William Penn Life, 1971 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1971-08-01 / 3. szám
2. Balia P. János, az Igazgatóság elnöke üdvözölte az Igazgatóság tagjait és a központi tisztviselőket. Boldog volt, hogy valamennyinket jó egészségben és jó kedvben láthatta. Az igazgatók tudomására hozta, hogy nagyon fontos tárgysorozat vár reánk és azok kiértékelése sok időt fog igénybe venni. Kijelentette, hogy teljes hite és bizalma van abban, hogy az egység és megértés szelleme olyan határozatokhoz fognak vezetni, melyek Egyesületünk legnagyobb javát fogják szolgálni. 3. Ft. Jacobs P. András imát mondott, ezt követte az Egyesült Államok zászlaja előtt elmondott hüségfogadalom. 4. Radványi J. Ferenc, az Igazgatóság jegyzője felolvasta a névsort. A következők voltak jelen: Charles Elmer, központi Elnö; Varga L .Lajos és Balia P. János alelnökök; Bero Ferenc, Dankó István, Hegedűs Mihály, Iváncsó István, Ft. Jacobs P. András, Dr. Kovács András, ifj. Láng István, Macker Gyula, Radvány J. Ferenc, Torna József, Vassy Lajos és id. Wukovits J. Ferenc, igazgatók; Stelkovics J. Albert, központi titkár; Somogyi E. Gyula, központi pénztárnok; Banes B. Gay, jogtanácsos; és Dr. Gömöry C. Sámuel, főorvos. 5. A tárgysorozat az Igazgatóság elé lett terjesztve és el lett fogadva azzal a kikötéssel, hogy a gyűlés folyamán felmerülő olyan ügy, mely érdemlegesen a gyűlés elé tartozik, a tágysorozathoz csatolható. 6. Az Igazgatóság köszönettel vette tudomásul a következő üdvözleteket és jókívánságokat, melyeknek küldői nagysikerű gyűlést kívántak: 1-ső fiók Bridgeport, Conn.; 18-ik fiók, Detroit, Mich.; 19-ik fiók New Brunswick, N.J.; 27-ik fiók Toledo, Ohio; 48-ik fiók New York, N.Y.; 56-ik fiók Detroit, Mich.; 98-ik fiók, Bethlehem, Pa.; 132-ik fiók South Bend, Ind.; 249-ik fiók, Dayton, Ohio; 296-ik fiók Springdale, Pa.; Papp Gáspár, az ellenőrző bizottság volt elnöke és Kohut C. Vilmos, az ellenőrző bizottság elnöke. 7. Dr. Gömöry C .Sámuel, főorvos megtette jelentését. Az Igazgatóság a főorvos jelentését őszinte elismeréssel fogadta el. 8. Az Igazgatóság 1971. március 17-iki jegyzőkönyvének 43-ik pontja rendelése szerint az alapszabály módositó bizotság tagjaivá Cherles Elmer, központi elnök, Stelkovics J. Albert, központi titkár, Banes B. Gay, jogtanácsoson kívül Balia P. János, az Igazgatóság elnöke és alelnök, Varga L. Lajos, alelnök és Hegedűs Mihály, valamint Radvány J. Ferenc, igazgatók lettek kinevezve. A bizottság elkészítette az alapszabály módosításokat, melyeket az Igazgatóság elé terjesztettek. 9. Pártolt indítványra az Igazgatóság elhatározta, hogy a tervezett alapszabály módosítás minden pontját külön-külön megtárgyalja s megfontolja. 10. Stelkovics J. Albert, központi titkár elkezdte a tervezett alapszabály módosítások másodszori felolvasását. 11. Az Igazgatóság az I. szakasz 1. paragrafusát elfogadta. Iváncsó István, Vassy Lajos, Dankó István és Macker Gyula ellene szavaztak. 12. Az Igazgatóság az I. szakasz 2. pontját egyhangúan elfogadta. 13. Igazgatóság az I. szakasz 3. pontját elfogodta. 14. Igazgatóság az I. szakasz 4, 5, 6, 7,- 8, 9. pontjait elfogadta. 15. Igazgatóság a 2. szakasz pontjait 1- től 7-ig elfogadta. Iváncsó igazgató nemleges szavazatával. 16. Igazgatóság a 3. szakasz 1. pontját elfogadta. Dankó István, id. Wukovits J. Ferenc, Iváncsó István, Macker Gyula és Vassy Lajos-igazgatók ellene szavaztak. 17. Igazgatóság a 3. szakasz 2, 3, 4. pontjait módosításokkal elfogadta. A 3. szakasz 5. pontja el lett fogadva. 18. Igazgatóság a 4. szakasz 1. pontját módosítással elfogadta. A 4. szakasz 2. pontja el lett fogadva. 19. Igazgatóság a 4. szakasz 3. és 4. pontjait elfogadta. 20. Igazgatóság a 4. szakasz 5. és 6. pontjait elfogadta. Dankó István, Iváncsó István és Vassy Lajos ellene szavaztak. 21. Igazgatóság elfogadta továbbá a következő pontokat: 4. szakasz 7. pont; 5. szakasz; 6. szakasz 1, 2, 3, 4, és 5. pontjait; 7. szakasz; 8. szakasz; 9. szakasz; 10. szakasz; 11. szakasz; 1-től 16.-ik pontokig; 12. szakasz; 13. szakasz; 14. szakasz, módosítva; és 15. szakasz. Pártolt indítványra az Igazgatóság elhatározta, hogy az alapszabály módosításokat változtatásokkal elfogadja és hogy azok a William Penn Life augusztusi számában legyenek leközölve, amint azt az alapszabály megköveteli és a konvenció elé legyen terjesztve. 22. Igazgatóság tudomásul veszi a Los Angeles-i. California, 525-ik fiók levelét a 85-ik évi jubileum megünneplését illetőleg. Igazgatóság őszintén sajnálja azt, hogy erre az ünnepségre nem tud képviselőt küldeni. 23. Banes B. Gay, jogtanácsos megtette jelentését. Jelentésében beszámolt Dankó István ,igazgatónak az 1971. márciusi gyűlés 39-ik pontja ellen kifejtett ellenvetését a Pennsylvania Insurance Departmentnál. Ismertette továbbá a Nagy Árpád és Rinkó András és neje által kezdeményezett pert a William Penn Fraternális Egyesület ellen. Az Igazgatóság ez ügyet hosszasan és alaposan megtárgyalta. Az Igazgatóság pártolt indítványra kijelentette, hogy nem helyesli hogy egyesek módosított levelet köröztetnek és nem helyesli azt, hogy az Igazgatóság jegyzőkönyvének másolatát illetéktelen kezekbe jutattják. Az ilyen cselekedetek nincsenek az Egyesület javára .Ebben az ügyben Dankó igazgató “nem”-mel szavazott. 24. Igazgatóság tudomásul vette az Internal Revenue Service-tői, Washington, D. C., beérkezett Plan Serial Numbert (HR-10 Keogh Bill). 25. Igazgatóság tudomásul veszi a következő elismerő és köszönő leveleket: Szebedinszky Jenőtől; Gál Imrétől és Fiától; Városi Lajostól; Tézsla Antaltól, a Szent István Egylet volt titkárától, aki megköszönte azt a diszokmányt, melyet Radvány J. Ferenc, igazgató nyújtott át neki az Egyesület nevében. 26. Pártolt indítványra az Igazgatóság id. Veszprémi János, 18-ik fiók, Detroit, Michigan, szolgálatainak elismeréséért a következő határozatot hozta: HATÁROZAT Az Igazgatóság Veszprémi Jánosnak, 18-ik fiók tiszteletbeli elnökének, Detroit, Michigan, 25 évi áldozatos szolgálata elismerésére, melyet az Egyesület és a fiók érdekében teljesített elhatározta, hogy őt a Kitüntetett Tag okmánnyal és az azt kisérő jelvénnyel megjutalmazza 27. Az Igazgatóság Hock L. Józsefnek, A WILLIAM PENN FRATERNÁLIS EGYESÜLET IGAZGATÓSÁGA szomorodott szívvel jelenti, hogy CSONTOS ISTVÁN 59-ik fiók, Scalp Level, Pa. Egyesületünk “ELISMERT” tagja 1971 május 3-án elhunyt. GÁL IMRÉNÉ 14-ik fiók, Cleveland, Ohio, a volt 361-ik fiók ügykezelője Egyesületünk “ELISMERT” tagja 1971 május 4-én elhunyt. MOKRI JÁNOS 27-ik fiók, Toledo, Ohio Egyesületünk “ELISMERT” tagja 1971 április 27-én elhunyt. SUPRÁK PÉTER 275-ik fiók tagja és a volt 61-ik fiók, Vintondale, Pa. tisztviselője 1971 junius 28-án meghalt. Az Igazgatóság, amikor “ELISMERT TAGTÁRSAINK” emlékének a kegyelet utolsó adóját rója le, a William Penn Fraternális Egyesület nevében is, legmélyebb részvétét fejezi ki a gyászoló család tagjainak. 23