William Penn Life, 1968 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1968-10-01 / 10. szám
Falussy C. Alajos New York-i igazgatónk elhalálozott Falussy Alajos, aki 21 éven át volt igazgatója Egyesületünknek 1968. szeptember 6-án, péntek este, hosszabb betegeskedés Után a new-yorki Flower and Fifth kórházban 63 éves korában meghalt. Holttestét a Madison Avenue és 81-ik utca sarkán levő Campbell kápolnában ravatalozták fel és szeptember 9-én délelőtt a Szent István magyar római katolikus templomban tartott gyászmise után helyezték örök nyugalomra. Gyászolják: Fellegi Teri színművésznő; első házasságából három gyermeke: leánya Barbara, Dr. Boris Miller felesége, fiai Aloysius Jr. és John. Az említetteken kívül nővére, ve je, menye és hat unokája, valamint kiterjedt rokonsága és hatalmas baráti köre. Mivel a William Penn Igazgatósága és Tisztviselői szeptember 9-én (a temetés napján) tartották negyedévi gyűlésüket Pittsburghban, és ennélfogva nem vehettek részt a gyászszertartáson, részére külön gyászmisét tartottak a St. Mary of Mercy pittsburghi templomban. A gyászmisei szolgálatokat Fr. Jakab András igazgató, Stelkovics Albert főtitkár és Varga Lajos országos alelnök segítségével végezte. Az igazgatósági gyűlésen Charles Elemér elnök az alant közölt gyászbeszédet mondotta: Falussy Alajos emlékére Megdöbbenéssel és megrendült szívvel öntöm szavakba azt a tragikus tényt, melyet már napok óta mindnyájan szomorúan tudunk, hogy Falussy Alajos, barátunkat, testvérünket és igazgatótársunkat a Mindenhatónak kifürkészhetetlen és megdönthetetlen akarata élete delén, erőteljes földi létezésének és munkálkodásának 63-ik esztendejében elhívta közülünk, az élők sorából. Ebben az órában végződik a gyászistentisztelet New Yorkban és ezért kívánunk mi is ebben az órában foglalkozni életével és érdemeivel és ebben az órában mondani neki búcsút, mivel testben nem lehetünk ott. Én, tehetetlenséggel küzdöttem szombaton, mikor azzal a ténnyel kellett foglalkozni, hogy az Igazgatóság eme negyedévi gyűlése most kell, hogy megtörténjen, amikor szivünk minden melegsége, emlékék sokasága, baráti és bajtársi hűség, mind oda vonzottak pedig koporsója mellé, annak akinek jelenlétére ezen az igazgatósági gyűlésen olyan nagyon számítottunk, mert részéről mindig számíthatunk egy olyan ráadás véleményre, mely munkánk láthatárát szélesebbé tette. Nem tudtunk New Yorkba menni megtenni a gyászos végtisztességet. Megkértem Varga Lajos alelnökünket, Torna József, Biró Feren, Radvány Ferenc és Hegedűs Mihály igazgatótársainkat, hogy a szombat esti gyászistentiszteleten vegyenek részt. Falussy Alajos, Igazgatótársunk, 1905- ben született, Szatmárnémetin, Szatmár megyében, mely hires megyének haláláig pártolója volt. Három éves korában jött Amerikába, jó szülei segítségével, önmaga intellektumával és végtelen szorgalmával nemcsak az ügyvédi diplomát szerezte meg, hanem hatalmas Ívelő karrierjében mindig talált időt és helyet a magyar ügynek, népünk szeretetének és a testvériesség gyakorlásának. Falussy Alajos 28 éve tagja egyesületünknek. Természetes volt az, hogy ilyen tehetséggel és lelki indulatokkal nem maradhatott meg a tagság szürke soraiban, hanem a konvenciókon kifejtett hatalmas vezető lendülete hamarosan országos magaslatokra emelte fel, Országos Igazgatónak választották és 21 évig volt tagja az igazgató tanácsnak. Sok jótanács, sok erőteljes indítvány, sok uj módszer született meg tevékeny, folyton zsongó gondolataiban. Falussy Alajos magyar szivében minden magyar iparkodásra és vállalkozásra volt segítő készség. Egyesületünk nevében a második világháború után Magyarországon képviselte a Hungarian Relief-et, melyben nagy szrepet játszott. Az Amerikai Magyar 'Szövetségnek országos elnöke és később jogtanácsosa volt. A Hungarian Studies Foundationnak igazgató tagja. Nemcsak Egyesületünkben, de országszerte kivette részét minden magyar iparkodásból. New Yorkban azonban különösen ismerték. Szinte legendaszámba ment segitőkészsége, amikor a menekült magyarok ügyes-bajos életében mint egy hatalmas atyja állott készen tanácsot adni, segíteni, harcolni és, ha kell megdorgálni. Dicséretére váljék Falussy Alajosnak az a tény, hogy a magyar szabadságot olyan ékesen és buzgón szolgálta, hogy amikor a magyar szabadságharc után szülőhazáját látogatni ment volna, a (folytatása a 12-ik oldalon) | DR. FRIDECZKY ERZSÉBET j Szomorú szívvel vettük hírét annak, hogy özv. Frideczky Józsefné, született Dr. Matyasovszky Erzsébet, 1968 szeptember 20-án, San Juan del Rio, Mexicoban hirtelen elhunyt. Frideczky Erzsébet 1947 október 8-án lépett az egyesület szolgálatába mint magyar titkárnő és 1960 december 31-én vonult nyugalomba, több mint tizenhárom évi odaadó, hűséges munkálkodás után. Nyugalomba vonulása után is sokszor segítségére volt a központi hivatalnak amikor fordításokat eszközölt a hivatalos lap részére, valamint az igazgatósági gyűlésekre és konvenciókra. Már hosszabb ideje készült arra, hogy Mexicot megláthassa s nem is egyszer említette baráti körben, hogy “még csak Mexicot szeretném látni és azután nyugodtan meghalhatok...” — Senki, de senki,—még őmaga sem vette komolyan ezt a szinte látnoki kijelentését,—ami most aztán gyászos valósággá vált. — Senki sem tudott eleinte arról, hogy mi történjék,—majd értesültünk róla, hogy halála után három nappal Mexicoban a hatóság a r.k. egyház szertartása szerint eltemettette.—Még ez is az ő kívánsága szerint volt, mert minden utazása előtt mondotta, hogy náluk az a családi tradíció, hogy mindegyiküket ott temetik el, ahol meghal. Fia, Frideczky Ferenc, a közelmúlt hetekben tért vissza két évi vietnami katonai szolgálatából s családostól (feleségével és két gyermekükkel) látogatóban volt a munhalli otthonban. — “Erzsiké”, ahogy őt barátai hívták,—kivételesen nagymüveltségü, csodálatos emlékezőképességgel megáldott, zenerajongó, szerény, mélyen vallásos egyéniség volt,—aki most nagy űrt hagyott maga után nemcsak a pittsburghi magyar társadalomban, hiszen országszerte ismerték. 14 éven át volt a William Penn Egyesület szolgálatában, a központi irodában. Onnan, férje halála után nyugdíjba vonult.—Ami nem jelentett nála munkátlanságot, mert sok-sok fordítást végzett, hatalmas könyvtárában élte csendes napjait, több magyar újságban megjelentek Írásai, értekezései, előadásokat tartott. — Férjének könyvét, önéletrajzát “Kudarcok” címmel 1966-ban adatta ki Argentínában. Ravatalánál nem tehettünk tiszteletet igy hivatalos lapunk utján mondunk utolsó ISTEN HOZZÁD-ot, a William Penn nagy családjától, de különösen munkatársaitól. Requiescat in Pace 9