William Penn Life, 1994 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1994-08-01 / 8. szám
Page 6, William Penn Life, August 1994 EBES INEHZETEHIJEK IWEBVE.’’ Orvosszemmel Kölcseyröl, a Himnusz költőjéről. Kerekgyártó Barbara A Magyar Oldal Tudósítója S ha másként nem - hát legeiül: hazádnak redületlenül. S ha restelled, hogy hangosan, nehogy meghallja más kívül? Hát szakálladba dörmögd, hogy: nincs hely számodra e-kivül. De aztán, rendületlenül! Ezt aztán rendületlenül! Hogy e kívül, hogy e kívül nincs más belül, nincs más belül! Simonyi Imre költőnk irta e sorokat Rendületlenül cimü versében, s minden bizonnyal valamennyien felismertük e gondolatok mögött Kölcsey Ferenc Himnuszának szavait. Tudjuk, hogy Kölcsey Ferenc életműve etikai és politikai értelemben vett klaszszikus örökségünk része. Nehéz stílusa ellenére Kölcsey szövege és mondanivalója ma is lenyűgözi olvasóit, és az a lélek ejt meg ma is olvasva Írásait, melyet ö jellemzett igy Országgyűlési Naplójában, a magyar nyelv védelmében és annak megújításáért folytatott küzdelmei során: "Szegény haza, szegény nyelv! mikor mégcsak melegséggel oltalmazni sem hagynak. De uraim, farizeus urak, képzelhetik-e, hogy akinek idegein keresztül lángfolyam futkos, az nektek száraz és puszta szavakat találhat fel s éppen akkor, mikor szerelme tárgyáról, mármint a magyar nyelvről, van itt kérdés? Vigyázzatok. Ezen halvány kis emberkében elektromos szikrák lappanganak, s ha hozzányúltok, megrázó erővel pattanak ki.” Ez a halvány, kis emberke az idén, most e hónapban lenne 204 éves, akiben tartózkodó magatartásáról le nem olvasható szenvedély égett; hamleti lélek, akinek szilárd magatartása súlyos válságokon át, önemésztö küzdelmekben alakult ki. A természet gyönge testet, vérzékeny alkatot és nagyon finom ideg érzékenységet adott neki. Gyermekori betegségében fél szemére megvakult. E fél szem körül alakultak ki aztán a tévedések, miszerint a költőt hol a jobb szem, hol pedig a bal megvakulásával ábrázolták irodalmárok, festők, s ha valaki nem volt biztos a dolgában, színházi előadásokon például, mindkét szemére ép emberként ábrázolták, illetve játszatták a költő szerepét. Ez a tény szólt amellett, hogy a költő hibás szeme kérdésében a tévedések forrásvidékére az orvoskutató végérvényesen rámutasson. Induljunk hát el mi is mintegy történelmi kirándulásra, a történelmi forrásvidékre. A költőt személyesen ismerő egy akkori akadémiai titkár indította el szinte tengerré terebélyesedett tévedését. Orvos volt, de orvos létére nem dicsekedhetett valami nagy megfigyelöképességgel, mert. Kölcseynek ö is hol a jobb, hol a bal szemét emlegette hibásnak. A köztudatban igazságként ez utóbbi a bal, rögződött be. Cáfolata alapos kutatómunkát igényel, amit főleg korábbi szövegekből és eredeti arcképek kereséséből lehetett elvégezni. Kölcsey levelezésében egy véletlen baleset leírását olvastuk. Egy eltört üveg balszemöldöke fölött hosszú sebet ejtett. A gyógyulás első napjaiban sem Írni, sem olvasni nem tudott, ami csak akkor fordulhatott elő, ha a csorgóvér, illetve hasogató fájdalom a sértetlen bal szemben volt, s ez akadályozhatta a látátsát. Kölcseyröl még életében, élő módéiként állva, négy művész készített egymástól függetlenül olajfestményt, akvarellt legalább tizenhét változatban. Valamennyin a bal szem ép, és vak a jobb szem. Vajon valóban himlő okozta a költő féloldali vakságát ahogy sok életrajzírója is említi? Nem valószínű. A hiedelem e forrása maga Kölcsey lehetett. Gyermekként sokat hallotta környezetétől hároméves kori "meghimlösödésének” történetét. Csakhogy a korabeli népi szóhasználatban a himlő több, hámelváltozással, hólyagképzödéssel járó gyermekbetegségek gyűjtőfogalma volt. Egyként jelenthetett a mai nyelvhasználat szerinti bárányhimlöt, skarlátot, vagy kanyarót, de mig ezek többségükben nem jártak maradandó változásokkal, addig a túlélt, valódi himlő, például vaiola, örökké látszó hegekkel gyógyult. Az arcon visszahagyta az úgynevezett ragyát és nem egyszer ez a himlő betegség elvette mindkét szem világát. Kölcsey eredeti arcképein ragyának nyoma sincs. És a visszemlékezök egyike sem irt Kölcsey himlöhelyes arcáról. Igaz az említett akadémiai titkár megjegyezte, hogy a költőnek sem bajusza, sem szakálla nincs. A szörtelenség azonban még nem jelenti a szörtüszök pusztulását. Hisz a költő héthöznapjait jól ismerő barát írásaiban Kölcseyt borotvált arcú és a ajkú embernek mondta. Tegyük hát fel a kérdést: hogyan veszítette el akkor a költő a jobb szeme világát? Alighanem hitelt kell adni a máig élő szájhagyománynak. Persze egy kis kiegészítéssel. A népi gyógyítótól; tudósok bábák és dajkák, nemcsak a himlőket fakasztották a kemencék melegében, hanem a Hortobágy környéki és szolnoki néphiedelmeknek megfelelően, sütölapátra tették a "cserélt, a váltott” gyereket, aki hirtelen sírásával, betegeskedésével adta jelét, hogy őt ártó szellemek kicserélték. Visszacserélésük a kemence szájánál vette kezdetét. Ilyenfajta babonás manipulációk közbén pattanhatott a gyermek Kölcsey szemébe is a végzetes szikra. Ezt a történési módot látszik igazolni a tipikusan csonkult szem diagnózisát adó volt világhírű szemész professzorunk, Kettesy Aladár szakvéleménye is. Felmerülhet a kérdés, mint ahogy gyakorlatban fel is merül: van egyáltalán jelentősége ennek a vakságnak? Befolyásolta ez a költőt valamiben? A felelet egyértelműen igen. Lélektani és élettani kihatásai voltak. Maga a hiány olyan bonyolult mechanizmusokat indított el benne, melyek személyiségét formálták, s befolyásolták érdeklődési körét. Az agyféltekék egymástól eltérő fejlettsége miatt másként dolgozták fel, raktározták fel a külvilágtól kapott információkat és ez több áttételen keresztül; ami aztán megnyilvánult emberi magatartásában is és költészetében is. Költészetéből például hiányzik a tájleirás. Ez a térlátás hiánya miatt volt igy, ami azt eredményezte, hogy a valós világ megismerése rámaradt a költő képzeletére. Egészségügyi problémái azonban nem merültek ki a félodali látáshiányával. Húszéves korától egészen haláláig fizikai küzdelmet vívott mindig újra támadó maláriás rohamai ellen, az ismétlődő forróságok és hidergrázások, az állandó fáradtság és sürü fejfájásokkal szemben. A költő lakhelye Szatmárcseke volt és vidéke a Tisza, a Túr és a Szamos árterülete. Az ország első számú maláriás környezetében. Évszázados szunyogparadicsom. Ide vonult vissza erre a birtokára a politikától megcsömörlött költö, hogy éjt nappalá téve folytassa tovább küzdelmét az egészségéért, és a magyar nyelvért. Amilyen szűkszavú és szegény a szakirodalom a Kölcsey munkásságát is meghatározó betegsége említésében, olyan bőséges a választék halála okának találgatásában. Lássunk néhány feltételezést és zárójelben lássuk a cáfolatokat. Politikai gyilkosság áldozata lett, megmérgezték. (A család máig igy hiszi. Tünetei valóban arzénmérgezésre is hasonlítanak, de sem cáfolni, sem bizonyítani nem lehet.) Ételmérgezés. (Az asztalnál étkezők közül még a kis unokaöccs, Kölcsey Kálmánka sem betegedett meg.) Kolerás bélgyulladás. (Csekén ezidötájt kolerajárvány vagy magános kolerás megbetegedés nem fordult elő.) Megfázásból eredő tüdőgyulladás. (Alapját az a rekkenö augusztusi hőségben elszenvedett zápor ténye adta, ami Kölcseyt Csekéröl Fehérgyarmatra utazásában maximálisan húsz percig érte. Az idő rövidsége miatt nem a tüdőgyulladástól kívánt rögtön ágyba feküdni a költö, hisz megfázva, a visszaemlékezök Írásaiból kiderül, nem volt, mert látogatóival másnap hoszszan és vidáman elbeszélgetett köhögés, prüszkölés nélkül. És megint másnap láz nélkül. Unokahuga élethü leírása a betegséget illetően arra mutat, hogy az egyfajta súlyos maláriás megbetegedés volt, ami egyetlen hét alatt halálhoz vezetett. Miután ezidötájt a malária kórokozóját nem ismerték, s nem tudták megkülönböztetni más betegségektől, a szatmárcsekei halotti anyakönyvi kivonatba igy a "forróláz” bejegyzés került Kölcsey Ferenc halála okául, amit mi ma maláriának, váltóláznak mondanánk. Az anyakönyvi bejegyzés egy nappal a halál beállta előtt kelt, a mielőbbi eltemetés érdekében. 1838, augusztus 25-én el is temették. Himnuszunk költőjét, az igaz magyar patriótát, a mély gondolkodót, és a cselekvéssel mindig a többre és jobbra törő emberi nagyság megtestesítőjét Kossuth igy siratta el a költö halálával: "Kölcsey meghalt? Miért? Miért nem inkább én? Miért nem inkább száz ilyen mint én? Miért éppen ö, az egyetlen, aki pótolhatatlan? ... A Kölcsey név tisztelve lesz mig magyar él a Földön - a munkának, melyhez (ö szerette igy mondani) élete csak előkészítő iskola volt, be nem teljesedése nem csupán nemzeti, de európai veszteség is.” Mikor most ráemlékeztünk hadd fejezzem be emlékezésünket kissé megmásítva sorait emigyen: S a sirt, hol teste süllyedt el, népek veszik körül, s az ember millióinak szemében gyász könny ül. Wesselényi Miklós kortársa és barátja, midőn halálhírét vette igy kiáltott fel arcát kezébe rejtve, emberi nagyságára utalva: "Nem közénk való volt!” Szelleme örökszép Himnuszunk által mindörökké szivünkben él. MEGHÍVÓ A CALIFORNIAI MAGYARSÁS rendezésében VASÁRNAP 1994. augusztus 7-én az Alphine Villageben, d.e. 11-töl este 9-ig 58. SAJTÓNAPRA Jegyrendelés: Californiai Magyarság P.O. Box 74773, Los Angeles, CA 90004 Tel: (213) 463-3473 FAX: (213) 384-7642
