William Penn Life, 1994 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1994-03-01 / 3. szám

March 1994, William Penn Life, Page 7

r

„Magyar Nyelv! Édes Nemzetemnek Nyelve .

Emlékezzünk és elmélkedj ünk*

Kerekgyártó Barbara

A Magyar Oldal Tudósítója

Napjaink politikai életében az egyik leggyakrabban használt szavunk a reform szó, melyről tudjuk, hogy latin eredetű szó és jelentése ujjáformálást, újjáalakítást jelent.

A reformkor Magyarországon egy egész korszakot, nagyjából a 19.ik század első felét öleli át, amelynek zárókövét az 1848- az forradalom és szabadságharc alkotja. Ezt a forradalmat a reformkor nagy nemzedéke vállalta, kezdetben óvatos reformokat követelve, majd egyre határozottabban lépve fel a habsburgokkal szemben.

Legkiemelkedőbb alakjának Kossuth Lajosnak 100 éves halálának évfordulójára emlékszünk most 1994-ben, és egyben emlékeznünk kell a forradalom 146.-ik évfordulójára is. Méltóbban nem emlékezhetünk hazánk nagy fiára, mint azt Ady Endre tette, Kossuth halálának évfordulójára cimü versével. Álljon itt alant egy rész e megemlékezést szimbolizálva a most említett költeményből.

Virág boritt ma minden sírhelyet,

Körötte áll sok gyászoló sereg.

Elő virágok tarka kelyhein,

Mennyi tündöklő, drága gyöngy ragyog. Ne szívd magadhoz okét napsugár.

Egy nemzet hulló könnyei azok.

A gondolat mely messze elbolyong,

Az érzés mind, mi szivünkben zsibong, Megtér, megáll a néma sir körül.

E néma sir sok álmot visszahoz,

Men benne a mi vérző, hü szivünk, Kossuth Lajos nagy szive porladoz.

Kossuth Lajos . . . mennyit jelent e név! Szere tetet, bizó honfi reményt, Szabadságot, mely világot megvált, Bosszút, melynek órája ütni fog, Kijelentés, ezerszer szent e név,

Egy nép szivében élő nagy titok.

A nap heve nem vész el, Hiába a langyos eső sem ömlik a tájra.

Ha lesz oly kor, hogy a népek előtt,

A nemzet és haza összeomolt,

S nem lesz hon, csak világ . . .

A magyarnak lesz hazája,

Mert Kossuthja volt.

Nyugodj békén hazánk apostola,

Nem fog feledni hü néped soha,

A szeretet örök cél és erő,

El nem veszti sem a jövő, se múlt Ki szeretett, úgy mint Te szeretttél,

Akkor is él, ha már a sírba hullt. ..

S ha mégis lenne kor, vagy nemzedék, Mely elfeledné a Kossuth nevét,

Ne éljen akkor igaz hazafi,

Vagy hogyha él, tagadja meg hitét,

S átkozza meg, — bár szive szakad meg — Szentségtörö, hálátlan nemzetét!. . .

E megemlékezés után álljon itt most elmélkedésünk tárgyául néhány válogatás francia filozófusok, nagy gondolkodók tárházaiból, életünk, élettapasztalataink és filozófiánk mintegy megerősítése céljából, melynek elolvasása után bizonyos vagyok benne, hogy sokunkban megszületik a ki nem mondott gondolat, hogy ezeket én is mondhattam volna ....

Az elmés mondások többnyire ismétlések, mondotta Voltaire, a hires filozófus. Tőle idézünk most először további felettébb elgondolkodtató néhány mondást,

illetve úgy nevezett aforizmát.

—Aki megbocsátja a gaztettet, cinkossá válik maga is.

—Mi az optimizmus? Konokul azt állítani, hogy minden jól van, amikor rosszul vagyunk.

—Igazságot hirdetni, és hasznos dolgot javasolni az embereknek, biztos módja annak, hogy üldözni fognak.

—Veszedelmes, ha igazunk van olyan dolgokban, amelyekben tekintélyes embereknek nincs igazuk.

—Az emberek keveset gondolkodnak, felületesen olvasnak, elhamarkodottan Ítélnek, és úgy fogadják el a véleményeket, ahogy a pénzt elfogadjuk csak azért, mert forgalomban vannak.

—Az emberi nemnek az a sorsa, hogy az igazságot alighogy mutatkozni kezd máris üldözőbe vegye.

—Minden, amit ezen a világon alkottak, mindig csak egy-egy olyan ember lángeszének és jellemszilárdságának a müve, aki a tömeg alőitélete ellen küzdött.

—Aki nem szereti a szabadságot és az igazságot, abból hatalmas ember talán lehet, de nagy ember soha.

—Nincs az a rossz, amiből ne születhetne valami jó.

—Ó, ti megmagyarázhatatlan emberek, hogyan egyesíthettek annyi alantasságot, annyi magasztossággal, és annyi erényt, annyi bűnnel?

—A Föld egy óriási színház, amelyben más-más néven ugyanazt a tragédiát játszák el, újra és újra.

—A történelem gaztettek, esztelenségek és csapások sokasága, amelyek között csak elvétve látunk néhány erényt és néhány boldog időszakot, Ugyanúgy, mint ahogy a kietlen sivatagokban is csak néha akadunk emberlakta oázisokra.

—Azok a történészek, akik azt hiszik, hogy megjósolhatják a jövőt, méltatlanok arra, hogy megírják a múltat.

—Mindig meg leszek győződve arról, hogy az óra az órás létezését, a világegyetem pedig az Isten létezését bizonyítja.

—Van olyan ország, amelytől több száz mérföldnyire kell lennünk ahhoz, hogy a hasznos igazságokat megmondhassuk neki.

—Aki hazáját szolgálja, gyakran hálátlant szolgál.

—A származás nem teremt nagyobb különbséget az emberek között, mint ahogy nem termt az olyan szamarak között, amelyek közül az egyik apja trágyát, a másiké pedig ereklyével megrakott tarisznyát hordott.

—A háború, néhány év elmúltával, époly szerencsetlenségbe dönti a győztest, mint a legyőzöttet.

—Ha az emberek gondosabban kiválasztanák azokat a szavakat, amelyeket használnak, kevesebb vita volna. Nem egy országot dúltak már fel félreértés miatt.

—Nem a halottak száma, hanem az életben maradottak rémülete okozza a csatavesztéseket.

—Jaj annak, aki mindent elmond, amit

modani tud.

—A rágalmat elhallgattatni: kötelesség, a bírálatokat megcáfolni - oktalan hiúság.

És most halljunk egy Voltairrel kapcsolatos aforizmát.

Elégetésre Ítélték a könyvét - mondotta valaki Voltairenek.

—Annál jobb, válaszolta a filozófus, könyveim olyanok, mint a gesztenyék, minél jobban sütik őket, annál kelendőbbek.

VALERY a francia gondolkodás másik kiválósága, aki egész életén át rögeszmésen figyeli elméje működését. Minden igyekezete arra irányul, hogy az élet törvényeit kiderítse és megszabja. Jóformán minden gondolata e körül forog állandóan. Ebből a hozzáállásából születik aforizmáinak gazdag sora, melyből most itt közre adunk néhányat.

—Nem szeretjük azt, aki arra kényszerít minket, hogy ne azok legyünk amik vagyunk, de azokat sem szeretjük jobban, akik arra kényszerítenek minket, hogy azoknak mutatkozzunk, amik valójában vagyunk. Azokat szeretjük igazán, akik azt hiszik, hogy azok vagyunk, amik mi szeretnénk lenni.

—Nincs az az ember, aki egy másik embert olyannak szerethetne, amilyen. Kicsit mindig változtatni akarunk rajta, mert mindig csak látomásokat szeretünk. Ami valóságos, arra már nem vágyunk.

—Keserűségünk csaknem mindig abból ered, hogy nem kapunk valamivel többet annál, amennyit adunk.

Az az érzésünk, hogy rossz üzletet csinálunk.

—A legádázabb gőgöt mindég javarészt valami nagy tehetetlenség szüli.

—Amit mindenki, mindenkor és mindenütt hitt, az minden valószínűség szerint hamis.

—Isten megteremtette az embert, de látván, hogy nem eléggé magányos élettársat adott neki, hogy jobban éreztesse majd vele a magányosságát.

—A nagy emberek kétszer halnak meg: egyeszer mint emberek, s egyszer mint nagyok.

—A halál az a meglepetés, amelyet a felfoghatatlan tartogat a felfoghatónak.

—Az a gondolat, hogy az idő pénz, a hitványság teteje. Az idő érlelödés, osztályozás, rend és tökéletesség.

—Ugyanaz a gondolat, a szerint, hogy tőled, vagy tőlem származik ellentomondásomat, vagy helyeslésemet válthatja ki.

—Nagy tévedés az ostobák ostobaságára számítani, s még nagyobb tévedés az okosak okosságára építeni. Nem egyszer ezek is, azok is eltérnek természetüktől.

—Vannak, akik azért igazmondók, mert nincs tehetségük ahhoz hogy hazudjanak.

—Az ember csak magányos megfigyelöállomás e nagy idegenségben.

—Lehetetlen volna szeretni azt, akit tökéletesen ismerünk.

—Az ember azt mondja: nem szabad, hogy a farkas egye meg a bárányt, ez erkölcstelen .. . mert én akarom megenni.

Nem szabad, hogy a konkoly elfojtsa a

búzát, mert én akarom megörölni a magját, így szól az ember.

De, még magasabb fokon, igy szól az állam.

—Nincs ostobább feltevés annál, hogy amit megkívánok valóban kívánatos.

—Ellenségeink száma tekintélyünk növekedésével arányosan növekszik.

—Nem lehet gondolkodni, komolyan gondolkodni, olyan szavakon, mint humanizmus, romanticizmus . . . mint ahogy nem részegedünk meg és nem csillapodik a szomjúságunk a palack címkéjétől sem.

—Minden ellenségünk halandó.

—Épelméjű az az ember, aki bensejében rejtve tartja az őrültet.

—Közmondás a hatalmasok számára: Ha valaki a csizmád nyalja, taposd el mielőtt még beléd marna.

—A erőnek az a gyengéje, hogy csakis az erőben hisz.

ANATOLE FRANCE a francia irodalom nagy regényírója és gondolkodója a kételkedés és a hit csodálatos keveréke. Sokrétű gondolatvilágából merítünk itt most néhányat.

—A lelkek kifürkészhetetlenek egymásnak.

—A szív észt ad, de az ész nem ad szivet.

—Még a butaság az, ami a legjobban boldogul ezen a világon. Az elmés emberek ostobák. Soha sem viszik semmire.

—Jó ha szivünk együgyű, de elménk nem

az.

—Az embereket az életben csak két erő hajtja: az éhség és a szerelem.

—Tévedéseink inkább jellemgyengeségböl, semmint észbeli fogyatékosságból erednek.

—Lehet-e vigasztalni és fájdalmat enyhíteni hazugság nélkül?

—Az emberek sohasem őszinték. Nem azért mondanak valamit, mert azt gondolják, amit mondanak, hanem azért, mert azt hiszik, hogy ez az, amit mondaniuk illik -ez a szokásuk teszi unalmassá őket.

—A szenvedélyek esztelenségét mindig többre kell becsülni a közöny bölcsességénél.

—Mi volna az élet sivatagja gondolataink káprázatos délibábja nélkül?

—Amint előrehaladunk az életben mindinkább rájövünk arra, hogy a legritkább bátorság: gondolkodni merni.

—A közvélemény egyetlenegy vágyunk feláldozását sem éri meg.

—A múlt az egyetlen emberi valóság.

—A gyönyör, amelyet másban keltünk, nem mindig tölt el gyönyörrel bennünket is.

—Csakis az kedves nekünk igazán, amit féltünk elveszíteni.

—A bolond akkor a legijesztőbb, amikor épeszű.

—S végül befejezésül: az istenek oltárai és az ősök sírjai avatják az országot hazává. Az emlékek és remények közössége az, ami honfitársakká teszi őket.