William Penn Life, 1976 (11. évfolyam, 1-4. szám)
1976-10-01 / 4. szám
Megérkezés a Ferihegyi repülőtérre: Dankó István és Kertész Albert igazgatók A hazalátogatók megkoszorúzták Washington szobrát a Városligetben Az első üdvözletek: dr. Szabó Zoltán, az MVSZ- főtitkára. Charles Elemér, a William Penn Egyesület Központi elnöke, és Molnár István, az MVSZ főtitkár-helyettese Tudósítások egy utazásról Nehéz zökkenéssel fékeznek az autóbuszok. Négy Ikrus áll a Duna-kanyarban az út szélén. Az egyik ajtaja kinyílik — egy asszony száll ki belőle. Kezében apró műanyag zacskó. Leszalad a Duna partjára, kezével beletúr a nedves, kavicsos földbe. Amikor visszatér, a zacskó tele sötét Duna-földdel. Kavicsos is, porhanyós is, vizes is — de az asszony büszkén, mint valamiféle győzelmi jelvényt mutatja a többieknek. Tapsvihar a válasz. A néhány dekás ereklye bekerül a bőröndbe, s majd megkezdi világkörüli útját — emlék lesz belőle egy amerikai kis lakásban. Rög az anyaföldből. A buszok lomha sóhajjal indulnak tovább. Útirány: Esztergom, Győr, Szombathely, Pannonhalma, Balaton, Székesfehérvár ... Valóban ez volna? Valóban csak városok nevei fémjeleznék ennek a Magyarországon töltött néhány napnak a céljait? Azt hiszem, ennél sokkal több. A William Penn Egyesület — fennállásának kilencvenedik, az Amerikai Egyesült Államok létének kétszázadik esztendejé^>en .— naSy vállalkozásba kezdett: nagyszabású utazást szervezett Magyarországra. Mintegy száznyolcvan egyesületi tag, szinté a teljes vezetőség áldozott időt, pénzt, fáradságot rá, hogy átélje azt a megható, mindig megismétlődő és mégis egyszeri pillanatot, amikor a gép leereszkedik a repülőtéri betonra, s olvashatóvá válik a Ferihegyi repülőtér színes felirata: Budapest. Szinte mindenkinek mást jelent ez a név. Van, aki innen indult el évtizedekkel ezelőtt. Van, aki egész életében ide vágyakozott, s előbb látta meg New York, London, Párizs házrengetegeit, mint a budai, pesti kupolákat. Van, aki Kalifornia napja, Ohio felhői alatt nevelkedvén, csak meséket, színes, talán-igaz-sem-volt történeteket hallott egy városról, ahol „képzeld — mindenki magyarul beszél”. S van, aki eddig még csak a kíváncsiságot érlelte meg: mi lehet ez a távoli, titokzatos város. amelyért szülők, nagyszülők szeme néha könnyel telik meg. És most itt van. A teraszon integető, kiáltozó rokonok, a kezek virágot szorongatnak, a Magyarok Világszövetsége vezetői az egyesületet üdvözlák. Azután autóbuszok, szállodák, az első vacsora, az első éjszaka egy — még — ismeretlen városban, s másnap reggel indulás az „ismeretlenbe”: út Magyarország felfedezésére. . . Tizenhárom bányász. Az öreg Pálinkás Mihálynak sikerült rábeszélni őket, hogy egy (!) dollárt megkockáztassanak, egyetlen dollárt egymás megsegítésére. Az eset Hazletonbam (Pa.) történt, 1886. február 21-én. Egy beteg bányászt a háziasszonya ágyastul kitett az esőre, mivel az nem tudott fizetni. Pálinkás Mihály szemtanúja volt mindennek. Befogadta a A William Penn vezetősége a Magyarok. Világszövetsége képviselőivel a repülőtéren Az Esztergomi Bazilikában
