Washingtoni Krónika, 1983. szeptember-1984. június (8. évfolyam, 1-4. szám)
1984-03-01 / 3. szám
13 EGYHÁZI, EGYESÜLETI ÉS TÁRSADALMI RÖVID HÍREK AZ ESEMÉNYEK SORRENDJÉBEN £ MAGYAR MISE, amelyet TURCSIK GYÖRGY, magyarországi lelkész mondott dec. 11-én az Annuntion templomban (39th & Mass. Ave.) Utána a hazai katolikus papságnak főként az ifjúság körében végzett munkáját ismertette, majd jelentős számú kérdésre adott válaszokat. * KARÁCSONYI MŰSOR, amelyet a SZABADSÁGHARCOS SZÖVETSÉG, a szokásos, "minden hónap második vasárnapján a Guy Masonban tartott ebédje után rendezett az ovodások köréből.Utána DR.RIGLER RICHARD, baltimorei orvos bemutatta Tibetben készült felvételeit, élénk érdeklődés mellett^ * KARÁCSONY ÜNNEPLÉSE - Dec. 18-án karácsonyi magyar misét mondott DR. ZALOTAY JÓZSEF a St Dominies templomban. Utána a BÁTORI JŐZSEF Cserkeszcsapat "betlehemes játékot" adott elő nagy sikerrel.A műsor után SAYKÓ EDIT, h. parancsnok vázolta a cserkészet feladatát, a cserkészszülők áldozatkész közreműködését, amelyért névszerint is köszönetét mondott. Kiemelte a DR. SPILENBERG GYÖRCY értékes és lelkes munkáját. (DR. SPILENBERG GYÖRGY ma is betartja a 70 évvel ezelőtt - 1913 januárjában - tett fogadalmát: "A CSERKÉSZ MINDENÜTT SEGÍT." - Szerk.) * KARÁCSONY NAPJÁN NT. DR. HARSÁNYI ANDRÁS magyar református istentiszteletet tartott az American University kápolnájában. A BÁTORI JŐZSEF Cscs. karácsonyi műsort adott a templomban, melyet a gyülekezet nagy tetszéssel fogadott. NT. DR. HARSÁNYI ANDRÁS elismeréssel addzott a cserkészcsapat szép szerepléséért, majd átadta az AMRE $200-os csekk-adományát . * A SMITHSONIAN INSTITUTION meghívására a BJ. Cserkészcs. tagjai magyar népdalokkal és karácsonyi énekekkel szereplteka MUSEUM of AMERICAN HISTORY-ban rendezett NATION OF NATIONS kiállítás alkalmával, január 29.-en. * A SZABADSÁGHARCOS SZÖVETSÉG január 11.-i ebédje utánaz 1930-es évek Budapestjének eseményeiről készült felfelvételeket mutattak be. * AZ ELSŐ KISUNOKA. - Január 27.-én született DR. HORVÁTH ELEK és felesége MAY első kisu - nokája, KEITH MOORE és MARY STEPHANIE (HORVÁTH) kisleánya, KRISZTINA. Szeretettel gratulálunk. * FILMVETÍTÉS.- A SZABADSAGHARCOS SZÖVETSÉG február 12.-i ebédje után levetitték a MINDSZENTY TÁRSASÁG által mült évben rendezett Népművészeti Kiállításon szereplő washingtoni ma= gyár cserkészek tánemúsorát. * "BUDAPESTI ÉJSZAKA" , amely az immár 62. éve megjelenő CALIFORNIA MAGYARSÁG gála-bálja február 17.-én zajlott le, igen nagy sikerrel, Los Angelesben. A bál egyik ünnepelt szereplője BROS KARIKÁS CECILIA volt Washingtonból. A beszámoló további közlése, hogy "vele volt bájos, szép 19 éves leanya KIMI, aki édesanyja tehetségét örökölte s máris saja't szerzeményű lemeze van." - Gratulálunk! * THE NATIONAL REPUBLICAN HERITAGE GROUPS COUNCIL február 29.-én (minimum $100-os) fogadást rendezett. A Bizottság igen aktiv magyar tagjai: BROS KARIKÁS CECILIA és PÁSZTOR LÁSZLŐ. * "ON WHOSE SIDE IS HISTORY?" cimmel március 8.-an, a CATHOLIC UNIVERSITY Youth Center audit orTumdban7~este_8-ícör-DrT-jSci SZANISZLO, bencesrendi pap, a Seaton Hall University neves professzora tartott előadást. Az egyetem közlése szerint, a hóvihar ellenére is sokan voltak. DR. HORVÁTH N. PÉTER FT. DR. ÚJLAKI FERENC bőrgyógyász, életének 66. évében, december 25.-én Washington D.C.-ben református lelkész 94 éves korában, január 31.-én Kentucky-ban. WASHINGTONI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1984. MÁRCIUS HÓ T BÚCSÚZUNK HONFITÁRSAINKTÓL AKIK ÖRÖKRE ELTÁVOZTAK ÉLETÜNKBŐL BALOGH DÓRI az Inter-American Bank nemzetközi pénzügyi szak - értője, 41 éves korában Washington D.C.-ben. EMLÉKÜK ÖRÖKRE ÉLNI FOG SZERETTEIK SZIVÉBEN