Washingtoni Krónika, 1983. szeptember-1984. június (8. évfolyam, 1-4. szám)

1983-09-01 / 1. szám

. 11 0 MAGYAR ORVOSOK TUDOMÁNYOS TALÁLKOZÓJA Budapesten, a MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA-n, aug.3-7 között tartották meg a MAGYAR ORVO­SOK TUDOMÁNYOS TALÁLKOZÓJÁT, melyen 27 országból közel 200 magyar származású orvos vett részt. A hazai lapok közlése szerint 146 tudományos előadást tartottak, melyek közül 119-nek külföldön élő magyar származású orvos volt az előadója. A világ különböző részéből érkező or­vosok más-más akcentussal e's valamennyien jó magyarsággal ismertették előadásaikat. GÖSZTONYI JÁNOS a MVSz főtitkára bejelentettet a jövőben nagyobb lehetőséget adnak arra, hogy a külföldön élő magyar származású ifjusg Magyarországon folytathassa tanulmányait. Ennek érdekében már ez év őszétől angol-magyar nyelvű tagozat lesz a kőszegi Jurisics Gimnáziumban. DR. SZENTÁGOTHAI JÁNOS, a MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA elnöke ismertette a MTA ezévi köz­gyűlésetek határozatát, mely szerint PROF. KLEIN- GYÖRGY-ot, (Stockholm) és PROF. LAJTHA LÁSZ­­LÓ-t (Manchester) a nemzetközileg is elismert tudományos eredményeikért a MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA tisztéletbeli tagjává választották. Washington és környékéről a következő orvosok vettek részt a világtalálkozón: DR. CSATÁRY LÁSZLÓ, DR. SZELE GYÖRGY, DR. SZOKOLY LÁSZLÓ és DR. TAUBER LÁSZLÓ. NEMZETKÖZI SZIMPÓZIUM WASHINGTONBAN DR. FAUST MIKLÓS, a US DEPARTMENT OF AGRICULTUR Beltsville (Md.) Laboratórium igazgatója jui.26-29-ig nemzetközi szimpóziumot rendezett a MEZŐGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM keretében. Az "International Workshop for Vigor Control of Fruit Trees" cimmel megtartott szimpózi­um tárgyát a törpe gyümölcsfák örökléstana, élettana, biokémiája , valamint rauveléstana képez­ték. A résztvevők jelentős száma ( az Egyesült Államok, Kanada, Europa, India, Kina és Auszt­rália neves szakértői ) rávilágít a megtartott szimpózium fontosságára és szükségességére. LANTOS TAMÁS KÉPVISELŐ ÚJRAVÁLASZTÁSÁÉRT A "FRIENDS FOR LANTOS" rendezésében, junius 28.-án, szép eredménnyel zajlott le a CSIKÓS Étterem-ben megtartott fogadás, LANTOS TAMÁS 1984-ben esedékes újraválasztása javára. A rendkivül kellemes légkörű fogadáson a LANTOS házaspár közvetlen tónusa uralkodott. A Csikós Étterem kitűnő hideg és meleg ételei, márkás italai, teljes egészében a német szárma­zású RAINER THULEWEIT és magyar felesége ERZSÉBET adománya volt. A THULEWEIT házaspár ezút­tal is jelentős áldozatot vállalt, hogy elősegitse a magyarság érdekeit. LANTOS TAMÁS az első Magyarországon született amerikai képviselő, aki So.San Francisco és környéke lakósságának szavazatával 1980 óta tagja az Egyesült Államok Kongresszusának. Amerikai ösztöndíj elnyerése után, 1947 (és nem 1956!) óta él az Egyesült Államokban. A "Bachelor" és "»aster" fokozatok megszerzése után tagja lett a SAN FRANCISCO STATE UNIVERSITY fakultásának. 1953-ban doktori cimet szerzett közgazdaságtanból. Három évtizeden át volt az egyetem közgazdasági professzora, szaktanácsadó, és kommentátor a televízióban. Mint kongresszusi képviselő jelenleg közreműködik a FOREIGN AFFAIRS COMMITTEE, GOVERNMENT OPERATION COMMITTEE, SELECTIVE COMMITTEE ON AGING, valamint a SUBCOMMITTEE ON EUROPE & MIDDLE EAST munkájában. Alapító társelnöke a CONGRESSIONAL HUMAN RIGHTS CAUCUS-nak és közreműködik az erdélyi magyarság érdekében folytatott harcban. LANTOS TAMAS fáradhatatlan lelkesedéssel látja el feladatát az EGYESÜLT ÁLLAMOK KONGRESZ­­SZUSÁBAN. * * * t LAPZÁRTA UTÁN ÉRKEZETT FONTOS KÖZLEMÉNY Washington és környéke magyarsága október 16-an, vasárnap, a következő program szerint ünnepli DR. IRÁNYI LÁSZLÓ-t, püspöki munkássága'nak megkezdése alkalmával. Délután félkettő órai kezdettel ünnepi misét mond DR..IRÁNYI LÁSZLÓ, a St. Dominic temp, lomban, (6th & "E" Str. S.W.) melyet rövid fogadás követ a templom kultúrtermében. Utána d.u. 5-8-ig büfé-vacsorával egybekötött fogadás a CSIKÓS ÉTTEREM-ben (3601 Conn. Aye., N.W.). A magyar szervezetek vezetői ezalkalommal köszöntik Irányi püspököt. Részvételi l-l1 amely bu,f^ + koktél fogyasztásra jogosit. Ezt az összeget RAINER THULEWEIT é s ERZSÉBET, a Csikós Étterem tulajdonosai teljes egészében a "BISHOP IRÁNYI FUND" javára ado­mányozzák. A nagy jelentőségű esemény alkalmával Washington és környékének magyarsága Tján-WASHINGTONI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1983. SZEPTEMBER HÓ

Next

/
Thumbnails
Contents