, hogy kiadót, pénzt és állást szerezzen neki. A hires üdvözlő verssel ("Toldi írójához elküldöm lelkemet....") a magyar irodalom legszebb férfibarátsága kezdődik. Regény sem ábrázolt még úgy önfeláldozást, önzetlenséget, mint amilyen e két ember egymásnak és egymásról Írott Írásából felénk árad. Levelezésük a világirodalomban a legtökéletesebb alkotás két férfi egymás iránt érzett érzésvüágáról, megható barátságáról. A Szalontára árasztott meleg megsokszorozódva csap vissza Pestre. Aranynak tulajdonitsuk-e hogy új barátja most ér el pályája legsikeresebb szakaszához? - Arany nem kritizál, de egy költőt még a bírálatánál is jobban befolyásol az, hogy összes alkotása közül, melyiket dicséri épp az ember. Arany a hátvéd, az igazolás. És Arany is dolgozik; a baráti szellem melegében annyit ir, mint később évtizedek alatt sem. Ez a barátság - a két "népfié" eszméket tisztáz, olyanokat, amelyek nélkül talán ezek sohasem tisztázódtak volna. S a találkozásuk, a személyes ismerkedés után sem csalódnak egymásban. A nép két fia mintha egy elmulasztott közös gyermekkort akarna pótolni, boldogan ölelkezik össze: igazi testvérekké válnak. Semmi ellentét köztük - illetve az idősebb testvér, Arany, semmiben sem mond ellent a fiatalabbnak, pedig a felmerülő témákról ez, vagy áradozó lelkesedéssel, vagy tajtékzó haraggal beszél. A Szalontán töltött nyolc nap alatt Petőfi hat költeményt irt, s a megfontoltan dolgozó Arany elkápráztatva nézhette ifjú barátja termékenységét; amihez az hozzányúlt, abból azonnal kibuggyant frissen, üdítőn a költészet forrásvize. Nincs még költő, akinek verseit oly hiteles kútfőnek tekinthetnénk magánélete történetében, mint a Petőfiét. A versek ugyanis nemcsak a nap eseményeit fejezik ki: hosszú utazásainak jegyzéseit, szerelmét, a házasságábal járó gondokat és bajokat, de irodalmunkban Ö vezette be, hogy versei alá odaírta keletkezésük helyét és dátumát is. Ezeken az írásokon érezhetőek, hogy mindegyikük a költői lélek alapsodrából valók. Arany Jánoshoz cimü verse levélnek indul, de a költői varázslat, az átváltozás a köznapi, és ráadásul hangsúlyozott fecsegésből észrevétlenül himnuszba csap át: Isten hozzátok! lelkem mulatni szeretne még veletek, kedves híveim, de az elragadó szél képzeletem százrétü vitorlájába belefújt, szétszakad a horgony, fút a gályám, elmarad a part, s ringat habkarján a látkör nélküli tenger. És mig az orkán zúg, s a felhők dörgenek, én a lant idegége kapok, s vad tűzzel zengi el ajkam, Harsány himnuszodat százszorszent égi Szabadság! Az események azonban összetorlódnak, s mint a hullámok egymás fölött és egymás ellenében rohannak. 1848- at írunk. S a nyugodt folyamatot, mellyel a költő életét kisérhetjük, majdnem fel kell adnunk. Az utolsó felvonáshoz közeledünk, amelynek fordulatait későbbről visszapillantva a hős már nem kommentálhatja.... A költő méltán a forradalom vezetőjének tekinti magát. 1848, március 15.-ike Petőfi napja, mondja ki Jókai, a Márciusi Ifjúság másik nagy alakja. A költő a harcban fegyelmezetlen katona. De kinek köteles egy forradalmár engedelmeskedni, feljebbvalóinak-e, vagy a forradalomnak? - A költő igy gondolkodik: amikor öt a hadvezetöség kötelesség mulasztással vádolja, O is azzal vádolja a hadvezetöséget. Még nincs tisztázva, hogy a legfőbb parancsoló: az eszme utasításait ki értelmezi és ki követi jobban....A forradalom fegyelme más, mint a kaszárnyáké. 1848-ban több, mint száz verset ir; 1849-ben már csak tizenkilencet. De a halálra nem készült. Tanulmányokat végez, jegyzeteket készít, nagy drámába fog: arról a korról, amikor egy bécsi pribék vadállatai vérszomjjal százszámra küldték halálba a nemzet legjobb fiait; - és ami a legvégzetei ttüüu feu life, March 2001 13
