William Penn Life, 1969 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1969-01-01 / 1. szám
MEGVALÓSULT ÁLOM IRTA: BENCZE JÁNOS nyugalomba vonult főelnök (Bencze János 1920-ban vett először hivatalosan részt Egyesületünk konvencióján és azóta állandóan közel állt minden megmozdulásához, azokból teljes egészében ki vette részét az egyesülésig 1956-ig, amikor nyugalomba vonult. Bencze, nyug. főelnök bátyánk, még ma is nagy figyelemmel és szeretettel kiséri működésűnket és örül fejlődésünknek. — Az alánt közölt történelmi jelentőségű cikk második részlet. Az első részletet a múlt hónapban közöltük. — Köszönjük szépen — Szerk.) Az állásra találtunk is egy megfelelőnek látszó egyént. A részletesen kidolgozott tervet az igazgatóság elé terjesztettük, jóváhagyás végett. A nagy gonddal kidolgozott tervet az igazgatóság jóvá is hagyta, nem fogadta el azonban a főszervező beállítására vonatkozó javaslatunkat. Sokallották ugyanis az általa kért havi 300 dollár havi fizetést; pedig abba bele volt számítva az utazással kapcsolatos költségek is. Már úgy látszott, hogy e miatt elodázódik a terv megkezdése, én azonban annyira fontosnak láttam annak megkezdését, hogy hat hónapra elvállaltam a szervezés irányítását. Nyolc egyént sikerült hamarosan beállítanom, akik pár nap kiképzés után megkezdték a munkát. Mivel mind a nyolc régi Verhovay munkás volt valamely fióknál, nem volt szükség sok ideig tartó kiképzésre, arra azonban szigorúan utasítottam őket, hogy munkáikat úgy kezdjék meg, hogy keressék fel a fiókok titkárát minden helyen, mert ezeknél megvan a tagok pontos cime és felvilágosítást tudnak adni arranézve is, hogy mely családoknál vannak olyan korban lévő gyermekek, akiket fel lehet Írni az angolnyelvü fiókokhoz. Mivel a fiókokhoz akkor már kiment az arról szóló értesítés, hogy az uj tagok után járó jutalékokat a titkárok akkor is megkapják, ha azokat a szervezők segítségével Írják fel, biztosra vettük, hogy készséggel lesznek segítségére a szervezőknek. Alig telt el 10-15 nap, a felvételi kérelmek olyan nagy számban érkeztek be az irodába, hogy az alkalmazottak csak túlórázással voltak képesek az uj kötvények kiállításával kapcsolatos munkákat időre elvégezni. Hamarosan megkezdődött az angolnyelvü fiókok alakítása is. A szervezők ezen a téren is jó eredményt értek el, mivel nagyban segítségükre voltak a fiókok titkárai is. Hat hónap múlva az igazgatóság örömmel állapította meg az elért kiváló eseményt. Mivel beszámoltam arról is, hogy a szervezés irányításával kapcsolatos munka annyi időmet vette igénybe, hogy a titkári teendőket csak úgy tudtam, illetve voltam képes végezni, hogy esténkint 10 óráig is dolgoztam az irodában, a szervezés irányítását Daragó főelnökre bízta. Később már sikerült olyan szervezőket is kapnunk, akik képesek voltak a Biztosi tó Társaságok ügynökeivel is felvenni a versenyt. Az uj tagok szerzése állandóan emelkedett. Az 1935-ben tartott konvención örömmel láttuk', hogy az angolnyelvü körzetek két képviselőjét, az igazgatóság tagjává választották meg. Abban az időben kezdtük meg, a magyarországi utazással kapcsolatos versenyeket is. Mind a négy verseny kiváló eredménnyel végződött. Örömmel láttuk, hogy minden versenyben a második generációsok kerültek be nagy többséggel, a nyertesek sorába. Mielőtt a szervezőket beállítottuk, a sok zavar folytán egyesületünk taglétszáma 25,000-ről 17,000-re esett le, az 1939-ben tartott konvenció idején tehát boldogan láttuk, hogy taglétszámunk meghaladta a 41,000-et. Ez a konvenció úgy a tisztviselőket, mint az igazgatóság tagjait újra megválasztotta. A következő évek során csupán egy sajnálatos eset történt a központi irodánkban. Elhunyt Varga Mihály kp. pénztárnokunk, akit mindannyian szerettünk és tiszteltünk. Helyére, az igazgatóság, Szalánczy Jánost, az igazgatóság egyik tagját választotta meg. Látva a szép taglétszámbani haladást, amit főképen a második generáció beszervezése révén értünk el, már azon kezdtünk gondolkozni, hogy miként lehetne egy második generációs tagtársunkat központi tisztviselői állásra behozni. Jó alkalom jött erre az 1943-ban esedékes konvenció előtt. Pár nappal a konvenció előtt Daragó főelnök ugyanis leköszönt állásáról, ezt az alkalmat használtuk fel tehát arra, hogy tervünket megvalósítsuk. A konvencióra küldendő képviselők mór megvoltak választva, s azok közt láttuk Szabó János nevét is; akit ismertünk és alkalmasnak véltünk ilyen állásra. Bemutattuk az igazgatóság tagjainak és a szervezőknek is, akik mindannyian jónak látták tervünket és megígérték támogatásukat. Először megválaszolták őt a konvenció alelnökévé, a tisztviselő választás során pedig számvevővé. Én ismét a főelnöki állásba kerültem, Révész Kálmán pedig a titkári állásba, Szalánczy János pedig újra a pénztárnoki állásba. Egyesületünk taglétszáma akkor már túlhaladta az 50,000-et, elérkezettnek láttuk tehát az időt arra, hogy egy második generációs tagtársunkat besegítsünk ilyen állásba. A konvenció után kedvvel végeztük teendőinket, mert nem voltak többé botrányokat okozó események, taglétszámunk tehát állandóan emelkedett. Az 1951-ben tartott konvenció után, amikor taglétszámunk meghaladta a 60,000-et, én pedig közeledtem a 72-ik évfordulómhoz, azon gondolkoztam sokat, hogy mit tehetnék Egyesületünk érdekében, mielőtt nyugalomba vonulok. Egy dolog volt még, amivel gondolatban sokat foglalkoztam: az Országos Magyar Egyletek egyesítése. Úgy tudom, hogy az első egyesítési mozgalmat vagy 40 évvel ezelőtt a Rákóczi Egylet egyik tisztviselője, Varga István kezdeményezte. Több esetben tárgyaltunk ennek megvalósítása érdekében, eredményt azonban nem sikerült elérnünk. Mivel én is több sikertelen tárgyaláson vettem részt, tisztában voltam azzal, hogy miért nem lehetett a szép eszmét megvalósítani, éveken át nem sürgettem tehát újabb tárgyalás megindítását, de, amikor értesültem arról, hogy a Rákóczi Egyesület, velemegyütt megöregedett két kp. tisztviselője, Vasas József titkár és Kundráth István pénztárnok nyugalomba készülnek menni, nyomban megvillant agyamban a jó gondolat, hogy ez az első eset, amikor van lehetőség az egyesülésre. Azonnal megbeszéltem a dolgot, Szalánczy János pénztárnokunkkal, aki szintén abban a korban volt, hogy mehetett nyugdíjba. Ö is jónak látta a gondolatot és kijelentette, hogy ő is kész nyugalomba menni, ha a Rákóczi Egylet tisztviselői hajlandók lesznek az egyesülést sikerre vinni. Mivel ebben az esetben megvolt a lehetőség arra, hogy a Rákóczi Egylet két második generációs kp. tisztviselője részére, egyesülés esetén is biztosítani lehet az állásuk megtartását, szinte biztosra vettem, hogy támogatni fogják az egyesülés megvalósítását. Elutaztam tehát Bridgeportba, hogy kikérjem a Rákóczi tisztviselők határozott véleményét, mielőtt az ügyet Igazgatóságunk elé terjesztem. A Rákócziak kp. tisztviselői készséggel fogadták a tervet és megígérték, hogy sziwel-lélekkel fogják támogatni annak megvalósítását, ha a Verhovayak igazgatósága is elfogadja az általam ismertetett tervet és megindítják a tárgyalásokat. Talán mondanom sem kell, hogy Igazgatóságunk nagy lelkesedéssel fogadta el a tervet és indította meg a tárgyalásokat. A Rákóczi kp. tisztviselők is lelkesedéssel dolgoztak a szép terv megvalósítása érdekében. Amikor órákon át figyeltem a gyűlés menetét: lelki szemeim előtt a fent leírtakat láttam elvonulni. Látva továbbá, hogy a négy kp tisztviselő, a két alelnök és az Igazgatóság minden tagja, felsőbb iskolát végzett második generációs magyar, és tudva, hogy az ország minden részében vannak kiváló szervezőink, úgy éreztem, hogy megvalósult az az álmom, hogy Egyesületünkre nézve, a magyar bevándorlás száz év múlva sem fog megszűnni! 14
