William Penn Life, 1990 (25. évfolyam, 2-10. szám)
1990-09-01 / 9. szám
Page 6, William Penn Life, September 1990 I EDisrír/imill wyELVE.” A Máriapócsi Kegytemplom Kerekgyártó Barbara A Magyar Oldal Tudósítója Kelet-Magyarország búcsújáró helye Máriapócs. Érkeznek ide zarándokok a közeli Nyírségből, ahol a görögkatolikusok zöme él, de jönnek ide az ország minden tájáról és hazánk határain túlról is. A Kegytemplom égbe nyúló tornyait megpillantva, szép búcsújáró énekeink dallamai jutnak eszünkbe, s még sokáig halljuk a dallamot fülünkben; az ezerféle enekbol újra és újra halljuk kicsengeni a szép nevet: Mária, Mária. Mert Pócs neve összeforrt Mária nevével, melyre az ottani személyek adnak magyarázatot. Mikor és miért lett Pócs nevezetessé, sokatmondóvá? A vallási hiedelmek szerint akkor, amikor Pócs egy kis darabkáját Szűz Mária magának kérte. A régi kis fatemplomban csodát tett: 1696, november 4.dikétöl 19 napon át sirt az "Égi Édesanya’’-mondják az írások. A hivatalos egyházi vizsgálat lezárásának okmányában, melyet 1715- ben adott ki az akkori egri püspök, engedélyezik, hogy a nevezett Istananya képét, a hívek nyilvános tiszteletére kitehessék, hozzá ájtatos zarándoklatokat vezessenek. Ezzel lett egyházilag is elismert és hivatalosan engedélyezett búcsújáró hely, kegyhely: Máriapócs. Ami a franciáknak Lourdes, a portugáloknak Fatima, a lengyeleknek Czestochowa, a mexikóiaknak Guadalupe és az osztrákoknak Máriazell, az nekünk magyaroknak Máriapócs. Méltó arra, hogy megismer jük, szeressük, és Magyarországra való látogatásunkkor kegyelmi forrásához járuljunk. Amikor a zarándokok már tömegesen érkeztek a szent helyre, egy egyszerű kis fatemplomocska kevésnek bizonyult, s a gazdag adományok, és jelentősebb összegek révén elérhetővé vált, hogy 1756-ban végleg befejezzék a jelenlegi díszes barokk templom építését. Közben felépült a bazil-rendi kolostor is 1751-ben, s a szerzetesek beköltözhettek új otthonukba és elláthatták a hívek lelki szolgáltatásait is egészen 1950-ig bezárólag. A könnyezés első napjaitól mindmáig bezárólag folyamatosan számolnak be hívek ima-meghallgatásaikról, s még ma is vannak csodálatos gyógyulások, melyekről a kegykép körül elhelyezett márvány-táblák tanúskodnak, melyeken a köszönet szavai olvashatók. A magyarok Nagyaszszonyának segitökészségét ezrek és ezrek bizonyítják gyógyulásukkal, felépülésükkel. A kegytemplom legszebb ékessége az aranyba öltöztetett Kegykép, a könnyező Istenanya ikonja. Két máriapócsi könnyező kegykép van. Az első képet fogadalmi ajándékként Csigri László festette Pócsnak, csodával határos törököktől való megmenekülésének hálájául. A kép a maga szerénységében magánviseli a vallási misztika minden jegyét. Ez a kép könnyezett 1696-ban, melyet Lipót osztrák császár 1697-ben Bécsbe vitetett, és még ma is ott található a Szent István dómban. A második képet, a másolatot, az első képnek Bécsbe való átszállításakor készítették Kassa mellett, Bárczán, a jezsuiták kolostorában. Festője ismeretlen. Ezt a képet ajándékozták aztan Pócsnak ahol igazi megbecsülésben nem részesült mindaddig, amig ez a második kép is az elsőhöz hasonlóan 1715, augusztus 1-én, 2-án és 5-én sűrű könnyeket hullatott. Amikor aztán a könnyezés harmadszor is megismétlődött 1905, december 8-án, akkor végérvényesen is megszűnt a kezdetben oly heves vágy és már-már szinte gyűlöletet ébresztő meddő könyörgés, hogy az első képet mielőbb szolgáltassák vissza Pócsnak. A máriapócsiak megnyugodtak, s a másolati, vagyis a második könynyezö képet is hasonló ékességek veszik körül. A legértékesebbek a szúette mankók, görbebotok, a gyógyulás beszédes bizonyítékai, a hátrahagyott emléktárgyak, melyekhez egyegy megmentett élet, viszszakapott egészség, megújúlt ember hálája és köszöneté kapcsolódik. Egyháziak, világiak, jönnek, akiket a templom szépsége vonz, akik az ősit és a régit csodálják, turisták, országjárók, új ismeretekre vágyók, professzorok, és iskolás gyerekek sokasága egyaránt. Hazalátogatnak külföldről a régen kivándoroltak késő unokái is, akik megelevenedni látják nagyszüleik elbeszéléseit, a máriapócsi búcsújárásokról, a nagy egyházi ünnepekről, ahol ma autók és autóbuszok sokasága hozza a kegyképhez zarándoklókat. Jönnek mindannyian Mária gyermekeként, mindnyájuk közös kérésére gyógyirt várva. Külön érdekesség lenne a templom vendégkönyvébe beirt megemlékezések, a látogatók csodálkozását kifejező sorok ismertetése, a nagy nevek múltjából és jelenéből. A pócsi könnyező Mária mindvégig a békesség és a szeretet anyja volt évszázadokon keresztül és az is marad. A hozzászóló gyönyörű éneket ma már milliók ismerik és éneklik a kegyképhez járulva: Mária gyermekei, ide jöjjetek, Itt van a Szűz Mária, ötét kérjétek. Segíts, őrizz, oltaimazz, Istennek anyja. Mária, Pócsi Templom Hajnalcsillaga. Petőfire emlékezve Kerekgyártó Barbara A Magyar Oldal Tudósítója Fent említett cikkünkben arról a feltételezésről számoltunk be, miszerint Petőfi Sándor Szibéria földjében nyugszik, s hogy az 1856, májusában Barguzinban elhunyt Alekszandr Sztyepanovics Petrovics (Petőfi apjának neve Petrovics volt, ö magyarosította Petőfire), magyar őrnagy és költő: Petőfi volt. A hir óriási volt. A vita is, mely a tudósok és közvélemény között ebben a kérdésben kialakult. Hosszú és mélységekbe fúló viták, tudományos vizsgálatok után a Magyar Tudományos Akadémia egy új, az üggyel kapcsolatban alakult szakértőbizottság állásfoglalása alapján kiadta hivatalos jelentését, miszerint "az igazságügyi, orvoszakértöi, és antropológiai vizsgálat eredményei szerint az a lelet, melyet a Megamorv Petőfi Bizottság tárt fel tavaly júliusban, a szovjetunióbeli Barguzini temetőben, több mint negyven éve, de száz évnél nem régebben eltemetett, fiatal 23-25 évnél idősebb NÖ csontváza.” Ez a megállapítás ellentmond annak, hogy a csontváz Petőfi holttestének lenne a maradványa. A Petöfi-legenda, mely szerint Petőfi nem halt meg a csatatéren, felszínen maradt. Szülőföldem szép határa Kisfaludy Károly Szülőföldem szép határa! Meglátlak-e valahára! Ahol állok, ahol megyek, Mindenütt csak feléd nézek. Ha madár jön, tőle kérdem: Virulsz-e még szülőföldem? Azt kérdezem a felhőktől, Azt a suttogó szellőktől. De azok nem vigasztalnak, bús szivemmel árván hagynak. Árván élek bús szivemmel, Mint a fü, mely a sziklán kel. Kisded hajlék, hol születtem, Hej, tőled be távol estem! Távol estem, mint a levél, melyet elkap a forgószél ....
