William Penn Life, 1973 (8. évfolyam, 1-4. szám)
1973-10-01 / 4. szám
A negyedévi igazgatósági gyűlés jegyzőkönyvi kivonata KIVONAT a William Penn Egyesület IGAZGATÓSÁGÁNAK 1973. szeptember 10-12-én, Pittsburgh, Pennsylvániában tartott harmadik negyedévi gyűlésének JEGYZŐKÖNYVÉBŐL. 1. Charles Elmer, központi elnök minden jelenlevőt szívélyesen üdvözölt. Őszinte örömét fejezte ki afelett, hogy a hivatalos család minden tagját jelen láthatja, ebbe a számvevő bizottság tagjait is belefoglalta. Örvend a jó egészségnek, melylyel az Igazgatóság őszi gyűlésén részt vehetnek. A jelenlevők tudomására hozta, hogy fontos tárgysorozatot készített elő. írott jelentését az igazgatóság tagjainak egy héttel előbb elküldte. Reméli, hogy az igazgatók a jelentését megkapták és hogy azt készek alaposan megtárgyalni és az Egyesület javára hasznos indítványokat tenni. Reméli, hogy mindenkinek élvezetes volt a nyár és kellemes a vakáció. Miután szeptemberben van Labor Day, az emlékezteti arra, hogy a William Penn érdekében az elmúlt évben keményen és komolyan dolgoztunk azért ,hogy Egyesületünk haladjon előre. Bár néha a kilátások nem mindig ragyogók, reméli, hogy az év hátralevő hónapjai is sikeresek lesznek és igy 1973 kedvező eredményeket fog hozni. Charles központi elnök rámutatott arra, hogy a finánciális és gazdasági világban nagy változások mennek végre. Ezeket a változásokat fel kell ismernünk és azokhoz alkalmazkodnunk kell. A felelőséget magunkra kell vállalnunk, hogy ezekre a folytonosan felmerülő uj problémákra megoldást keressünk. Tagságunk bizalmát meg kell őriznünk. Mi, a hivatalos család a tagságunk nagykövetei vagyunk. Uj üzleti lehetőségek felé keresnünk kell az utat, hogy Egyesületünk jövője folytonos növekedést hozzon. Charles központi elnök nagy örömét fejezte ki Ft. Jacobs P. András igazgató jelenléte felett, mert a közelmúltban betegsége kórházba vitte, valamint üdvözölte Sabo János igazgatót, aki szintén kórházban volt. Sajnálkozással jelentette be, hogy Balogh András, keleti területi szervező, megint kórházban szenved és mindnyájunk nevében gyors gyógyulást kívánt. Zam János Toledói szervező szintén kórházi kezelés^ alatt volt. Mély sajnálkozással és gyásszal osztozunk Banes B. Gay, jogtanácsosunk gyászában, akinek édesanyja, Mrs. Bányácsky Mary meghalt. Édesanyja egy nagy lélek volt, tele lelkesedéssel, odaadással és megértéssel. Továbbá mély részvétünket fejezzük ki a következők elhalálozásáért: Magyary Ferenc, a 44-ik fiók volt ügykezelője és 24 éven keresztül központi igazgató, Akron, Ohio; Koos Ferenc, a 230-ik fiók elnöke, Terre Haute, Indiana; Melnick (Mudry) Phillipné, a 76-ik fiók levelező titkárja és tudósitója, Philadelphia, Pennsylvania; Bécsi István, a 296-ik fiók manage rének, Charles Györgynek, apósa, Leechburg, Pennsylvania. A jelenlevők fennállással és néma imával tisztelegtek az elhunytak emlékének. Charles központi elnök a következőknek kívánt boldog születésnapot: Radvány J. Ferenc, igazgató; Banes B. Gay, jogtanácsos; Sabó János igazgató; Beró Ferenc igazgató; Kertész Albert, igazgató; Dr. Gömöry C. Sámuel, főorvos és Nagy G. Gusztáv, kerületi szervező. 2. Balia P. János, az Igazgatóság elnöke a gyűlést megnyitotta és a központi tisztviselőket, az igazgatókat és a számvevő bizottság tagjait szívélyesen üdvözölte. Minden jelenlevőt melegen köszöntött és boldog volt, hogy a hivatalos családot jóegészségben és jókedvben láthatta. A tárgysorozat el lett készítve és reméli, hogy a tanácskozások és határozatok a szokásos szép lelkületben, megértésben és együttműködésben lesznek megint lefolytatva. A számvevő bizottságnak sikeres munkálkodást kívánt. 3. Mrs. Bégányi Emma, a számvevő bizottság titkárnője, megköszönte a központi elnöknek és az Igazgatóság elnökének a szívélyes üdvözleteket. Kijelentette, hogy mindig boldogok, amikor az Igazgatósággal egyidejűleg gyülésezhetnek és dolgozhatnak. Az Igazgatóság munkájára Isten áldását kérte. 4. Az Igazgatóság, a számvevő bizottság és a központi tisztviselők az Egyesült Államok zászlaja előtt elmondták a hűségfogadalmat. Ft. Jacobs P. András igazgató előimát mondott. 5. Gay B. Banes jogtanácsos mindenkinek együttesen és egyenként megköszönte részvétük kifejezését édesanyja halála alkalmából. Ugyancsak megköszönte a közelmúltban az előválasztásoknál kimutatott támogatásukat, amikor Allegheny County bírói tisztségére pályázott. 6. Ft. Jacobs P. András igazgató szintén megköszönte a tagoknak azt az érdeklődést, jókívánságokat és üdvözleteket, melyekkel a közelmúltban kórházban elszenvedett betegségén enyhítettek. 7. Balia P. János, az Igazgatóság elnöke, a számvevő bizottságot elbocsátotta, hogy folytathassák munkájukat. 8. Radvány J. Ferenc, az Igazgatóság jegyzője felolvasta a névsort, mely szerint a következők vannak jelen: Charles Elmer, központi elnök; Varga L. Lajos, központi alelnök; Balia P. János, központi alelnök; Bero Ferenc, Emeri B. Zoltán, Hegedűs Mihály, Ft. Jacobs P. András,, Kertész G. Albert, Kohut C. William, ifj. Láng István, Radvány J. Ferenc, Sabó János, Torna József, ifj. Veszprémi János, id. Wukovits J. Ferenc, igazgatók; Stelkovics J. Albert, központi titkár, Somogyi E. Gyula, központi pénztáros; Banes B. Gay, jogtanácsos és Dr. Gömöry C. Sámuel, főorvos. 9. A tárgysorozat az Igazgatóság elé lett terjesztve és az el lett fogadva azzal a kiegészítéssel, hogy ha valamilyen ügy merül fel, mely jogosan az Igazgatóság hatáskörébe tartozik, az a gyűlés folyamán tárgyalható legyen. 10. Dr. Gömöry C. Sámuel, főorvos előadta jelentését. Az Igazgatóság a főorvos jelentését szinte köszönettel és elismeréssel elfogadta és annak eliktatását elrendelte. 11. Charles Elmer, központi elnök szóbeli jelentést tett az Insurance Depart-A WILLIAM PENN FRATERNALIS EGYESÜLET IGAZGATÓSÁGA szomorodott szívvel jelenti, hogy MÉSZÁROS GYÖRGY a Pittsburgh-i 34-ik fiók tagja EGYESÜLETÜNK “ELISMERT” tagja 1973 szeptember 11-én elhunyt. NAGY GÁSPÁR a Pocahontas, W.Va. 23-ik fiók elnöke, EGYESÜLETÜNK “ELISMERT” tagja 1973 junius 18-án elhunyt. Az Igazgatóság, amikor “ELISMERT TAGTÁRSUNK” emlékének a kegyelet utolsó adóját rója le, a William Penn Fr aternális Egyesület nevében is, legmélyebb részvétét fejezi ki a gyászoló család tagjainak. 15