William Penn Life, 1991 (26. évfolyam, 2-10. szám)
1991-10-01 / 10. szám
Page 10, William Penn Life, October 1991 EBES I I l /l II III I WyELVE .” Gérecz Attila rövid életrajza Oktober 1956-1991 Harmincöt hosszú év telt el, hogy a Szabadságharc meghozta gyümölcsét és végre az orosz "fölszabadító” csapatok kivonultak Magyarországról. Emlékezésképen egy történetet közlünk a sok közül, amelyet egy régi tagunk küldött be hozzánk. A 27 éves korában hősi halált halt öttusázó sportoló, a költő és a forradalmár: Gérecz Attila rövid életrajza. 1929. nov. 20.-án született Dunakeszi-n (Pest vm.). Vallása: református, anyanyelve magyar. Anyja neve: Básthy Irén htb. Apja neve: vitéz Gérecz Ödön. Foglakozása: MÁV mérnök. Lakásuk: Bp. VI. Munkácsy Mihály u. 34. A családfenntartó Édesapa igen korai halála miatt az eröslelkü Édesanya egyedül nevelte fel három fiát. Attila a kőszegi kadétiskolából 1947. nyarán tért haza és mint magántanuló 1947. nov. 14.-én vizsgázott a gimnázium VII. osztályának tananyagából, a budapesti "Kölcsey” gimnáziumban. Érettségi vizsgát ugyanitt tett, az 1947-48-as tanévben már mint nyilvános, rendes tanuló. Ezután, mivel tanulmányait egyetemi szinten nem folytathatta - bár a remény tovább élt benne - vasesztergályos tanoncként helyezkedett el. Érdeklődését azonban igazán az öttusa sport kötötte le. Úgyszólván minden energiáját ennek az összetett sportágnak szentelte. 1949-ben már a nagyok között versenyzett, teljes értékű, nemzetközi követelmények mellett! Eredményeivel, szorgalmával, sokoldalú adottságaival, már mint újonc, a távlati utánpótlást jelentette! Erős akaratú, vidám, őszinte, egyenes ember, nemes eszmékért mindig tettre kész, jó barát volt, aminek már fiatal korában tanujeleit adta. 1950. dec. 8.-án több társával, barátjával együtt, politikai okokból letartóztatták. Kémkedés, összeesküvés vádjával 15 évi börtönbüntetésre ítélték. A Gyüjtöfogház, Vác, Márianosztra, stb. szigorított és nem szigorított celláiban töltött évek után 1954. júliusában, mikor a Duna kiáradt, közel a váci fegyház ablakáig, nem tudott a kínálkozó lehetőségnek ellenállni és börtönéből megszökött. Szökését hamarosan észrevették és az őrség motorcsónakokkal üldözni kezdte. Ennek ellenére - jó sportember lévén - átúszta a megáradt folyót. Takitótfalu, Szigetmonostor után végúl bejutott Budapestre, ahol egy közvetett ismerős befogadta egyetlen éjszakára. Ugyanakkor azonban fel is jelentette. Másnap este már a fegyveres nyomozókkal érkezett haza. Három napig tartott a nehezen megszerzett szabadság! Elfogatása után 7 kegyetlen hónapot kellett ismét szigorított magánzárkákban töltenie, úgyszólván kenyéren és vízen. Szökéséért további 2 év börtönbüntetésre ítélték. Első verseit a váci börtönben írta, ahol, a vele ugyanott rabságban élő, azóta már neves író, költő társai nagy tehetséget fedeztek fel benne. Nemcsak költői, de műfordítói tehetségét, képességeit is csodálták és szakmai rutint, ami, szinte minden előképzettség nélkül csak igazi zseniknél szokott így egyszerre felszínre törni. Bátorították a verselésre, s ö meg is ragadott minden alkalmat, hogy egyegy ceruzacsutkával, az egyetlen lehetséges: WC-papírra írva verseit megörökítse, adandó alkalommal pedig Édesanyjához kijuttassa. E töredékes versgyűjtemény fog hazánkban végre napvilágot látni, reményeink szerint ez év szeptemberében, halálának 35.-ik évfordulójára való emlékezésképpen is. Szabadulását az 1956-os Forradalom hozta meg. Október 30.-án lépett ki a budapesti Gyüjtöfogház kapuján. Többi kiszabadult, politikai fogoly társával együtt, egy alkalmi teherautón jött be a városba, majd a Hösökterétöl gyalog, déltájt érkezett haza szerető Édesanyjához. Már aznap délután a Bajza-utcai írószövetségbe sietett, hogy tevékenyen bekapcsolódjék a Forradalomba. Ott Tamási Áron író és más társai megbízásából ö is fogalmazott egy Felhívás-t az ország népéhez, azokban a napokban, a Magyar Rádió számára. Csupa szeretet, megbocsátás, a Forradalom tisztaságának megőrzésére irányuló lelkes buzdítás áradt soraiból. Majd mikor a szellemi próbálkozásokat már céltalannak látta, november 2.-tól fegyverrel a kezében harcolt a Felkelők oldalán, a Szabad Nép székház- Corvin áruház - Rókus kórház - Dohány u. környékén. November 2. és 3.-án este géppisztollyal a vállán még hazament Édesanyjához, de azután már soha többé. Két szovjet tankot harcképtelenné tett, de egy harmadikról leadott géppuska sorozat 1956. november 7.-én kioltotta ifjú életét. Ideiglenes nyughelye a VII. Klauzáltér egyik szöglete, majd 1957. tavaszától a Kerepesi-temetö 21 -es, u.n. 1956- os parcellája volt. A kiemelkedően példamutató emberi tartással, mély és felelősségteljes hazaszeretettel mindig mellette álló Édesanyja akaratából, az ö halála után- 1977. óta - közös sírba helyezve együtt nyugszanak a Megyeri-úti temetőben. Gérecz Attila néhány verse így bocskorosan így bocskorosan ugye megnevettek, hogy márványt törni hegynek indulok? A számon pimasz mosolygás a jelszó, füttyöm csibészes: - én is feljutok! -Nincs tömött zsákom s hegymászó botom! Segítő kezet tán egy társ sem ad, de vihart-oldó déli szél kölyökfejemre borzol lágy barackokat! S a hegytetőn majd minden mezt lehántva, én is kacagva szélnek öltözők; karjukra fűznek mind a fény-nyalábok, s eltáncolunk a fejetek fölött! így bocskorosan ugye megnevettek, hogy márványt törni hegynek indulok? A számon pimasz mosolygás a jelszó, füttyöm csibészes: - én is feljutok! -Beszélő A rácsok előtt öregen, s tele könnyel, megállt köszönöben Anyám, a szegény; botjára hajolt s zokogott. De a lelkem csókjául emelte az ujja hegyén! Szeretet? Nem akartam alá menekülni. A szív üresedve halálra valóbb. S az emberi bűn? Viszi árja a szívem, mint tiszta, papír-lebegésü hajót! Ma láttam Anyám. Szemeim simogatták szeme fátyolait, s örömén remegő keze, s arca szelíd erejét, amit egyszer szobornak emel fölibém az Idő! Emlék, min a lélek - a fájdalomittas - virág, mely a porladozóra kihajt. (Elég-e a fájdalom árnya szemében? Megszűrik-e sorsom a könnyei majd?) Most újra magam vagyok, és a szememről az Isten erős mosolyát leteszem: ma láttam az Édesanyám, s a szemétől, szelíd, szerető, melegárnyú szemétől - ökölbe szorult a kezem! . . .
