William Penn Life, 1968 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-01 / 1. szám

Az 1967 november 20.-21 .-én megtartott igazgatósági gyűlés jegyzőkönyvének kivonata 1) CHARLES Elemér központi elnök megnyitja a gyűlést és üdvözli az Igaz­gatóság tagjait. Felkéri az Igazgatóságot arra, hogy vállalt kötelességeit legjobb tudása szerint teljesítse, hogy hivatali működésünk tartama alatt, büszkén ad­hassunk számot az elért sikeres eredmé­nyekről, Charles elnök ur azután hosz­­szasan tesz jelentést Egyesületünk belső üzleti ügyeiről. Hivatkozik arra, hogy a tárgysorozat hosszú és annak minden pontja komoly, megfontolt határozatokat fog igényelni. Annak a reményének ad kifejezést, hogy annak ellenére, hogy a tárgyosorozat hosszú, az Igazgatóság az ügyeket rendben elintézi. 2) STELKOVICS J. Albert, központi titkár felolvassa a névsort, a következők vannak jelen: Charles Elemér, központi elnök, Varga L. Lajos, alelnök, Lénáit J. Gyula, alelnök, valamint Balia P. Já­nos, Bero Ferenc, Dankó István, Falussy C. Alajos, ifj. Hegedűs Mihály, Ivancsó J. István, Ft. Jakab P. András, ifj. Láng István, Radvány J. Ferenc, Torna Jó­zsef, Vassy László, id. Wukovits J. Fe­renc, igazgatók, Stelkovics J. Albert, központi titkár, Szabó János, központi ellenőr, Somogyi E. Gyula, központi pénztáros, Phillips J. Richard, befekte­tési ügyvezető, Banes B. Géza, központi jogtanácsos és Dr. Gömöry C. Sámuel, központi főorvos. 3) Az Igazgatóság elfogadja az elő­terjesztett napirendet és tárgysorozatot azzal a kikötéssel, hogy a gyűlés folya­mán ezt ki lehet bővíteni. 4) Az Igazgatósági elnök megválasztá­sa következik. Balia P. János igazgatót jelölték erre a hivatalra. Több jelölt nem volt, igy pártolt indítványra a je­lölés lezárult és a gyűlés utasítja a központi titkárt, hogy egyhangú szavazatot jegyezzen be Balia P. János igazgatósági elnök megválasztására vonatkozólag, a következő négy esztendőre. 5) Igazgatósági jegyzővé Radvány J. Ferenc igazgatót jelölték, több jelölt nem lévén, a gyűlés utasítja a központi titkárt, hogy egyhangú szavaztot jegyez­zen be Radvány J. Ferenc, igazgatósági jegyzővé való megválasztására a követ­kező négy esztendőre. 6) Balia P. János és Radvány J. Fe­renc köszönetüket tolmácsolják az irán­tuk tanúsított bizalomért és mindketten Ígéretet tesznek arra, hogy minden te­vékenykedésük arra irányul, hogy Egye­sületünk előrehadását elősegítsék. 7) Charles Elemér központi elnök ur jelenti, hogy a tárgyalás alatt levő tárgy­sorozati pontoknál teszi meg a kellő ja­vaslatait. örömmel veszi tudomásul az Igazgatóság ujjáalakulási intézkedéseit. Jelenti továbbá, hogy igénybe fogja ven­ni a két alelnök és igazgatósági elnök tehetségét bizottsági beosztásokban. A központi elnök kötelessége az Igazgató­10 ság tudomására adni az Egyesületet érintő uj terveket és gondolatokat. 8) Az Igazgatóság határozati javasla­tokat fogad el, a következő pénzügyeket illetőleg: a) Biztonsági szekrények b) Csekk aláírások c) Fiók csekk-számlák d) Befektetések adás-vételi felhatalmazás 9) Az Igazgatóság a központi tisztvi­selők fizetési kérdését tárgyalja. Felké­résre a tisztviselők elhagyják a gyűlés­­termet. Hosszabb vita és tárgyalás után, az Igazgatóság elhatározza, hogy a köz­ponti elnök, két alelnök és igazgatósági elnök bizottságot alkosson, melynek fel­adata legyen megállapítani a tisztvise­lők fizetés-emelésének jogosságát, úgy­szintén az Investment Manager, központi orvos, központi jogtanácsos, valamint számfejtő tiszteletdijára vonatkozólag. Az Igazgatóság felhatalmazza a Bizottságot, hogy szükség esetén, esetleg kívülálló szakértők segítségét is igénybe vehetik. A bizottság a következő gyűlésen tegyen jelentést. Az Igazgatóság által jóváha­gyott fizetésemelés, 1968 január 1.-vel visszamenőleg lép életbe. 10) Pártolt indítványra elhatározza a gyűlés, hogy az Investment Manager, központi orvos, jogtanácsos és számfejtő kinevezése a következő gyűlésen történ­jék, addig pedig jelenlegi hivatásukat folytassák. 11) A szervezési kar átalakításával kapcsolatosan a következő határozati ja­vaslatot az Igazgatóság elfogadja: Mivel, az Egyesület az uj üzlet szer­vezésének elősegítésére elfogadta az Agency-rendszert és Mivel, szükséges, hogy a felügyelői kar alkalmazhasson szervezőket, a követ­kező határozatokat hozták: 1. Működési területünkön mindenütt állítsuk be az Agency-rendszert. 2. Jelenlegi szervezői karunk tagjainak nyújtsunk anyagi segítséget vala­milyen továbbképző tanfolyam ren­dezésével, hogy ők is Agency- Managerekké fejlődhessenek. 3. Alkossunk Agency-ket olyan álla­mok nagyobb városaiban, amelyek­ben Egyesületünk működési enge­déllyel bir ugyan, de nincsenek fiókosztályaink. 4. Adminisztratív szempontból és a jövő fejlődési lehetőség szempont­jából, az összes kis fiókokat, azok­hoz a fiókokhoz csatoljuk, amelyek Agencyhez vannak beosztva. 5. Minden Agency Manager köteles 2 éven belül elvégezni a Fraternal Insurance Counselor tanfolyamot. 6. Az Igazgatóság továbbá elhatározza azt, hogy 1968 január 1-től kezdő­­dőleg, a szervezési mező három kerületre legyen felosztva, mégpe­dig a következő zónákra: a) Keleti Zóna b) Közép Zóna c) Nyugati Zóna 1968 január 1-től kezdve, az Igazga­tóság által, mindhárom zóna élére egy szervezési hivatalnok, úgynevezett Agency Felügyelő legyen kijelölve évről-évre. Az Agency Felügyelő kötelességeit a központi elnök vagy az Igazgatóság Írja elő, az Agency Felügyelőknek pedig kötelessége, hogy megefelelő számú szer­vezőt állítsanak be, hogy Zónájuk az uj üzlet szervezési kvótát teljesíthesse. Az a felügyelő, amelyik az Igazgatóság, il­letve központi elnök követelményeinek nem tesz eleget, az a felügyelőnek állá­sából való felmentését jelenti. Minden szervezési ügy, Zóna szerint kerül az Igazgatóság negyedévi gyűlése elé. Minden Agency Felügyelő felelős Zónája sikeres működéséért, és időnként tanács­koznak és jelentést tesznek a központi elnöknek. Az Agency Felügyelők fizetését az Igazgatóság által kijelölt Bizottság álla­pítja meg és erre vonatkozó ajánlatuk a következő Igazgatósági Gyűlés elé ter­jesztendő. Amennyiben az ajánlott fize­tési összeget az Igazgatóság jóváhagyja, az 1968 január l.-re visszamenőleg lép érvénybe. Az Igazgatóság végül elhatározza, hogy az Agency Felügyelő kerületében teljes jogú intézkedéssel bir és alkalmazottai felett teljes fennhatósággal rendelkezik. 12) Az Igazgatóság átvizsgálta Ivancso ur kommissió-fizetéseinek könyvviteli té­teleit és az Igazgatóság meggyőződött arról, hogy a szerződésileg ígért esedé­kes kommissiót az Egyesület ez ideig kiutalta Ivancsó tagtársnak. Hacsak Ivancsó ur nem tud határozott esetekre hivatkozni, az Igazgatóság az ügyet be­fejezettnek tekinti. Az Igazgatóság tuda­tában van annak, hogy az első évi kom­­missió, amely Ivancsó tagtársnak még jár, az részére ki lesz utalva, amikor azok esedékessé válnak. 13) Az Igazgatóság, a Konvenció aján­latára, valamint Ivancsó szóbeli és Rinko Írásbeli kérelmére, újra való alkalmazta­tásuk kérdését megtárgyalta. Az Igazga­tóság az ügyet alaposan megvitatta és arra a határozatra jutott, hogy kérelmü­ket nem teljesítheti. 14) Köszönettel nyugtázza az Igazga­tóság Papp Gáspár üdvözlő táviratát. 15) Az Igazgatóság meghallgatja a Passaic, N.J.-i 51-ik fiók tisztviselőinek azon kérelmét, hogy a Központ magyarul beszélő személyt alkalmazzon az irodába. Az Igazgatóság felkéri a központi tit­kárt, hogy levélben értesítse az 51-ik fiók tisztviselőit arról, hogy az Igazgatóság ezt a kérelmet Torna József állami fel­ügyelőhöz utalta át, akinek a hatáskö­rébe tartoznak az ilyen ügyek. 16) Az Igazgatóság meghallgatja Pus-

Next

/
Thumbnails
Contents