William Penn Life, 1993 (28. évfolyam, 1-11. szám)
1993-10-01 / 10. szám
October 1993, William Penn Life, Page 3 ÉDES UEIIZETEIIDFI tWEEVE..” Levelek az utókorhoz. Kerekgyártó Barbara A Magyar Oldal Tudósítója Októberi ünnepi cikkünk mottójához a címet Faludy György emigrációban. Torontóban élő, nagy költőnktől kölcsönöztem, azzal a céllal, hogy e nagy s nekünk oly nevezetes hónapban összegyűjtött verseiből válogatva emlékezünk meg 1956 dicső napjairól, illetve általa adjunk képet az ezt megelőző, és sok ember által még ma sem ismert, elrettentő időszakról. Faludy György állomásai Budapesttel kezdődnek, s végig futnak Bécs, Párizs, utjain, különböző katonai kiképzötáborokon, majd újra Budapest és a sok rettenetét kiváltó börtön, és a hírhedt recski tábor. Kevés magyar költő mondhatja el magáról, hogy magyar nyelven Írott müveit a vaskalapos hivatal hol elégette, hol elkobozta, hol meg zúzdába küldte. Egyszemélyes forradalmait mindenkor maga vívta, igaz egyre szélesedő szurkolótábor előtt. Vállalkozó szelleme és ereje, még ma 80 éves korában is, töretlen. Hűségesen ifjúsága indulataihoz, humanizmusának magas ideáljához, egyéni hangot képvisel a magyar költészet gazdag kórusában. Verseinek megidézését letartóztatásával, recski megemlékezésének gyűjteményéből a Kihallgatás cimü versidézetével kezdjük: Egész nap nyúzott. Hol bokámat rúgta s ordított, hol dühödten nógatott Vadul gyűlöl. Pedig pontosan tudja, hogy ártatlan vagyok. Hencegni ezzel már én sem kívánok. Bárcsak tettem volna egy keveset ellenük. S nem most kéne kifundálnom a kémkedésemet. Mindegy. Az embert úgy is elitélik. Az ablakra haránt dőlt a nehéz napfény. Főlém lógott Dzerdzsinszki Félix szakállan a penész-Az ávós kandúr, ha szemébe néztem, elfordult Oldialvást az írógép mellett egy nő terítette a széken szét vájdling-alfelét. "Mi volt az apja?” szólt, mikor megitta a kávéját. "Tanár. 'Tanár?’ - Nagyon szép,” és diktált: "írja! Kapitalista családból származom.” "Nem”, mondtam, deanö már lekopogta. "És hol tanult?” - "Apám?” - "Nem, "maga.” "Én? -Jogot hallgattam, hazudtam, Bologna hires egyetemén.” Diktált: "Két eny-el Írja, hogy Bolonnya egyetemn jártam ki a jogot, mert már akkor a fasizmus bolondja voltam, s az is vagyok.” Röhögjek, vagy sírjak? Vagy vágtam volna ávósom szemébe, Azt is tudom, hogy Zala a neve, hogy semmikor, semmiért, semmiképpen nem cserélek vele? Gondolj, súgom, Attilára, és fel ne fújd magad! Mit érlel sorsod? Mit kaptál hazádtól? Mért jöttél vissza? Minek vagy magyar ily bolondul? Téged e föld nem ápol, s nyom nélkül eltakar. "Az ávósok összerugdostak, majd 24 órára a falhoz állítottak: akkor gondoltam ki ezt a verset” - írja Faludy 1950-ben a következő versével kapcsolatban: Kinrimek. Jaj, jaj nekem! Csupa ütés, csupa rúgás az alfelem. Mi lesz velem? - Tiz évi börtön, pusztulás, jaj, jaj nekem. Húsz évi sitt. (börtön) az ember nők után visit, de nincs vizit. Szibéria! Jajgathatok, mire megyek? Visz Béria. A tundra: ahol elfagy a rab feje, s az ujja. Jajj nekem! Ha pedig szabadulnék, megírom őket. Sjaj nekik! A börtönökben az embertelen éhség miatt naponta haltak halomra a rabok, földi maradványukat árokokba dobták, mésszel leöntötték - ez volt a temetés. Faludy éhség cimü versében igy örökítette meg baj társai sorsát: Két napja Borosták Jóska halt éhen, ma délben Szuha bukott szemem előtt a hóba. Legyen nekik a mész puha! Mindről verset kéne szereznem. Hányat? ötvenet? Hatvanat? - Már könnyem sincs, oly könnyű lettem. Pihe? Kisértet? Almahab? Még jó, hogy szellemem töretlen: a homlokomban csillagok, s egy kard; s hogy olvadnak köröttem a rég elfagyott illatok! S végre a szabadulás. Búcsú Recsktöl, Nagy Imre, a magyarok reménysége amnesztiát hirdet, s Faludy is szabadul. Emlékezését igy foglalta versbe. Nem volt toliunk, se könyvünk, hir, és levél nem ért el, beértük a csajkával, s egy szalmazsák felével. besúgók és hajcsárok közt éltünk, rúgtak, vertek, éheztünk és dideregtünk a meszesgödör mellett, heti hétnapos munka és reménytelen holnap. -összenéztünk, s azt mondtuk, te is élő halott , vagy. És mégis mi tartotta legtöbbünkben a lelket? Akkor még csak sejettem, most tudom mit feleljek: Ha majdan minden elveszett, s nincs örömed, se kenyered s a zsarnok állam megkötött annyi hatalmad és jogod mindig marad, hogy szabadon választhass jó és a rossz között. E választás a menedék, ahol megőrződ lényedet, a fellegvár benned, melyet az ellenség be nem vehet, hiszen ha tudná, micsoda, sem érne semmit ostroma. S hogy mi a jó és mi a rossz? A kérdés itt kint nehezebb benn egyformán mezitlenek voltunk, rabtartók, és rabok. A rossz? Egy csajka ételért szomszédaidat besúgod, s megfeketedik a pofád, mikor zabálod a babot. —S a jó? őrizd meg emberi méltóságod s nyugalmadat. Segíts, vigasztalj, bátoríts. Oly sok tennivalód akad. S ha nehéz neked: légy puszta önzésből nemes, s értelmetlen életednek nagyhirtelen értelme lesz-S aztán a forradalom bukása, az Exodus, a menekülés: Vagy ötvenen lehettünk, tán még többen. Hegykőnél jöttünk át, s az öregek miatt oly lassan, mint hogyha csak az éjszakát akartuk volna megkerülni. Szemerkélt. Balról könnyű köd. Jobbkéz felöl, a csapás mellett magasra hányt, vizes rögök, akárcsak egy frissen kiásott tömegsimái. Zsuzsa kezét fogtam. Négyszáz forintot hoztunk magunkkal meg két fogkefét. Mi hallgattunk. Két térdkalácsom alatt ólom, és minthacsak előre görbédé tarkómon cipeltem volna magamat. Ezek a határok. Ugorj! Az ugrás végleges. - Ugorj! A fájdalom veled jön, sosem szabad elmúlnia. Mint zseblámpa, melyet letettek: világol tulnan Ausztria. Londonban telepszik le sitt Írja meg Nagy Imre első évfordulóján köszöntő versét életmentőjéhez, a nemzetmentő hazafihoz: Ezerszám fekszünk a recski mészben, ha te nem jösz ötvenhárom nyarán s adsz mindnyájunknak életet, így lettél apám után apám. mert nem tudsz meghajolni. S a helytartó hazudik, s hiteget? Miért nem jöttél ki? Török, osztrák, német, orosz, s hazai bitangok alatt, talán még mindig nem elég Battyány teste dagasztja a magyar sarat? Miért nem jöttél ki? Az ország utolsó reménye voltál. Most a síron túl, hűs fáklyafény vagy a történelemben S hány év kell, mig egy másik újra gyűl? Már Torontóban Írott Noteszlapok című verseiben igy ír magáról: Mire vagyok büszke? Hogy a macskák sosem szerettek, hogy nincs kutya, mely megugat. Hogy hozzám szaladnak, s térdemhez szorítják hosszú állukat, hogy sokvirágu tőről tépek le egyetlen szál ibolyát, s hogy, ha netán hangyára lépek, meghallom szörnyű sikolyát. "És mire még?" Hogy rágalmazni, rúgni, lecsukni, szidni, verni tudtak, de megalázni nem tudott soha senki, hogy, bár tévedtem sokszor, de helytálltam a bajban, s nem élt e földön ember, kinek én talpat nyaltam. F.Gy. (azaz Faludy György) jelleméhez c. versében igy ir magáról: Udvarias volt, szinte szende, félénk, szerény - ügyefogyott az emberekkel szemtől szembe de roppant gőgöt hordozott magában, bár ez ritkán látszott; ha versnek hitte önmagát, rögtön emigrált a világból, s igy hány szerelmes éjszakát mulasztott, s délutáni párzást. Mert nemnek nézte az igent, és mégsem ismert semmi gátlást, ha egy államnak nekiment. Rá, s általa az ünnepre való emlékezésünket azzal a jólelöérzéssel fejezzük be, hogy ma már Budapest és Torontó közt ingázva megadatott Neki, hogy velünk együtt ünnepelhessen, "itthon”, vagy "otthon, ahol éppen kedve tarjta.
