Washingtoni Krónika, 1978. szeptember-1979. június (3. évfolyam, 1-4. szám)

1978-09-01 / 1. szám

- 12 -fá ROZSFIAI ZOLTÁN, A PHILHARMQNAI HUNGARICA MEGALAPÍTÓJA, junius 1-én vette át a fcNófrVTT.T/F. Ayt-iéttonY Ofír.fíy.S'ingA vezetését, ftenedirektori minőségben. A zenekart előzetesen, ill. éveken keresztül JOÓ ÁRPÁD vezényelte, aki a CALGARY PfílLHARMONIA-nak lett a, zenedirektor-karmestere. A megürese - dett pozicióra 137 pályázat érkezett Észak- és Délamerika, valamint Europa különböző országaiból. Rozsnyai az utóbbi évek folyamán kétizben vezényelte a Knoxville-i Szimfonikusokat. A hangversenyek forró sikere, valamint a zenekar tagjai - nak lelkes támogatása is hozzájárult, hogy a KSO igazgatósága Rozsnyai Zol­tánt szerződtette. A fiatal magyar tehetségnek - aki már 10 éves korában mint zongora - művész szerepelt budapesti hangversenyeken - BARTÓK, KODÁLY és DOHNÁNYI voltak a. mesterei. Zenetanulmányainak befejezése után a DEBRECENI 0EERA5ÁZ- nak, majd 1954-től a BUDAPESTI FILHARMONIKUSOK-nak volt a karmestere. 1956- ban Bécsben telepedett le, ahol kitünően képzett, menekült zenészekből ala­pította meg a Philharmonia Hungaricat. A zenekar 1959-ben - Rozsnyai vezény­letével - nagy sikerrel turnézott az amerikai városokban. 1961-ben megvált a zenekartól és az Egyesült Államokban telepedett le, ahol zenedirektora lett a CLEVELAND PHILHARMONIC-nak. Ugyancsak karmestere volt a UTICA, vala­mint a SAN DIEGO SYMPHONY-nak is. Az elmúlt szezonban az amerikai turnén lévő Philharmonai Hungarica­­nak emlékezetesen nagysikerű, csikágói hangversenyét is ROZSNYAI ZOLTÁN ve­zényelte. fá A "CLASSICAL RECORDING" MAGYAR MŰVÉSZEI - WASHINGTON POST, julius 2. Joseph McLellan és Lón íuck: "QUALITY CAN BE CHEAP TOO" kritikájából. A DEUTSCHE GRAMMOPHON által kibocsátott PRIVILEGE sorozat magyar vo­natkozású lemezei: BARTÓK, PIANO CONCERTO 2-3, előadja: a BERLINI RADIO SZIMFONIKUS ZENEKARA, zongoraművésze: ANDA GÉZA, vezényli: FRICSAY FERENC. "Az ujonnan^kiadott mestermü pontosabban es tökéletesebben érzékel­teti BARTÓK alkotásának magyar motivumait, mint bármelyik az előző felvéte­lek közül." - "A német cég "Medium Priced" megjelöléssel adta ki a fenti sorozatot, ami éppenugy 0 6.98, mint az előzetesen kiadott "Premium Priced" lemezek. Azonban a két kiadás között - minden szempontból - lényegesen nagy a különbség - és pedig a Medium priced lemezek javára." A 1340 Connecticut Ave.,NW. Wash.DC. cim alatt lévő DISCOUNT BOOKS & RECORDS STORE-ban 0 5«99-ért kapható a fenti lemez, valamint BEETHOVEN’S NINTH SIMHONY, vezényel FRICSAY FERENC. A gazdag választékú üzlet legújabb magyar lemeze: NYÍREGYHÁZI PLAYS LISZT", ára: 0 6.99. - Szerk. 0 MAGYAR DRÁMAÍRÓ MÜVÉVEL NYIT AZ ARÉNA SZÍNHÁZ. A fővárosban lévő Aréna Szinház október 13.-án, pénteken este nyitja meg az 1978- .79 évadot. Bemutatásra kerül ÖDÖN VON HORVÁTH-nak 1931-ben irt népszinmüve: TALES FROM THE VIENNA WOODS, melynek londoni bemutatója viharos szenzációt váltott ki az elmúlt szezonban. A tragikus szerencsétlenség következtében, 1938-ban elhunyt HORVÁTH ÖDÖN 1901-ben született Fiumében. Iskoláit Magyarországon végezte és^jól beszélt magyarul. Szüleivel különböző európai országokban élt, ahol édes - apja mint az Osztrák-Magyar Monarchia diplomatája teljesített szolgálatot A rendkívül termékeny drámairó Parisban telepedett le, ahol német _ nyelven irta drámáit. Kedvelt műfaja a bécsi népszimü volt. Legismertebb drámái: OLASZ ÉJSZAKÁK, KAZIMIR ÉS KAROLIN IDE-ODA,és MESÉL A BÉCSI ER­DŐ , melyet 1971-ben mutatott be a budapesti Vigszinház.

Next

/
Thumbnails
Contents