William Penn Life, 1976 (11. évfolyam, 1-4. szám)

1976-10-01 / 4. szám

Megérkezés a Ferihegyi repülőtérre: Dankó István és Ker­tész Albert igazgatók A hazalátogatók megkoszorúzták Washington szobrát a Városligetben Az első üdvözletek: dr. Szabó Zoltán, az MVSZ- főtitkára. Charles Elemér, a William Penn Egyesület Központi elnöke, és Molnár István, az MVSZ főtitkár-helyettese Tudósítások egy utazásról Nehéz zökkenéssel fékeznek az autóbu­szok. Négy Ikrus áll a Duna-kanyarban az út szélén. Az egyik ajtaja kinyílik — egy asszony száll ki belőle. Kezében apró műanyag zacskó. Leszalad a Duna part­jára, kezével beletúr a nedves, kavicsos földbe. Amikor visszatér, a zacskó tele sö­tét Duna-földdel. Kavicsos is, porhanyós is, vizes is — de az asszony büszkén, mint valamiféle győzelmi jelvényt mutatja a többieknek. Tapsvihar a válasz. A néhány dekás ereklye bekerül a bőröndbe, s majd megkezdi világkörüli útját — emlék lesz belőle egy amerikai kis lakásban. Rög az anyaföldből. A buszok lomha sóhajjal indulnak to­vább. Útirány: Esztergom, Győr, Szombathely, Pannonhalma, Balaton, Székesfehérvár ... Valóban ez volna? Valóban csak városok nevei fémjeleznék ennek a Magyarorszá­gon töltött néhány napnak a céljait? Azt hiszem, ennél sokkal több. A William Penn Egyesület — fennállá­sának kilencvenedik, az Amerikai Egyesült Államok létének kétszázadik esztendejé­­^>en .— naSy vállalkozásba kezdett: nagy­szabású utazást szervezett Magyarországra. Mintegy száznyolcvan egyesületi tag, szinté a teljes vezetőség áldozott időt, pénzt, fá­radságot rá, hogy átélje azt a megható, mindig megismétlődő és mégis egyszeri pillanatot, amikor a gép leereszkedik a repülőtéri betonra, s olvashatóvá válik a Ferihegyi repülőtér színes felirata: Buda­pest. Szinte mindenkinek mást jelent ez a név. Van, aki innen indult el évtizedekkel ezelőtt. Van, aki egész életében ide vá­gyakozott, s előbb látta meg New York, London, Párizs házrengetegeit, mint a bu­dai, pesti kupolákat. Van, aki Kalifornia napja, Ohio felhői alatt nevelkedvén, csak meséket, színes, talán-igaz-sem-volt törté­neteket hallott egy városról, ahol „képzeld — mindenki magyarul beszél”. S van, aki eddig még csak a kíváncsiságot érlelte meg: mi lehet ez a távoli, titokzatos vá­ros. amelyért szülők, nagyszülők szeme néha könnyel telik meg. És most itt van. A teraszon integető, kiáltozó rokonok, a kezek virágot szorongatnak, a Magya­rok Világszövetsége vezetői az egyesüle­tet üdvözlák. Azután autóbuszok, szállo­dák, az első vacsora, az első éjszaka egy — még — ismeretlen városban, s másnap reggel indulás az „ismeretlenbe”: út Ma­gyarország felfedezésére. . . Tizenhárom bányász. Az öreg Pálinkás Mihálynak sikerült rábeszélni őket, hogy egy (!) dollárt megkockáztassanak, egyet­len dollárt egymás megsegítésére. Az eset Hazletonbam (Pa.) történt, 1886. február 21-én. Egy beteg bányászt a házi­asszonya ágyastul kitett az esőre, mivel az nem tudott fizetni. Pálinkás Mihály szemtanúja volt mindennek. Befogadta a A William Penn vezetősége a Magyarok. Világszövetsége képviselőivel a repülőtéren Az Esztergomi Bazilikában

Next

/
Thumbnails
Contents