William Penn Life, 1989 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1989-03-01 / 3. szám
March 1989, William Penn Life, Page 3 ÉDES NEHZETEIWEK IWEEVE.” Hosszú hallgatás után örömmel tudatjuk kedves magyar nyelvű olvasóinkkal, tagjainkkal, hogy William Penn Life magazinunk ezen időponttól, minden kiadványában, magyar-nyelvű oldallal jelentkezik. Célja a magyar nyelv, a magyar irodalom, művészet és zene, történelem és népművészet, népi hagyomány felelevenítése, életbentartása, mégha tesszük ezt ily szükreszabott keretek között is. Kényszere mindezek életbentartásának, köztűnk magyar származású William Penn tagok között, óriási. Mondhatnánk ezt Illyés Gyula, a nemrég elhunyt nagy magyar költőóriás Koszorú című verséből idézve ílymódon is: "Fölmagasodni nem bírhatsz. De lobogsz még szélkaszabolta magyar nyelv, lángjaidat kígyóként a talaj szintjén iramítva, sziszegvén néha a kíntól, többször a béna dühtől megalázott... Újra a fű közt, a gazban, az aljban. Mint évszázadokon át a behúzott vállú parasztok közt. A ne szólj szám, nem fáj fejem aggjai közt. . . .” Száz év nagy idő egy egyesület életében. De mi túléltük, túlvészeltük! Vagyunk, létezünk, erősödünk — és ma is magyar hagyományt örzünk, ápolunk, őseink nyelvén /is/ beszélünk, PRÓBÁLUNK beszélni, "a ne szólj szám, nem fáj fejem” fogalma dacára egymásra felfigyelünk, ha "titkos” nyelvünkön valahol megszólalunk, és büszkeség tölt el bennünket, mert társra találtunk, aki hozzánk hasonlóan, valamilyen megmagyarázhatatlan csodálatos kényszerűség hatására "így” kíván szólni. S mintha mindannyiunkban ott ______Elmélkedések______ Az az igazi hazánk, ahol a legtöbb magunkfajta emberre akadunk. ***** Nem akadtam még olyan emberre, akitől nincs mit tanulni. Az a kormány a legkevésbé rossz, amely a legkevesebbet mutatkozik, a legkevésbé érezhető, és a legkevesebb pénzünkbe kerül. ***** Ha valamely embernek érdemei vannak, mire való az, hogy kitüntessék? — De ha nincsenek, akkor kitüntethetik, mert az tekintélyt ad neki. ***** Tudjátok, hogy mi a kötelesség? — Az, amit másoktól követelünk. ***** Alapjában véve, van-e komoly értelme annak az életnek, amelybe akaratlanul lépünk be, s amelyből akaratunk ellenére távozunk? ***** Tanítani: az kétszeresen tanulni. ***** Semmiben nem lelhetünk költészetet, ha nem hordozzuk azt önmagunkban. ***** Sok időnek kell eltelni ahhoz, hogy jól tudjuk azt, amit megtanultunk. Első magyar nyelvű "ünnepi” oldalunkat azzal a reményteljes érzéssel zárjuk, hogy tagjaink és barátaink, magyar szót, magyar elmélkedést is látva újságunkban, még odaadóbban és még lelkesebben fogják majd hirdetni egyesületünk testvéri, baráti és segitö — kezet nyújtó szándékát, s hogy azokhoz is eljút a szavunk, akik mindezideig még nem csatlakoztak nagy családunkhoz. lenne titkosan elrejtve Csokonaynk fohásza nyelvünk iránt, melyet Ö így öntött helyettünk szavakba: "Magyar Nyelv! Édes nemzetemnek nyelve! — Teáltalad szólaltam én meg először, Teáltalad hangzott az én fülembe az édesanyai nevezet.... ' 'Te reszkettetted meg a levegőt, melyet legelőször szívtam az én bölcsöm körül, Te töltötted be azt az én nevelőimnek, az én hazámfiainak, s az engemet szeretőknek nyájaskodásaival, Teáltalad kérte az én csecsemő szám a legelső magyar eledelt. "S azolta mind a mai napig is, az én ifjúságomnak változó sorsú napjáig, édesebben hangzott Teáltalad az életnek közbeszéde, s a pajtásosságnak édes szava. "S az én elmémnek gondolatja mindenkor feljebb emelkedett Teáltalad, s a Te toliadból kicsorgott írásokban több örömet talátam, mint az idegeneknek legtanultabb munkáiban.” Üdvözöljük, illetve kezdjük el hát eme első magyar nyelvű kiadványunkat, alapítóink nyelvének szentelve azt, Faludy György: Óda a magyar nyelvhez című monumentális versével, mely méltó képpen állít emléket közös nyelvünk mindennemű szépségének. Óda a Magyar Nyelvhez Faludy György Kéri Pálnak Most, hogy szobámban ér az est setétje te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje s ajkad, melyről az esti fák alól először szólt az ének magyarul. Arcod tatár emléke már ködös de titkunk itt e földön még közös s a te dalod zsong minden idegemben itt, idegenben. Magyar nyelv! Vándordiákon kísérőm, sértett gőgömben értöm és kísértöm, kínok között, gondoktól részegen örökzöld földem és egész egem, bőröm, bérem, bírám, borom, míg bírom és soraimmal sorom túl a síron, kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász: mennyei poggyász. Magyar szó! Ajkamon s gégém lazán vont hangszerén lázam, házam, hazám, almom-álmom, lovacskám, csengös szánom, és dal a számon mit kérnek majd számon: nincs vasvértem, páncélom, mellvasom, de Berzsenyivel zeng a mellkasom s nem győz le ellenség; rangomra törvén sem haditörvény. Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel, de én itt állok az ikes igékkel. Árkon-bokron kergethetsz hét világnak; a hangutánzó szók utánam szállnak mint sustorgó füzesbe font utak fölött alkonykor krúgató ludak s minden szavamban százszor látom orcád, bús Magyarország. Kihalt gyökök: tőzeggel súlyos rétek ahol a fák, mint holt igék, kiégtek. Ös szók: a szemhatárról századok ködéből még derengő nádasok, gyepüs vápákon elhullt katonák, ti bíbicek, bölények, battonyák miket vadásztak vén csillyehaj ókról lápos aszókon. Magyar szó! Múltam és jövendő sorom, népek közt sorom és mindegyik sorom. Magas hangok: szöcskék és tücskök rétje, mély hangok: alkony violasötétje, kötőszók: sok-sok illanó fodor, s hangsúly, te vidám hangsúly, te komor, telkünk dolmánya, szötteses, világszép s búzavirágkék. Múlt T-je: történelmünk varjúszárnya, karók, keresztek és bitófák árnya, s melléknevek, gazdag virágbarázdák, busák, buják, burjánzók és garázdák, melyik vidám faeke nyomtatott? S ti mellérendelt, kurta mondatok mint paprika, ha füzére vereslön lóg az ereszről. Ragok: szegények szurtos csecsemői, kapaszkodtok s nem tudtok nagyra nőni, és E-betük serege: fekete mezön zsellérek koldus menete, s ti kongó-bongó helyhatározók, kukoricásban jó irányt hozók, ban-ben-bim-bam: toronyból messze hangzó könnyű harangszó. Jelentömód. Az aszály mindörökre ráült a szürke, megrepedt rögökre. Magánhangzó-illeszkedés! Kaján törvénykönyvvé Werböczi gyúrt talán? Mi vagy? Fülledt ötödfél százada robotba tört paraszt alázata, vagy összhang, mely jövendő, szebb utakra messze mutatna? És főnevek, ti szikárak és szépek, ti birtokos ragokkal úri népek, országvesztök, elmozdithatlanok, s ti elsikkadt, felőrölt alanyok, megölt vagy messze bújdosó flak, Hajnóczyk, Dózsák meg Rákócziak ó jaj nekünk, mi történt ennyi lánggal és a hazánkkal? Parasztok nyelve, nem urak latinja, nem grófok rangja, de jobbágyok kínja, magyar nyelv! fergetegben álló fácska, hajlongasz szélcibáltan, megalázva — s ki fog-e törzsöd lombbal hajtani? Te vagy jelenünk meg a hajdani arcunkat rejtő Veronika-kendő és a jövendő. Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk és forró mint forrongó szellemünk. Nem teljesült vágy, de égő Ígéret, közös jövő és felzengö Ítélet, nem hüs palackok tiszta óbora, nem billentyűre járó zongora, de erjedő must, könnyeinkben úszó tárogatószó. (Paris, 1940 május) 1
