William Penn Life, 1989 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1989-08-01 / 8. szám
___'■ t-'fr'V - rg 3-rr ,, - ^ x f ÍT f Page 10, William Penn Life, August 1989 ww iVll I v.'/ mw w/wA *«»»»*»»•< ^ ^ /•*///, ÉDES ElEtlZETEEWEE tWELVE.” Balaton: a magyar tenger Kerekgyártó Barbara A Magyar Oldal Tudósítója Második Rész Említésre méltó még itt az is, hogy a Balaton melléke Magyarország egyik műemlékekben leggazdagabb vidéke. Viszonylag kis területen itt találjuk a legtöbb középkori templomot, valamint a legtöbb várromot. Legendás, vén fákat is számontart a környék lakossága: Balatonakarattyánál a Rákoczi-szilfához, Keszthely közelében, Szentgyörgyvámál egy szelíd gesztenye fához, Balatonlellén egy 652 cm kerületű, 300 évesre becsülhető, fehér fűzfához, Balatonszentgyörgy vasútállomáson az 1858-ban ültetett közel 5 méter kerületű eperfához kapcsolódik egy-egy romantikus történet. A balatoni táj szépségét a festők és költők a XIX.-ik század elején fedezték fel, akkor kezdett kialakulni esztétikai értékelése, azonban kor romantikus Ízlésének megfelelően elsősorban a régmúlt emlékein, a várromoktól koronázott hegyeken volt a hangsúly. A Balaton első ábrázolói az 1820-as években voltaképpen illusztrátorok, a mai fényképészek ősei, akik emlékképeket adtak ki a nevezetes várromokról és az akkor egyetlen fürdőhelyről, Balatonfüredröl. Több korabeli magyar festő Balaton-képén is hasonló vonások mutatkoznak. Az új irányzat elsó jelentős Balaton festője Mészöly Géza, aki a balatoni táj szépségének első nagy felfedezője. Igen jelentős fordulat Csók fellépése, aki maga is számos képet festett a Balatonról; vele kezdődött az a modern balatoni táj szemlélet, amelyik érezhető számos XX.-ik századi magyar festő vásznán. Az 1920-as 30-as években születtek meg a mindeddig legsajátosabb, legkifejezőbb balatoni képek, Egry József festményei. Egry József Badacsonyban élt és a Badacsonyról úgyszólván portrékat festett. Vallomása megrendítő nemcsak a hegyről, de az itt élő emberről is. Az egyszerű munkásembert ábrázolja. Munka, erőfeszítés, de egyúttal emberi fenség, nyugalom árad a vizen halászó, vagy a parton biztosan álló alakjaiból. A mai Balaton festészetében jelentős személyiség Bartha László, valamint Udvardy Erzsébet, aki Badacsonyban él és festi különös álomvilágba vezető balatoni képeit. Borsos Miklós grafikáival, szobraival több balatoni üdülőhelyen talákozhatunk. Például a balatonfüredi hajókikötőnél felállított Balatoni szél cimü, női alakot ábrázoló szobrával, Tihanyban a révnél pedig Kerényi Jenő Balatoni legenda cimü müve áll. A Balaton tárgyú képekét s az ezzel kapcsolatos gazdag gyűjteményeket Veszprémben a Bakony Múzeum, Keszthelyen a Balaton Múzeum őrzi, de emellett balatoni témájú festmények egész sora is itt található. A szabadtéri színpadok lehetőséget nyújtanak népi együttesek, játék-és táncegyüttesek nagyszabású bemutatóira. Egy-két üdülőhelyen folkfestivált is rendeznek, népi együttesek tánc-és énekbemutatójával egyidejűleg népművészeti kiállítás is látható, elsősorban a Balaton melléki pásztorfaragók legújabb alkotásaiból. Sok országos, sőt nemzetközi tudományos konferenciát rendeznek a nagyobb balatoni üdülőhelyeken, igy Balatonfüreden a hagyományos orvosi, cardiológiai kongresszust, biológiai ankétot; Keszthelyen mezőgazdasági jellegű konferenciákat. Julius végén évröl-évre nagy sikert arat a Füredi Annabál, s hasonlóképpen nagy érdeklődés mellett tartják meg a nagyvázsonyi ünnepi lovasjátékokat és ősszel a badacsonyi szüretet. Ezen Balatonról szóló rövid ismertetésünket azzl a biztos tudattal zárjuk, hogy némely hires hely hallatán tagjainknál otthonos érzést keltettünk, mert már megfürdöztek a Balaton hüs vizében, vagy mert már hallottak róla, s hire hozzájuk is a cikk előtt jóval előbb odaért. Kívánjuk, hogy az odavágyók álma e nyáron teljesüljön, s a visszatérők pedig találjak meg újra kedvenc helyüket a "magyar tenger” csodálatos partvidékén. A Balaton felkészülve, teljes pompájában újra-s újra viszszavárja a messzeföldröl is idevágyó üdülőket, pihannivágyókat. Jó nyaralást, jó pihenést és kellemes kikapcsolódást az ezt keresőknek! A balatoni kecskekörmök Tóparton Rigós erdőben bujdosó nap, itt a tó, fekszem csöndesen, a part ring, mintha vinne csónak, a kék vizet nézegetem, és most közelről még a fü is, bármily kicsi és egyszerű is, épp oly gyönyörű, mint a tónak vizéből visszkacagó nap. (Szabó Lőrinc) Akik Tihany aloatt a Balaton tavában fürdenek, igen sok apró kövecskét találnak, amelyek csudásan hasonlítanak a kecskekörmörkhöz. Elmondom a regét, hogyan kerültek azok oda. Régen, nagyon régen, lakott a Balaton tó partján egy öreg, ördöngös asszony, akinek gyönyörű szép kecskenyája volt. Aki csak látta, megcsodálta a szép, selyemszörü kecskéket. De bezzeg kevélykedett is az asszony: — Nincs párja a kecskéimnek kerek a földön! Múlt az idő. Egyszer, honnét, honnét nem, egy szépséges fiatal leány vetődött a Balaton partjára. Nem egyedül jött ám! Kecskéket terelgetett maga előtt. Mégpedig milyen kecskéket? Elborította az irigység az öregasszonyt, mikor látta a leány kecskéit. No, ezt ne is nagyon csodáljátok, hiszen azt hitte, hogy az ö kecskenyája a legszebb kerek e földön s íme, a jövevény leány kecskéinek a körme is színarany volt, hát még a szőre! Regyogott, tündöklött, mint a fényes nap. Attól a pillanattól kezdve, hogy meglátta az asszony az aranyszörü kecskéket, nem volt nyugodalma. Éjjel-nappal fürt-faragott magában: hogy s mint tudja elpusztítani a leányt. Akkor aztán övé lesz az aranyszörü kecskenyáj is. A leány nem is sejtette, hogy miben fő az ördöngös asszony feje. Naphosszat a Balaton partján üldögélt, gyönyörködött a tó vizében. Megesett, hogy az este is ott találta a parton ültében: nézte a víznek tükrében a ragyogó csillagokat. A kecskék meg ezalatt szerte-széjjel jártak, szabadján. A jó Isten, aki vigyáz minden teremtett állatra, őrizte őket. Hát az öregasszony csak fúrt-faragott magában. Egy este, míg a leány a parton üldögéit, eke elé fogta hat címeres ökrét s széles, mély barázdát huzatott a Balaton-tó mentén, oly széleset s oly mélyet, hogy a leány ne tudjon a nyájához menni. Bizonyosan az ördöggel volt cimboraságban az öreg asszony, az segíthette a barázdahúzásban, mert földi ember azt meg nem tudta volna cselekedni. De ez még nem volt elég! Ahogy megvolt a barázda, rettentő vihar kerekedett. Zúgott, bőgött a tó, felcsapott magasra s egy szempillantás alatt megtöltötte az egész barázdát. A szegény leány ész néikül szaladt föl s alá, de akármerre szaladt, viz állta útját, aztán egyszerre csak sodorni kezdték a habok, belesodorták a barázdába. — Kecskéim, drága szép kecskéim! — sikoltotta a leány, azzal elmerült. Többé emberi szem nem látta. Hej, bezeg örült az ördöngös asszony. Szaladt az aranyszörü kecskékhez, hogy a maga karámjába terelje azokat, de a kecskék, amint meghallották a leány sikoltozását, mintha szemüket vesztették volna, úgy szaladtak a barázda felé. Szaladt ám utánuk az ördöngös asszony is, hogy valahogyan elejükbe kerülhetne. S mi történt? Az történt, hogy ördöngös asszony kecskéi is, amint látták szaladni asszonyukat, nosza, utána iramodtak, egyenesen a barázdának. Mire az asszony odaért, az aranyszörü kecskéknek hirenyoma sem volt, beleugrottak a barázdába, együtt haltak az ö kedves pásztorukkal. — Vissza, vissza! — kiabált az aszony a kecskéinek. Többet nem kiálthatott, mert egy rettentő nagy hullám csapott fel s elsodorta a kecskéket s az öregasszonyt a mélységbe. Rég volt, nagyon rég ez ... Az ördöngös asszony kecskéiből, meg a szép leány kecskéiből nem maradt egyéb a körmüknél... Az is kővé vált. Hogyne vált volna kővé, mikor olyan régen, nagyon régen történt, amit én most elregéltem. (Benedek Elek)
