William Penn Life, 1989 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1989-04-01 / 4. szám
April 1989, William Penn Life, Page 9 ^ 0H /'///, EBES I I171III III liyEEVE-1848-ra, Petőfire emlékezve w Ezemyolcszáznegyvennyolc, te csillag, Tea népek hajnalcsillaga!.... megviradt, fölébredett a föld, fut A hajnaltól a nagy éjszaka. Aranybetüs Petöfi-sorok ezek a magyar történelemben. S ki ne tudná, hogy ez az év a magyarok nagy nemzeti ünnepét fémjelzi. Jelzi pedig pontosabban március 15.-ét, melyet valójában "Petőfi napjának” könyvelt el a magyar nép, mint nemzeti szabadságharcunk örökké visszavárt, felejthetetlen halottjának, akinek gondolatai, s álmai a szabadságról, s a népről, a nép jövőjéről még ma is kínzó örökségünk. Békithetetlen ellensége volt az önkénynek, az elnyomásnak, az egyenlőtlenségnek - eszméivel ezért küzdhet ma is közöttünk, az örök lázadás el nem fojtható lobogásával. Nem térhetünk itt ki hosszan a nagy napra, 1848. március 15.ére - minden magyar érti e dátum jelentőségét. De hangsúlyoznunk kell a költő személyes szerepének rendkivülíségét. "Holnap ki kell vívnunk a sajtószabadságot! - És ha lelövöldöznek? - Isten neki! Ki várhat ennél szebb halált?” Ezzel a gondolattal aludt el Petőfi a március 14-röl 15.-re virradó éjszakán. S a történész nem tehet mást, mint egyetértéssel idézheti Jókai Mórnak, Petőfi hü fegyvertársának megragadó szavait: "Ez a csodálatos nap, 1848. március 15.-e, mintegy személyesen is, Petőfi Sándor forradalmi szellemének, cselekvő bátorságának köszönhető. "Ezt a napot "Petőfi napjának” nevezze a magyar nép; mert ezt a napot ö állitá meg az égen, hogy alatta végigküzdhesse a nemzet hosszúra nyúlt harcát szabadsága ellenségeivel. Petőfi merész fellépése nélkül ki tüdja meddig forgatták volna a politikusok a szóbeszéd archimedesi csavarát!” A világtörténelemben sok kiváló forradalmár küzdött és sok nagyszerű költő alkotott, de egészen kivételes történelmi szerep igazán Petőfinek jutott: költő létére egy népforradalom kezdeményezője lett! Nemzeti Dalára a Petőfi bálvány ozók, az egyetemi ifjúság, késznek mutatkozott vele esni el a harcban: Talpra magyar, hi a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk, vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! Csak négy mondat; egy kérdőjeles a gondolkodásnak, három felkiáltójeles a tettnek! De megérti-e az ifjúság és Pest népe a pillanat parancsát? - Megértette! - a görgeteg elindult, ellenállhatatlanul sodorva a lakosságot, szabadságot, egyenlőséget és Kossuthot éltetve. S a csoda, az alig remélt, a várvavárt csoda megtörtént: a forradalmaktól megrémített bécsi udvar engedményekre kényszerül, és még márciusban Magyarországon is, először a Habsburgok alatt, Batthányi vezérlete alatt, Kossuth, Széchenyi, Eötvös és Deák Ferenccel az élen független magyar kormány alakul. S Kossuth körül kialakul egy uj vezető gárda, s 1848 őszén, amikor az ellenforradalom nyílt támadást indított a forradalmi magyarság ellen, véget vet a hónapokig tartó huzavonának és harcba viszi a nemzetet. És Kossuth elindult legendás alföldi toborzó útjára, Petőfi pedig az ország keleti felén fáradozott a népfelkelés megszervezésén. A magyar nép akkor történelme legnagyobb szerepű küzdelmét vívta az osztrák elnyomás ellen. E harcban eszményre, példára is szükség volt. Petőfi ilyen eszményül ajánlkozott. Ezért ment az első lehető alkalommal a csatába. - A csatába - nem a halálba! - Azért ment, hogy személyesen küzdjön érte. Hogy győzhessen! De nem igy történt. Akik felmerték venni a kesztyűt az önkény kihívó támadásaival szemben, azok a végén mégsem tudták megmenteni a hazát. S nem rajtuk múlott, hogy a világosi fegyverletétel a végső, a mindent bevégzö vereség; s hogy a minden oroszok cárjának varsói palotájában az ifjú Ferencz József hálás csókot nyomott Miklós cár jobbjára. És ö is elesett. Petőfi. A márciusi ifjúság, a márciusi napok vezére, a világszabadság dicső bajnoka, úgy ahogy azt annyiszor elképzelte: a csatatéren. És mégsem! "A holttesteken át fújó paripák” nem a kivívott Világszabadság diadalára száguldtak; a győzelmes ellenforradalom zsoldosait repítették újabb és újabb gaztetteik felé. - És mégis győzött! - Diadalt aratott eszméivel, amelyek ma is időszerűek és még holnap is azok lesznek; Ha majd a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán, Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, mert itt van már a Kánaán. * S addig! - Addig Kossuth szavára hallgatunk; emlékezünk és öszszefogunk. És kegyelettel adózunk az ünnepeknek, miknek nem csupán az ünneplés, de főként a történelmi tanubág és okulás a célja. S valljuk PETŐFI SÁNDOR (1823-1849) nemzedékről nemzedékre Kölcseyvel együtt, hogy "minden nemzetet saját nyelv, saját szokások, saját ősök és saját hagyományok kötnek együvé és választanak el egymástól; és ezen felsoroltak valamennyien a múltból hatnak a jelenre, s mind lélekröl-lélekre plántált emlékezeten nyugosznak. "S aszerint, hogy ezen lélekröllélekre plántált emlékezetek hűen ápoltatnak, vagy hüségtelenül, hidegen elhagyatnak, gazdag nemzeti élet fejlődik belőlük, vagy nemzeti hervadás és enyészet következik.” Emlékezzünk tehát mi is és mutassuk meg, hogy őseink nyelvén mi is hagyunk valamit maradékainknak. Tegyük méltóvá magunkat a reményre, amit ők belénk vetettek. Krisztus igy szólott: ahol ketten-hárman összegyűltök (tiszta imádással tudniillik!), ott leszek én Veletak! - Ilyformán szól a haza is: ahol ketten-hárman összegyűltök (tiszta nemzeti lélekkel tudniilik!), ott leszek én bennetek! Mert a hazának szent neve nem csatolja magát a föld porához! Tiszta szívből kívánjuk, hogy igy legyen. Kihantolják a vélt Petőfi-sírt A Petőfire való emlékezés nem lenne teljes, ha a mai napon ne szólnánk arról a csodálatos, költőhöz való mágikus ragaszkodásról, a szabadságharc leverését követő időktől egészen napjainkig, mellyel a magyar nép Petőfi szabadságharcban való eleséséhez kapcsolódik. A haza népe Petőfi halálának körülményeibe, nem volt hajlandó belenyugodni. Évtizedekig vélték az országban itt, vagy ott felbukkani. Mások azt állították, hogy Oroszországban raboskodott. Majd még mások erősen állították, hogy a bujdosó költőt vendégül látták. Halálának körülményei körül kialakult mende-mondák is számtalan változatban bővelkedtek; a segesvári csatában bár sokan látták a költőt, elesni azonban senki sem. Ahányan ekkor még állítólag látták, annyiféleképpen mondták el, hogy tulajdonképpen, merre és hol. Személyének, elesésének ily mélységes varázsa, illetve retteneté után, "sírjának” felkeresésére indult meg a fáradtságot és reménytelenséget nem ismerő felfedező - hadjárat, s tart a mai napig! Álljon itt példának 1988. december 26.-án, a magyarországon megjelenő Vasárnapi Hírekből egy ezzel kapcsolatos Petöfi-sirját megtalálni vélt legfrissebb hirkivonat: Igaz-e hogy az 1856 májusában Barguzinban elhunyt Alekszandr Sztyepanovics Petrovics magyar őrnagy és költő: Petőfi volt. 1985 szeptemberében. V. Tyivanyenko munkácsi irodalomtörténész azt állította, hogy a Szibériában elhunyt Alekszandr Petrovics azonos Petőfi Sándorral. Hadifogolyként került e tájra, és feleségül vette Tatjana Kuznyecovát. Az irodalomtörténész akkor döntőnek tűnő bizonyítékot közölt. E szerint ugyanis a szibériai Petrovics Kiskörösről nevezte el Csita környéki tanyáját. Balajthy András filmrendező két és fél éve foglalkozik Petöfi-kutatással. Kapcsolatba lépett szibériai tudósokkal, levéltárakkal. Elutazott Barguzinba, átnézhette a valamikori temető alaprajzát beszélgetett az ott élő öregekkel. S olyan dokumentumokat hozott magával, amelyekkel bizonyította, Petőfi Szibériában nyugszik. A leleteket egy időben vizsgálja majd egy szovjet, egy amerikai tudós és Kiszely István magyar antropológus. Ha a neves szakértők hitelt érdemlően megállapítanák, hogy a barguzini sírban Petőfi Sándor nyugszik, akkor hazaszállítják és Magyarországon temetik el. így tehát végérvényesen csak jövő nyáron oldódik megaPetöfi-talány. Ha megoldódik.
