William Penn Life, 1989 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1989-05-01 / 5. szám
May 1989, William Penn Life, Page 9 Édes m i /i ilim i dtelve..” A megtartó hagyomány — Népművészet: Kalocsa A magyar nép Íróit, történészeit és tudósait a kösépkori történetünk első századaitól napjainkig foglalkoztatják a kérdések: kik vagyunk mi magyarok? Hogyan éltek elődeink? Milyen értékekből áll az a műveltség, amit reánk hagytak? Hogyan őrizzük meg és gyarapitsuk? Mai magyar oldalunkon abba szeretnénk belekóstolni, hogy számba vegyük azokat a megtartó hagyományokat (ha csipetnyit is), ami bennünket arra késztetett, hogy ezeknek a hagyományoknak a megtartásával nemzeti jellegünkre fényt vessünk, s hova tartozásunkat velük megváltjuk, vagy éppenséggel kimutassuk azt. Anyanyelvűnkkel röviden már első cikkünkben foglalkoztunk. Most azokkal a népi hagyományokkal szeretnénk foglalkozni, melyek jellegzetes magyar volta választ próbál adni a "kik vagyunk,” és "kik voltak elődeink" kérdésekre. A néprajz az, mely eme kíváncsiságunkra feleletet próbál adni, s a kíváncsiságból — mármint kik és mik vagyunk mi — tudományt "csinál” és szerényen meghúzódva a többi tudomány mellett feltárja, összegyűjti azokat a jellegzetes hagyományokat, melyet egy nép, vagy népcsoport megtartva, évszázadokon keresztül, mint saját kezével festett önarcképet, mások elé állíthat, "bemutatkozása” gyanánt. Mi is tehát a hagyomány? Hogyan maradt ránk az a sok tudás, amit az előttünk járó nemzedékek fölhalmoztak? Minden bizonnyal ezer, meg ezer munkásóra, soksok türelem és szorgalom alkotja az alapját annak a hagyománynak, amit mi magyarok magunkénak vallunk. Apáról-fiura szállt, szájrólszájra öröklődött, az idősebbek gondosan tanították a fiatalabbakat, hosszú téli estéken elmondták hogyan éltek őseink, megmagyaThe material contained in „Magyar Nyelv! Édes Nemzetemnek Nyelve. is compiled and submitted each month by Barbara Kerékgyártó of Hajdudorog, Hungary rázták a természet titkait, megfejtették a számukra ismeretlen jelenségeket és pontosan ragaszkodtak alkalomról-alkalomra a megszokott mozdulatokhoz, szokásokhoz, hagyományt alakítottak ki maguk között ápolva, dédelgetve azt. Ilymódon az emberek "beleszülettek” a hagyományba; s a hagyomány közösséget hozott létre, testvéri érzést fejlesztett, tartalmasat, idötállót. Ilyen hagyományokat őriznek népzenénk, népművészetünk, népi szokásaink. S ezek ha nem is kötődnek szorosan tájakhoz, de jellegzetességüket, szülőhelyük pontosan fémjelzi. Kevés olyan ember él ma Magyarországon, és a határain túli magyar nagyközösségben, akinek a Kalocsa városnév hallatára ne a népművészet jutna eszébe. A sokvirágú kalocsai hímzés és kalocsai pingálóasszonyok falfestésének hire messze földre eljutott. Ebben jelentős szerepe van az egykori Gyöngyösbokrétának (világhírű népi táncegyüttes), majd a különböző kalocsai együtteseknek, amelyek nemcsak a kalocsai nép vélt, vagy valódi tánchagyományát vitték színpadra, hanem sok hímzéssel díszített színes viseletét is ország-világ elé tárták, s elterjesztették. Kalocsa régi dél-alföldi város. Néprajzilag átmenet az Alföld és a Dunántúl között. Népművészete visszanyúlik egészen a 18.-ik századba. A múzeumokban őrzött 19.-ik századi bútordarabokon a motívumok között leginkább a tulipán, a rózsa, a gyöngyvirág szerepel. Amit a férfiak készítettek, faragtak azt általában az asszonyok festették ki. Valószínűleg a bútorfestésböl alakult ki a mintairással, hímzéssel egyidejűleg a pingálás, a falfestés művészete. Ezzel kizárólag az asszonyok foglalkoztak. A pingálás ma már egyedül csak Kalocsán és környékén található meg az országban. A bútorfestéshez olajfestéket, a húsvéti tojás díszítéséhez viaszt, a pingáláshoz tejjel elkevert egyszerű porfestéket használtak. A pingálóasszonyok képzelete egyre újabb virágokat teremtett. Mintagazdaságuk kimeríthetetlen. Minden elörajzolás nélkül, biztos kézzel festették a falakat. Nemcsak saját otthonukat, vagy a falubeli házakat festették, hanem országszerte sokfelé megfordultak. Magyarországon számtalan középület őrzi e falfestészet csodálatos alkotásait. Az egyszerű, kezdetben csak apróvirágos futóminták helyett, ma ragyogó színekben pompázó, szövevényes virágbokrokkal telepingáit falakat látunk, amelyeknek virágerdejében sokszor a "virágot is virággal” ékesítik. A falfestés művészetével egyidöben alakult ki a mintairás és a hímzés művészete. A hímzés valójában a 19.-ik század második felében indult fejlődésnek. Az "iróasszonyok” a mintákat lila, vagy kék festékbe mártott üveg vagy ludtollal szabadon, rögtönözve rajzolták az anyagra. A diszitmény-kincs kezük nyomán csalhatatlanul kalocsaivá vált. Csodálhatjuk a vonalvezetés határozottságát, a motívumok változatosságát, a kompozíció tökéletességét! Az eleinte tiszta fehér hímzés mellett, ami megmaradt, s ma is közkedvelt, megjelent először a fekete, majd a kék-fehér és a kékpiros hímzés. A legkorábbi sokszínű darabok az 1904-1905-ös évekből valók. Mivel a fonalak nem voltak még mind színtartók, a fennmaradt régi színes hímzéseket főleg a kifakult zöld jellemzi. Ahogy a motívumok és a színek gazdagodtak, úgy vált pompásabbá a népviselet, egyre több használati és dísztárgyon jelent meg a hímzés. A diszitöelemek száma kimeríthetetlen. A színek ugyancsak sokféle elnevezését a környező természetben tapasztalt színárnyalatokból vették. így jött létre a tulipiros, az irigysárga, a fecskenyak-vörös, a vadgalamb-kék, a gálic-kék, a bársony-kék és sok más sajátos elnevezés. A hagyományos lyukhimzés és a laposhimzés mellett csipkeszerüen áttört madeirás és reseliös fehérhimzéseket is készítenek. A színes kalocsai hímzés kibontakozása elválaszthatatlan özv. Kovácsné Király Ilus tevékenységétől. Gyönyörű hímzéseket készített, egyre újabb mintákat tervezett. Benne egyesült a páratlan műgond a hagyományokat őrző néprajzi gyűjtő felelősség tudatával. Hímzésein a kalocsai himzésvilág valamennyi stilusrétege megtalálható. Számos tehetséges követője fejlesztette és fejleszti ma is tovább ezt a csodálatos népmüvészetet-mint megtartandó nemzeti hagyományt Keresztöltés Weöres Sándor Kövér béka tavon hintáz árnyék moccan akác ágán habos virág szirom ezer csillag mellett felhő fátyol ______Elmélkedések______ A politikusok olyanok, mint az utcaöntözök, akik sarat tudnak csinálni, amikor süt a nap, de nem tudnak napsütést csinálni, amikor sár van. ***** A házasság láncai annyira terhesek, hogy viselésükhöz ketten kellenk — sőt olykor hárman is. ***** Régi szót új értelemmel megtölteni, olyannal, amelyet a használat, vagy az öregség úgyszólván kiürített belőle, az nem újítás, hanem ifjítás. A nyelvet azzal gazdagítjuk, hogy feltúrjuk. Úgy kell bánni vele, mint a szántófölddel: hogy ismét termékennyé tegyük, amikor már kimerült, ahhoz jó mélyen meg kell forgatnunk. ***** Csak az vagy, amivé válsz — mély igazság ez, de csak azzá válsz, ami vagy — s ez még mélyebb igazság. ***** Könnyen csinálni azt, ami másoknak nehéz: ez a tehetség, megcsinálni azt, ami a tehetségnek lehetetlenség: ez a lángész.
