Washingtoni Krónika, 1984. szeptember-1985. június (9. évfolyam, 1-4. szám)
1985-03-01 / 3. szám
7 C PÁZMÁNY PÉTER 550 ÉVVEL EZELŐTT ALAPÍTOTTA A MAGYAR TUDOMÁNYEGYETEMET Hazánk első egyetemét NAGY LAJOS királyunk alapította 1367-ben, Pécsett. ZSIGMOND király Ó-Budán, VITÉZ JÁNOS esztergomi érsek Esztergomban, a saját költségén szervezett egyetemet. A MÁTYÁS király által 1479-ben Budán alapított egyetem még ULÁSZLÓ uralkodása idején is működött. A történelem viharai között ezek az egyetemek rövid életűek voltak. A mohácsi vész után pedig több mint egy évszázadnak kellett eltelnie, hogy az első tartós egyetem megszervezhető legyen. És ez, PÁZMÁNY PÉTER bíboros, esztergomi érsek műve volt. PÁZMÁNY PÉTER százezer arany forintos alapítvánnyal 1635-ben egyetemet szervezett Nagyszombatban, a török megszállás alatt lévő Esztergom érsekeinek székhelyén. A május 12.-én aláirt alapitólevél szerint az egyetem feladata, hogy ott "a harcias nemzet lelkulete megszelídüljön és az egyház kormányzására és az állam szolgálatára alkalmas emberek képeztessenek," PÁZMÁNY az egyetem vezetését a jezsuitákra bízta. Az egyetem 1170-ben települt át végleges helyére Budára, illetve Pestre. AZ ALAPÍTÓJÁRÓL ELNEVEZETT TUDOMÁNYEGYETEM 1949 o'ta EÖTVÖS LORÁND nevet viseli * * * * Magyarország legrégibb felsőoktatási intézménye - a 350. évforduló emlékezetére - 1985. évet az egyetem jubileumi évének nyilvánította. Az ünnepi év kimagasló' eseményei: Feburártdl kézdve kiállítások és előadások keretében ismertetik az egyetem történetét. Májusban ünnepi közgyűlést tartanak. A diszdoktorok és kitüntetéses doktorok avatását követően tudományos konferenciákat rendeznek. Szeptember 27.-én tartják az egyetem jubileumi díszközgyűlését és a PÁZMÁNY PÉTER emléktábla leleplezését. A jubileumi ünnepségek sorozatát a nemzetközi egyetemi és főiskolai hallgatdk zenei találkozója zárja be. k k k k EURÓPAI KULTURÁLIS FÓRUM ELŐKÉSZÍTÉSE A HELSINKI EGYEZMÉNY-t aláíró 35 állam képviselői először a kanadai Ottawa-ban tartandó májusi konferencián vesznek részt, amelyen az emberi jogok biztosítására elfogadott határozatok megtartását tárgyalják. Az Egyesült Államok delegációját RICHARD SCHIFTER, US Ambassador, Deputy Chief US Mission to the United Nation vezeti. Budapesten október 15.-i kezdettel hat hétig tartó európai kulturális fórum lesz, amelyen az alkotó tevékenységet, a kulturális értékek terjesztését és az együttműködést érintő kérdéseket, valamint a kulturális hagyományok megőrzésének problémáit fogják megvitatni. A fenti konferenciákkal kapcsolatban JOHN SCANLON, amerikai nagykövet december 20.-án tájékoztatta a kelet- és kö'zépkeleteurópai származású nemzetiségi egyesületek képviselőit.A tájékoztatáson az AMERIKAI MAGYAR SZÖVETSÉGET DR. SZÁZ ZOLTÁN, külügyi titkár, a KÖZÖ’S MAGYAR KÜLÜGYI BIZOTTSÁGOT GEREBEN ISTVÁN, főtitkár képviselte. A konferenciákkal kapcsolatos további tájékoztatást a külügyminisztérium illetékese a későbbiek során fogja közölni. t' r COLLEGE EUROPE" PROGRAM - BUDAPESTEN - NEW YORK POST, január 7. Az USA vezette nyugati világ és a keleti tömb közötti kapcsolat légköre hasonlít napjaink januári hidegéhez. Az különbség csak annyi, hogy a két világhatalom légkörét már hoszszabb ideje jellemzi a hidegség. Ez azonban nem befolyásolja a ST. JOHN'S UNIVERSITY (Jamaica, N.Y.) és három budapesti egyetem illetékeseit. Kidolgozták a "College Europe" programot, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy 1985. szeptembertől 140 amerikai egyetemi hallgató tanulhat a budapesti egyetemeken, melyeknek 50ezer hallgatója van . Az angol nyelven folyó előadások anyagát a következő tantárgyak alkotják: Európa epiteszetének és művészetének története; oisszehasonlitó jog- és igazságszolgáltatás; Kelet- és Középeurópa közgazdaságának története; modern európai irodalom; továbbá az európai katolikus egyház tapasztalata. A 12-15 "credit"-et nyújtó szemeszter magába foglal egy három hetes európai tanulmányutat is, Ausztria, Olaszország és Görögország területén.Az egyetemi előadások, valamint a tanulmányüttál kapcsolatos magyarázatok angol nyelvűek. Azon-WÁSHINGT0NI KRÓNIKA IX. ÉVFOLYAM 1985. MÁRCIUS HÓ